Dimetil-fumarát ratiopharm 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula alkalmazási előírás

1. A GYÓGYSZER NEVE

Dimetil-fumarát ratiopharm 120 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

Dimetil-fumarát ratiopharm 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Dimetil-fumarát ratiopharm 120 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

120 mg dimetil‑fumarátot tartalmaz gyomornedv-ellenálló kemény kapszulánként.

Dimetil-fumarát ratiopharm 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

240 mg dimetil‑fumarátot tartalmaz gyomornedv-ellenálló kemény kapszulánként.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Gyomornedv-ellenálló kemény kapszula (gyomornedv-ellenálló kapszula)

Dimetil-fumarát ratiopharm120 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

Fehér, vagy törtfehér színű minitablettákat tartalmazó kapszula, zöld kapszulatetővel és fehér kapszulatesttel, a kapszulahéj mérete 21,4 mm, a kapszulatesten fekete “DMF 120” jelöléssel.

Dimetil-fumarát ratiopharm240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

Fehér, vagy törtfehér színű minitablettákat tartalmazó kapszula, zöld kapszulatetővel és kapszulatesttel, a kapszulahéj mérete 23,2 mm, a kapszulatesten fekete “DMF 240” jelöléssel.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

A Dimetil-fumarát ratiopharm a relapszáló‑remittáló sclerosis multiplexben (RRSM) szenvedő felnőttek és 13 éves vagy annál idősebb gyermekek, valamint serdülők kezelésére javallott.

4.2 Adagolás és alkalmazás

A kezelést a sclerosis multiplex kezelésében tapasztalattal rendelkező orvos felügyelete mellett kell megkezdeni.

Adagolás

A kezdő dózis naponta kétszer 120 mg. Hét nap után a dózist a naponta kétszer 240 mg-os ajánlott fenntartó dózisra kell emelni (lásd 4.4 pont).

Ha a beteg kihagy egy adagot, nem szabad kétszeres adagot bevennie. A beteg csak abban az esetben veheti be a kihagyott dózist, ha az adagok bevétele között 4 óra eltelik. Ellenkező esetben a betegnek meg kell várnia a következő esedékes dózis időpontját.

Az adag naponta kétszer 120 mg-ra történő ideiglenes csökkentése mérsékelheti a kipirulás és az emésztőrendszert érintő mellékhatások előfordulását. Az ajánlott, naponta kétszer 240 mg-os fenntartó dózisra 1 hónapon belül vissza kell állni.

A Dimetil-fumarát ratiopharm‑ot étkezés közben kell bevenni (lásd 5.2 pont). Azoknál a betegeknél, akik bőrpírt vagy az emésztőrendszert érintő mellékhatásokat tapasztalnak, a Dimetil-fumarát ratiopharm étkezés közben történő bevétele javíthatja a tolerálhatóságot (lásd 4.4, 4.5 és 4.8 pont).

Különleges betegcsoportok

Idősek

A dimetil-fumaráttal végzett klinikai vizsgálatokban korlátozott volt az 55 éves vagy ennél idősebb betegek expozíciója, és a vizsgálatokba bevont 65 éves vagy ennél idősebb betegek száma nem volt elegendő annak megállapításához, hogy a fiatalabb betegektől eltérően reagálnak-e (lásd 5.2 pont). A hatóanyag hatásmechanizmusát alapul véve, elméletileg semmi sem indokolja a dózis módosítását az időseknél.

Vese- és májkárosodás

A dimetil‑fumarátot nem vizsgálták vese- vagy májkárosodásban szenvedő betegeknél. A klinikai farmakológiai vizsgálatok alapján nincs szükség a dózis módosítására (lásd 5.2 pont). A súlyos vese‑ vagy májkárosodásban szenvedő betegek kezelésekor elővigyázatosság szükséges (lásd 4.4 pont).

Gyermekek és serdülők

Az adagolás felnőtteknél és 13 éves vagy annál idősebb gyermekeknél és serdülőknél azonos.

A 10–12 éves gyermekekre vonatkozóan korlátozottan állnak rendelkezésre adatok. A jelenleg rendelkezésre álló adatok ismertetése a 4.8 és 5.1 pontban található, de az adagolásra vonatkozóan nem adható ajánlás.

A dimetil‑fumarát biztonságosságát és hatásosságát 10 évesnél fiatalabb gyermekeknél nem igazolták. Nincsenek rendelkezésre álló adatok.

Az alkalmazás módja

A Dimetil-fumarát ratiopharm szájon át történő alkalmazásra való.

A kapszulát egészben kell lenyelni. A kapszulát vagy annak tartalmát nem szabad összetörni, szétválasztani, feloldani, elszopogatni vagy elrágni, mivel a (kapszulahéj belsejében található) minitabletták gyomornedv-ellenálló bevonata védi az emésztőrendszert a készítmény irritáló hatásaitól.

4.3 Ellenjavallatok

A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

Feltételezett vagy igazolt progresszív multifokális leukoencephalopathia (PML).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Vér-/laboratóriumi vizsgálatok

Veseműködés

A klinikai vizsgálatokban a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek vesefunkciós laboratóriumi vizsgálati eredményeinek változásait észlelték (lásd 4.8 pont). Ezeknek a változásoknak a klinikai jelentősége nem ismert. Javasolt vesefunkciós vizsgálatot (pl. kreatinin, vér urea nitrogén, vizeletvizsgálat) végezni a kezelés megkezdése előtt, 3 és 6 hónappal a kezelés után, ezt követően 6-12 havonta, valamint, ha ez klinikailag indokolt.

Májműködés

A dimetil‑fumaráttal végzett kezelés gyógyszer okozta májkárosodást eredményezhet, beleértve a májenzimszint-emelkedést (a normálérték felső határának [upper limit of normal, ULN] legalább háromszorosára), valamint az összbilirubinszint-emelkedést (≥ 2 × ULN) is. Ennek néhány nap alatt is

kialakulhat, de jelentkezhet több hét vagy hosszabb idő elteltével is. A kezelés abbahagyása után a mellékhatások megszűnését figyelték meg. A szérum aminotranszferázok (pl. glutamát‑piruvát‑transzamináz [GPT], más néven alanin‑aminotranszferáz [ALAT], illetve a glutamát‑oxálacetát‑transzamináz [GOT], más néven aszpartát‑aminotranszferáz [ASAT]) szérumszintjét és az összbilirubinszintet javasolt meghatározni a kezelés megkezdése előtt és a kezelés alatt, ha klinikailag indokolt.

Lymphocyták

A dimetil-fumaráttal kezelt betegeknél lymphopenia alakulhat ki (lásd 4.8 pont). A dimetil‑fumarát‑kezelés megkezdése előtt a limfocitaszámot is magában foglaló, teljes vérvizsgálatot kell végezni.

Ha az eredmények szerint a limfocitaszám a normál tartomány alatt van, akkor alaposan ki kell vizsgálni a lehetséges kiváltó okokat a kezelés megkezdése előtt. A dimetil‑fumarátot nem vizsgálták a kezelés előtt már alacsony limfocitaszámmal rendelkező betegek esetében, így körültekintően kell eljárni az ilyen betegek kezelésekor. Az alkalmazás nem kezdhető el olyan betegeknél, akiknél súlyos lymphopenia áll fenn (limfocitaszám < 0,5 × 109/l).

A kezelés megkezdése után 3 havonta a limfocitaszámot is magában foglaló, teljes vérvizsgálatot kell végezni.

A PML megnövekedett kockázata miatt a lymphopeniás betegeknél fokozott éberség javasolt, az alábbiak szerint:

a kezelést le kell állítani azoknál a betegeknél, akiknél több mint 6 hónapon keresztül súlyos lymphopenia áll fenn (a limfocitaszám < 0,5 × 109/l).

azoknál a betegeknél, akiknél az abszolút limfocitaszám több mint 6 hónapon keresztül mérsékelt csökkenést mutat (eléri vagy meghaladja a 0,5 × 109/l értéket, de alacsonyabb, mint 0,8 × 109/l), a dimetil‑fumarát‑kezelés előny/kockázat egyensúlyát újra kell értékelni.

azoknál a betegeknél, akiknél a limfocitaszám alacsonyabb az intézményi laboratóriumi referenciatartomány által meghatározott normál érték alsó határánál (lower limit of normal, LLN), az abszolút limfocitaszám rendszeres ellenőrzése javasolt. Mérlegelni kell azokat a további tényezőket, amelyek a PML kockázatát az egyes betegeknél tovább növelhetik (lásd a PML-re vonatkozó alfejezetet alább).

A limfocitaszámot annak helyreállásáig követni kell (lásd 5.1 pont). A normál limfocitaszám helyreállása esetén, illetve ha nem áll rendelkezésre alternatív kezelési mód, a kezelés megszakítását követő dimetil‑fumarát‑kezelés esetleges újraindításáról a klinikai állapot megítélése alapján kell döntést hozni.

Mágneses rezonancia képalkotás (MR-vizsgálat)

A dimetl‑fumarát‑kezelés megkezdése előtt kiindulási (általában 3 hónapnál nem régebbi) MR‑felvételnek kell rendelkezésre állnia referenciaként. A további MR‑felvételek szükségességét a nemzeti és intézményi ajánlások alapján kell megfontolni. Az MR‑képalkotó vizsgálat elvégzése megfontolható a PML fokozott kockázatának kitett betegeknél az állapotuk fokozott megfigyelésének részeként. PML klinikai gyanúja esetén diagnosztikai célból azonnal MR‑vizsgálatot kell végezni.

Progresszív multifokális leukoencephalopathia (PML)

A dimetil‑fumaráttal kezelt betegeknél PML‑ről számoltak be (lásd 4.8 pont). A PML opportunista fertőzés, amelyet a John‑Cunningham vírus (JCV) okoz, és amely halálos kimenetelű lehet, vagy súlyos egészségkárosodást okozhat.

PML‑esetek fordultak elő dimetil-fumarát és egyéb fumaráttartalmú gyógyszerek alkalmazásakor, lymphopenia fennállása esetén (LLN‑nél alacsonyabb lymphocytaszám). Úgy tűnik, hogy a tartósan fennálló, közepesen súlyos vagy súlyos lymphopenia növeli a dimetil‑fumarát alkalmazásával összefüggő PML kockázatát, azonban a kockázat nem zárható ki az enyhe lymphopeniát mutató betegeknél sem.

Lymphopenia fennállása esetén a PML megnövekedett kockázatához hozzájáruló további tényezők a következők lehetnek:

a dimetil‑fumarát‑kezelés időtartama. PML esetei körülbelül 1‑5 év kezelés után fordultak elő, habár a kezelés időtartamával való pontos összefüggés nem ismert.

az immunvédekezésben fontos szerepet játszó CD4+ és különösen a CD8+ T‑lymphocytasejtek számának nagymértékű csökkenése (lásd 4.8 pont.).

korábbi immunszuppresszív vagy immunmoduláló terápia (lásd alább).

Az orvosoknak ki kell vizsgálniuk a betegeiket annak meghatározására, hogy a tünetek neurológiai rendellenességet jeleznek-e, és ha igen, akkor azok az SM jellemző tünetei vagy esetleg PML-re utalnak.

A PML-re utaló első jel vagy tünet megjelenésekor a dimetil‑fumarát‑kezelést fel kell függeszteni és el kell végezni a megfelelő diagnosztikai vizsgálatokat, beleértve a JCV DNS kvantitatív polimeráz láncreakció (polymerase chain reaction, PCR) módszerével történő kimutatását is a cerebrospinális folyadékban (cerebrospinal fluid, CSF). A PML tünetei hasonlóak lehetnek a sclerosis multiplex relapszusához. A PML-lel járó jellegzetes tünetek sokfélék, napok vagy hetek alatt súlyosbodnak, kialakulhat többek között a test egyoldali, progresszív gyengesége vagy a végtagok ügyetlensége, látászavar, valamint zavartsághoz és személyiségváltozásokhoz vezető, a gondolkodásban, az emlékezőképességben és a tájékozódásban bekövetkező változások. Az orvosoknak különösen figyelniük kell a PML-re utaló olyan tünetekre, amelyeket a beteg esetleg nem vesz észre. A betegeknek azt is javasolni kell, hogy tájékoztassák partnerüket vagy gondozójukat a kezelésükről, mivel ők észrevehetnek olyan tüneteket is, amelyeket a betegek nem.

PML csak JCV-fertőzés esetén alakulhat ki. Figyelembe kell venni, hogy a dimetil‑fumarát‑kezelésben részesülő betegeknél nem vizsgálták a lymphopenia anti‑JCV antitest vizsgálat eredményeire gyakorolt hatását. Azt is meg kell jegyezni, hogy egy negatív anti‑JCV antitest vizsgálati eredmény (normál limfocitaszám mellett) nem zárja ki egy későbbi JCV‑fertőzés lehetőségét.

Ha a betegnél PML alakul ki, a dimetil‑fumarát‑kezelést végleg le kell állítani.

Előzetes kezelés immunszupresszív vagy immunmoduláló terápiával

Nem végeztek vizsgálatokat a dimetil‑fumarát hatásosságának és biztonságosságának értékelésére a betegek más betegségmódosító kezelésről dimetil‑fumarátra történő átállítása során. Lehetséges, hogy a dimetil‑fumaráttal kezelt betegeknél a korábbi immunszupresszív kezelés hozzájárul a PML kialakulásához.

PML-esetekről számoltak be olyan betegeknél, akiket korábban natalizumabbal kezeltek, amelynél a PML kockázata bizonyított. Az orvosoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy azoknál a PML‑es eseteknél, amelyek a natalizumab közelmúltbeli leállítása után alakultak ki, lymphopenia nem biztos, hogy fennállt.

Továbbá, a dimetil‑fumarát‑kezeléssel összefüggő, igazolt PML‑es esetek többsége olyan betegeknél fordult elő, akik korábban immunmoduláló kezelést kaptak.

Amikor a betegeket más betegségmódosító kezelésről dimetl‑fumarátra állítják át, figyelembe kell venni a másik kezelésben alkalmazott gyógyszer felezési idejét és hatásmechanizmusát, annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az additív immunrendszeri hatás, és egyúttal csökkenteni lehessen az SM reaktiválódásának kockázatát. A dimetil‑fumarát‑kezelés megkezdése előtt és a kezelés során rendszeres időközönként teljes vérvizsgálatot javasolt végezni (lásd fent a „Vér-/laboratóriumi vizsgálatok” pontot).

Súlyos vese- vagy májkárosodás

A dimetil‑fumarátot nem vizsgálták súlyos vese- vagy májkárosodásban szenvedő betegeknél, ezért körültekintően kell eljárni az ilyen betegek kezelésekor (lásd 4.2 pont).

Súlyos aktív gastrointestinalis betegség

A dimetil‑fumarátot nem vizsgálták súlyos, aktív gastrointestinalis betegségben szenvedő betegeknél, ezért körültekintően kell eljárni az ilyen betegek esetében.

Kipirulás

Klinikai vizsgálatokban a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 34%‑ánál jelentkezett kipirulás. A kipirulás az azt tapasztaló betegek többségénél enyhe vagy közepes súlyosságú volt. Egészséges önkéntesekkel végzett vizsgálatokból származó adatok arra utalnak, hogy a dimetil‑fumarát alkalmazásával összefüggő kipirulás valószínűleg prosztaglandin‑mediált. Azoknál a betegeknél, akiknél a kipirulás nem tolerálható, hasznos lehet 75 mg, gyomornedv‑ellenálló bevonattal nem rendelkező acetilszalicilsav rövid ideig történő alkalmazása (lásd 4.5 pont). Két, egészséges önkéntesekkel végzett vizsgálatban a kipirulás előfordulása és súlyossága az acetilszalicilsav adagolási időszakában alacsonyabb volt.

Klinikai vizsgálatokban a dimetil‑fumaráttal kezelt 2560 betegből 3 főnél jelentkeztek súlyos kipirulásos tünetek, amelyeket valószínűleg túlérzékenység vagy anaphylactoid reakció okozott. Ezek a mellékhatások nem voltak életet veszélyeztetők, azonban kórházi kezelést igényeltek. A készítményt felíró orvosoknak és a betegeknek tudniuk kell, hogy súlyos kipirulásos reakciók esetében ilyen lehetőség is bekövetkezhet (lásd 4.2, 4.5 és 4.8 pont).

Anaphylaxiás reakciók

A forgalomba hozatalt követően a dimetil‑fumarát alkalmazása után jelentkező anaphylaxia/anaphylactoid reakció eseteiről számoltak be (lásd 4.8 pont). Tünetei közé tartozhatnak a dyspnoe, hypoxia, hypotonia, angiooedema, bőrkiütés vagy urticaria. A dimetil‑fumarát által indukált anaphylaxia mechanizmusa nem ismert. Ezek a reakciók általában az első dózis után jelentkeznek, de a kezelés során bármikor előfordulhatnak, és súlyosak, illetve életveszélyesek lehetnek.

A betegek figyelmét fel kell hívni, hogy hagyják abba a dimetil‑fumarát alkalmazását, és azonnal forduljanak orvoshoz, ha anaphylaxiára jellemző jeleket vagy tüneteket tapasztalnak. A kezelést nem szabad újraindítani (lásd 4.8 pont).

Fertőzések

A III. fázisú, placebo-kontrollos vizsgálatokban hasonló gyakorisággal fordult elő fertőzés (60%, ill. 58%) és súlyos fertőzés (2%, ill. 2%) a dimetil‑fumaráttal, illetve a placebóval kezelt betegeknél. Ugyanakkor, tekintettel a dimetil‑fumarát immunomoduláló tulajdonságaira (lásd 5.1 pont), ha egy betegnél súlyos fertőzés jelentkezik, meg kell fontolni a dimetil‑fumarát‑kezelés felfüggesztését, valamint a kezelés újrakezdése előtt ismét fel kell mérni az előnyöket és kockázatokat. A dimetil‑fumaráttal kezelt betegeket arra kell utasítani, hogy fertőzéses tüneteikról számoljanak be egy orvosnak. Súlyos fertőzésben szenvedő betegek nem kezdhetik meg a dimetil‑fumarát‑kezelést addig, míg a fertőzés(ek) el nem múlt(ak).

A súlyos fertőzések gyakorisága nem volt nagyobb azoknál a betegeknél, akiknek a limfocitaszáma < 0,8 × 109/l vagy < 0,5 × 109/l volt (lásd 4.8 pont). Nem lehet kizárni az opportunista fertőzés, beleértve a PML kockázatát akkor, ha a terápiát közepesen súlyos vagy súlyos, tartósan fennálló lymphopeniában is folytatják (lásd a 4.4 pont, PML-ről szóló alpontját).

Herpes zoster fertőzések

A dimetil‑fumarát alkalmazásakor herpes zoster esetekről számoltak be (lásd 4.8 pont). Az esetek többsége nem volt súlyos, azonban jelentettek súlyos eseteket is, köztük disszeminált herpes zostert, herpes zoster ophthalmicust, herpes zoster oticust, neurológiai tünetekkel járó herpes zoster fertőzést, herpes zoster meningoencephalitist és herpes zoster meningomyelitist. Ezek az mellékhatások a kezelés során bármikor jelentkezhetnek. A betegeknél monitorozni kell a herpes zoster jeleit és tüneteit, különösen, ha egyidejűleg lymphocytopeniáról is beszámolnak. Herpes zoster kialakulásakor megfelelő herpes zoster elleni kezelést kell alkalmazni. Súlyos fertőzés esetén mérlegelni kell a kezelés felfüggesztését a fertőzés megszűnéséig (lásd 4.8 pont).

A kezelés elkezdése

A kezelést a kipirulás és az emésztőrendszeri mellékhatások előfordulásának csökkentése érdekében fokozatosan kell bevezetni (lásd 4.2 pont).

Fanconi‑szindróma

Fanconi‑szindróma eseteiről számoltak be egy olyan gyógyszer alkalmazása esetén, amely dimetil‑fumarátot tartalmaz egyéb fumársav‑észterekkel kombinációban. A vesekárosodás és az osteomalacia megelőzése érdekében fontos a Fanconi‑szindróma korai diagnózisa és a dimetil‑fumarát‑kezelés leállítása, mivel a szindróma rendszerint visszafordítható. A legfontosabb jelek a következők: proteinuria, glucosuria (normál vércukorszintszint mellett), hyperaminoaciduria és phosphaturia (esetleg hypophosphataemia mellett). Az állapot súlyosbodását olyan tünetek jelezhetik, mint a polyuria, polydipsia és a proximális izmok gyengesége. Ritkán nem lokalizált csontfájdalommal járó hypophosphataemiás osteomalacia, a szérum emelkedett alkalikus foszfatáz‑szintje és fáradásos csonttörés fordulhat elő. Lényeges, hogy a Fanconi‑szindróma emelkedett kreatininszint és alacsony glomerulus filtrációs ráta nélkül is előfordulhat. Nem egyértelmű tünetek esetén mérlegelni kell a Fanconi‑szindróma lehetőségét és el kell végezni a megfelelő vizsgálatokat.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Daganatellenes, immunszuppresszív vagy kortikoszteroid-terápiák

A dimetil‑fumarátot nem vizsgálták antineoplasztikus vagy immunszuppresszív kezelésekkel kombináltan, ezért körültekintően kell eljárni az ilyen gyógyszerekkel történő együttes alkalmazás során. A sclerosis multiplexszel kapcsolatos klinikai vizsgálatokban a relapszusok intravénás kortikoszteroidokkal történő rövid távú párhuzamos kezelése nem társult a fertőzések előfordulásának klinikailag releváns emelkedésével.

Védőoltások

A nemzeti védőoltási rendben meghatározott, élő kórokozókat nem tartalmazó vakcinák egyidejű alkalmazása a dimetil‑fumarát‑kezelés alatt megfontolható.

Egy klinikai vizsgálatban, amelyet összesen 71, relapszáló‑remittáló sclerosis multiplexben szenvedő beteggel végeztek, a legalább 6 hónapon át naponta kétszer 240 mg dimetil‑-fumarátot kapó (n = 38) vagy a legalább 3 hónapon át nem pegilált interferon‑kezelésben részesülő (n = 33) betegek hasonló immunválaszt adtak (melynek meghatározása: az oltás előtti titerhez képest legalább kétszeres titeremelkedés az oltás után) a tetanus toxoidra (emlékeztető antigén) és egy konjugált meningococcus C poliszacharid vakcinára (neoantigén), míg egy nem konjugált pneumococcus 23‑valens poliszacharid vakcina (T‑sejt függő antigén) különféle szerotípusaira adott immunválasz mindkét kezelési csoportban változó volt. A három vakcinára adott, legalább négyszeres antitest‑titer emelkedésként meghatározott pozitív immunválaszt mindkét kezelési csoportban kevesebb vizsgálati alanynál sikerült elérni. A tetanus toxoidra és a 3‑as szerotípusú pneumococcus poliszacharidra adott válaszban kismértékű számszerű különbségeket figyeltek meg a nem pegilált interferon javára.

A dimetil‑fumarátot szedő betegeknél az élő, attenuált vakcinák hatásosságára és biztonságosságára vonatkozó klinikai adatok nem állnak rendelkezésre. Az élő kórokozókat tartalmazó vakcinák esetében fokozott lehet a klinikai fertőzés kockázata, ezért ilyen védőoltás nem adható dimetil‑fumaráttal kezelt betegnek, azokat a ritka eseteket kivéve, amikor a vakcina be nem adása olyan nagy kockázattal járna, amely felülmúlja a vakcina és a dimetil‑fumarát együttes alkalmazásának kockázatát.

Egyéb fumársav-származékok

A dimetil‑fumaráttal történő kezelés során kerülni kell más fumársav származékok egyidejű (topikális vagy szisztémás) alkalmazását.

Embereknél az észterázok nagy arányban metabolizálják a dimetil‑fumarátot, mielőtt az elérné a szisztémás keringést, és további metabolizáció zajlik le a trikarboxilsav‑cikluson keresztül, de ebben nem játszik szerepet a citokróm P450 (CYP) rendszer. Az in vitro CYP‑inhibiciós és ‑indukciós vizsgálatokban, a p‑glikoprotein vizsgálatban vagy a dimetil‑fumarát és a monometil‑fumarát (a dimetil‑fumarát elsődleges metabolitja) fehérjekötődésére irányuló vizsgálatokban kölcsönhatásra vonatkozó lehetséges kockázatokat nem azonosítottak.

Más hatóanyagok hatása a dimetil-fumarátra

A sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél általánosan használt gyógyszereket (intramuszkulárisan beadott béta‑1a interferon és glatiramer‑acetát) klinikailag tesztelték a dimetil‑fumaráttal adott lehetséges kölcsönhatások tekintetében, és ezek nem módosították a dimetil‑fumarát farmakokinetikai profilját.

Egészséges önkéntesekkel végzett vizsgálatokból származó bizonyítékok arra utalnak, hogy a dimetil‑fumarát alkalmazásával összefüggő kipirulás valószínűleg prosztaglandin‑mediált. Két, egészséges önkéntesekkel végzett vizsgálatban a dimetil‑fumarát farmakokinetikai profilját nem befolyásolta, az önkénteseknek 4 napon, illetve 4 héten keresztül adagolt 325 mg (vagy ezzel egyenértékű), gyomornedv‑ellenálló bevonattal nem rendelkező acetilszalicilsav, amit 30 perccel a dimetil‑fumarát beadása előtt kaptak. RRSM‑ben szenvedő betegeknél mérlegelni kell az acetilszalicilsav‑kezelés lehetséges kockázatait a dimetil‑fumaráttal történő együttes alkalmazást megelőzően. Az acetilszalicilsav tartós (4 hétnél hosszabb) folyamatos alkalmazását nem vizsgálták (lásd 4.4 és 4.8 pont).

A nefrotoxikus gyógyszerekkel (például aminoglikozidokkal, diuretikumokkal, nem‑szteroid gyulladáscsökkentőkkel vagy lítiummal) történő egyidejű kezelés megnövelheti a vesében jelentkező mellékhatások (pl. proteinuria, lásd 4.8 pont) kialakulásának lehetőségét a dimetil‑fumarátot szedő betegeknél (lásd „Vér-/laboratóriumi vizsgálatok” a 4.4 pontban).

A mértéktartó alkoholfogyasztás nem befolyásolta a dimetil‑fumarát‑expozíciót, és nem növelte a mellékhatások számát. Erős (30 térfogatszázalékot meghaladó) alkoholtartalmú italok nagy mennyiségben történő fogyasztása a dimetil‑fumarát bevételét követő egy órán belül kerülendő, mivel az alkohol az emésztőrendszeri mellékhatások gyakoriságának növekedéséhez vezethet.

A dimetil-fumarát hatása más hatóanyagokra

In vitro CYP-indukciós vizsgálatokban nem mutattak ki kölcsönhatást a dimetil‑fumarát és az orális fogamzásgátlók között. Egy in vivo vizsgálatban a dimetil‑fumarát és egy kombinált, orális fogamzásgátló (norgesztimát és etinilösztradiol) együttes alkalmazása nem mutatott lényeges változást az orális fogamzásgátló expozícióban.

Más progesztogéneket tartalmazó, orális fogamzásgátlókkal nem végeztek interakciós vizsgálatokat, azonban a dimetil‑fumarát várhatóan nem befolyásolja ezek expozícióját.

Gyermekek és serdülők

Interakciós vizsgálatokat csak felnőttek körében végeztek.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

A dimetil-fumarát terhes nőknél történő alkalmazásáról közepes mennyiségű adat (300–1000 terhesség kimenetelének eredménye) áll rendelkezésre, amelyek egy terhességi nyilvántartásból és a forgalomba hozatalt követő spontán jelentésekből származnak. A dimetil-fumarát terhességi nyilvántartásában 289 terhesség kimenetelének prospektívan gyűjtött adatait dokumentálták olyan SM-es betegeknél, akik dimetil-fumarátot szedtek. A dimetil-fumarát-expozíció medián időtartama 4,6 gesztációs hét volt, a hatodik gesztációs hét után korlátozott expozíció mellett (44 terhesség kimenetele). Ilyen korai terhességben a dimetil-fumarát-expozíció nem igazolt malformatív vagy föto/neonatalis toxicitást az általános populációhoz képest. A hosszabb ideig tartó dimetil-fumarát-expozíció, vagy a terhesség későbbi szakaszaiban történő expozíció kockázata nem ismert.

Az állatokkal végzett vizsgálatok reproduktív toxicitást igazoltak (lásd 5.3 pont). A dimetil-fumarát alkalmazása elővigyázatosságból kerülendő terhesség alatt. A dimetil‑fumarátot csak akkor szabad terhesség alatt alkalmazni, ha egyértelműen szükség van rá, és a lehetséges előnyök meghaladják a magzatra gyakorolt hatás lehetséges kockázatát.

Szoptatás

Nem ismert, hogy a dimetil‑fumarát vagy metabolitjai kiválasztódnak‑e a humán anyatejbe. Az anyatejjel táplált újszülöttre/csecsemőre nézve a kockázatot nem lehet kizárni. A dimetil‑fumarát alkalmazása előtt el kell dönteni, hogy a szoptatást függesztik fel, vagy a kezelést állítják le, figyelembe véve a szoptatás előnyét a gyermek, valamint a terápia előnyét az anya szempontjából.

Termékenység

Nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy a dimetil‑fumarát milyen hatással van az emberi termékenységre. A preklinikai vizsgálatokból származó adatok szerint a dimetil‑fumarát nem jár a fertilitás csökkenésének emelkedett kockázatával (lásd 5.3 pont).

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A dimetil‑fumarát nem, vagy csak elhanyagolható mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A biztonsági profil összefoglalása

A leggyakoribb mellékhatások a kipirulás (35%) és a gastrointestinalis események (vagyis a hasmenés (14%), hányinger (12%), hasi fájdalom (10%), gyomortáji fájdalom (10%)) voltak. A kipirulás és a gastrointestinalis események rendszerint a kezelés korai szakaszában (leginkább az első hónapban) alakulnak ki, továbbá a kipirulás és a gastrointestinalis események a tünetet tapasztaló betegeknél időszakosan jelentkezhetnek a dimetil‑fumaráttal történő kezelés folyamán is. A kezelés abbahagyását eredményező leggyakoribb mellékhatások, melyekről beszámoltak, a kipirulás (3%) és a gastrointestinalis események (4%) voltak.

A II. és III. fázisú, placebo‑kontrollos és a nem kontrollos klinikai vizsgálatokban összesen 2513 beteg kapott dimetil‑fumarátot és legfeljebb 12 évig követték őket, az összesített expozíció pedig 11 318 személyévet tett ki. Összesen 1169 beteg részesült legalább 5 éves, míg 426 beteg legalább 10 éves dimetil‑fumarát‑kezelésben. A nem kontrollos klinikai vizsgálatokból nyert tapasztalatok megegyeznek a placebo‑kontrollos klinikai vizsgálatokban szerzett ismeretekkel.

A mellékhatások táblázatos összefoglalása

A klinikai vizsgálatokból, engedélyezés utáni gyógyszerbiztonságossági vizsgálatokból és spontán jelentésekből származó mellékhatásokat az alábbi táblázat mutatja be.

A mellékhatások a MedDRA rendszerben alkalmazott kifejezésekkel, a MedDRA szervrendszeri besorolás szerint kerülnek felsorolásra. Az alábbi mellékhatások előfordulási gyakorisága a következő kategóriák szerint kerül besorolásra:

- Nagyon gyakori (≥ 1/10)

- Gyakori (≥ 1/100 – < 1/10)

- Nem gyakori (≥ 1/1000 – < 1/100)

- Ritka (≥ 1/10 000 – < 1/1000)

- Nagyon ritka (< 1/10 000)

- Nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg)

Egyes kiválasztott mellékhatások ismertetése

Kipirulás

A placebo‑kontrollos vizsgálatokban a kipirulás (34% versus. 4%) és a hőhullámok (7% versus 2%) gyakorisága megemelkedett a dimetil‑fumaráttal kezelt betegeknél a placebót kapó betegekhez viszonyítva. A kipirulást általában kipirulásként vagy hőhullámként határozzák meg, de más események is beletartozhatnak (pl. melegségérzés, pirosság, viszketés és égő érzés). Úgy tűnik, a kipirulás a kezelés korai szakaszában (elsősorban az első hónapban) alakul ki, és a kipirulás a tünetet tapasztaló betegeknél időszakosan jelentkezhet a dimetil‑fumaráttal történő kezelés folyamán. A kipirulás a betegek többségénél enyhe vagy közepes súlyossággal jelentkezett. Összességében a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 3%‑a hagyta abba a gyógyszer szedését a kipirulás miatt. A generalizált erythemával, bőrkiütéssel és/vagy bőrviszketéssel jellemezhető súlyos kipirulás gyakorisága kevesebb, mint 1% volt a dimetil‑fumaráttal kezelt betegeknél (lásd 4.2, 4.4. és 4.5 pont).

Gastrointestinalis mellékhatások

Az emésztőrendszeri események gyakorisága (pl. hasmenés [14% versus 10%], hányinger [12% versus 9%], gyomortáji fájdalom [10% versus 6%], hasi fájdalom [9% versus 4%], hányás [8% versus 5%] és emésztési zavar [5% versus 3%]) megemelkedett a dimetil‑fumaráttal kezelt betegeknél a placebót kapó betegekhez viszonyítva.

Úgy tűnik, hogy az emésztőrendszeri mellékhatások a kezelés korai szakaszában (elsősorban az első hónapban) alakulnak ki, és az emésztőrendszeri események a tünetet tapasztaló betegeknél időszakosan továbbra is jelentkezhetnek a dimetil‑fumaráttal történő kezelés folyamán. Az emésztőrendszeri események az azokat tapasztaló betegek többségénél enyhék vagy közepesen súlyosak. A dimetil‑fumaráttal kezelt betegek négy százaléka (4%) hagyta abba a gyógyszer szedését az emésztőrendszeri mellékhatások miatt.

Súlyos emésztőrendszeri események, beleértve a gastroenteritist és a gastritist, a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 1%-ánál fordultak elő (lásd 4.2 pont).

Májműködés

Placebo‑kontrollos vizsgálatok adatai alapján azon betegek többségénél, akiknél megemelkedtek a hepatikus transzamináz‑szintek, az értékek alacsonyabbak voltak az ULN háromszorosánál. Elsősorban a kezelés első 6 hónapjában volt megfigyelhető, hogy a dimetil-fumaráttal kezelt betegeknél megnövekedett a hepatikus transzaminázszintek emelkedésének gyakorisága a placebóval kezelt betegekhez viszonyítva. A glutamát‑piruvát transzamináz (alanin‑aminotranszferáz) és a glutamát‑oxálacetát‑transzamináz (aszpartát-aminotranszferáz) értékeinek ≥ 3 × ULN mértékű emelkedését a placebót kapó betegek sorrendben 5%-ánál és 2%-ánál, illetve a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 6%-ánál és 2%-ánál észlelték. A készítmény szedését a megemelkedett hepatikus transzaminázok miatt abbahagyók aránya < 1% volt, hasonló mértékű a dimetil‑fumaráttal és a placebóval kezelt betegeknél. A transzamináz‑értékek ≥ 3 × ULN mértékű emelkedését az összbilirubinszint > 2 × ULN mértékű emelkedésével egyidejűleg placebo‑kontrollos vizsgálatokban nem figyelték meg.

A forgalomba hozatalt követő időszakban a dimetil‑fumarát alkalmazását követően beszámoltak a májenzimszintek emelkedéséről, valamint gyógyszer okozta májkárosodás eseteiről (a transzamináz‑értékek ≥ 3 × ULN mértékű emelkedése az összbilirubinszint > 2 × ULN mértékű emelkedésével egyidejűleg), amelyek a kezelés leállítására rendeződtek.

Lymphopenia

A placebo‑kontrollos vizsgálatokban a legtöbb beteg (> 98%) lymphocyta‑értékei normálisak voltak a kezelés megkezdése előtt. A dimetil‑fumaráttal történő kezelés alatt az első év során csökkent az átlagos limfocitaszám, ami ezt követően stabilizálódott. A limfocitaszámok átlagosan hozzávetőleg 30%‑kal csökkentek a kiindulási értékekhez képest. A limfocitaszámok átlag- és középértékei a normál határértékeken belül maradtak. 0,5 × 109/l-nél alacsonyabb limfocitaszámot figyeltek meg a placebóval kezelt betegek kevesebb mint 1%‑ánál, illetve a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 6%‑ánál. 0,2 × 109/l-nél alacsonyabb limfocitaszámot figyeltek meg 1, dimetil‑fumaráttal kezelt betegnél, viszont nem volt ilyen eredmény egyetlen placebóval kezelt betegnél sem.

Klinikai vizsgálatokban (kontrollos és nem kontrollos vizsgálatokban egyaránt) a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 41%‑a volt lymphopeniás (amelyet ezekben a vizsgálatokban 0,91 × 109/l alatti limfocitaszámban határoztak meg). Enyhe lymphopeniát (limfocitaszám: 0,8 × 109/l vagy ennél magasabb, de alacsonyabb, mint 0,91 × 109/l) a betegek 28%-ánál, legalább 6 hónapon keresztül fennálló, közepesen súlyos lymphopeniát (limfocitaszám: 0,5 × 109/l vagy ennél magasabb, de alacsonyabb, mint 0,8 × 109/l) a betegek 11%-ánál, legalább 6 hónapon keresztül fennálló, súlyos lymphopeniát (limfocitaszám alacsonyabb, mint 0,5 × 109/l) pedig a betegek 2%‑ánál figyeltek meg. A súlyos lymphopeniában szenvedő betegek csoportjában a limfocitaszám többnyire 0,5 × 109/l alatt maradt a kezelés folytatása során is.

Továbbá, egy kontroll nélküli, prospektív, forgalomba hozatalt követő vizsgálatban a dimetil‑fumarát‑kezelés 48. hetében (n = 185) a CD4+ T-lymphocytasejtek számának csökkenése a betegek 37%‑ánál mérsékelt (limfocitaszám alacsonyabb, mint 0,4 × 109 /l, de eléri vagy meghaladja a 0,2 × 109/l értéket), a betegek 6%-ánál pedig súlyos (limfocitaszám alacsonyabb, mint 0,2 × 109/l) mértékű volt, míg a CD8+ T-lymphocytasejtek száma gyakrabban volt csökkent mértékű, a betegek legfeljebb 59%-ánál 0,2 × 109/l-nél alacsonyabb, legfeljebb 25%-uknál pedig 0,1 × 109/l-nél alacsonyabb volt a sejtszám. Kontrollos és nem kontrollos klinikai vizsgálatokban azokat a betegeket, akiknél a dimetil-fumarát-kezelés abbahagyásakor a limfocitaszám az LLN-nél alacsonyabb volt, mindaddig monitorozták, amíg a limfocitaszám visszatért az LLN-szintre (lásd 5.1 pont).

Progresszív multifokális leukoencephalopathia (PML)

PML-t okozó John‑Cunningham vírus (JCV) okozta fertőzések eseteiről számoltak be a dimetil‑fumarát alkalmazásával összefüggésben (lásd 4.4 pont). A PML halálos kimenetelű lehet vagy súlyos rokkantságot okozhat. Az egyik klinikai vizsgálatban 1 dimetil‑fumarátot szedő, tartósan fennálló, súlyos lymphopeniában (a limfocitaszám túlnyomórészt 0,5 × 109/l alatt volt 3,5 éven keresztül) szenvedő betegnél halálos kimenetelű PML alakult ki. A forgalomba hozatalt követően közepesen súlyos és enyhe lymphopenia mellett is előfordult PLM (> 0,5 × 109/l és < LLN közötti limfocitaszám, a helyi laboratóriumi referenciatartomány szerint).

Számos olyan PML-es esetnél, ahol a PML diagnózisakor a T‑sejtek alcsoportjai meghatározásra kerültek, a CD8+ T‑sejtek száma 0,1 × 109/l alá csökkent, míg a CD4+ T‑sejtek számának csökkenése változó volt (tartomány: < 0,05‑0,5 × 109/l), és nagyobb összefüggést mutatott a lymphopenia általános súlyosságával (limfocitaszám < 0,5 × 109/l és < LLN között). Következésképpen, ezeknél a betegeknél a CD4+/CD8+ arány magasabb volt.

Úgy tűnik, a tartósan fennálló, közepesen súlyos vagy súlyos lymphopenia növeli a dimetil‑fumarát‑kezeléssel összefüggő PML kockázatát, azonban a PML enyhe lymphopeniában szenvedő betegeknél is előfordult. Továbbá, a forgalomba hozatalt követően jelentett PML esetek többsége 50 évesnél idősebb betegeknél fordult elő.

Herpes zoster-fertőzések

A dimetil‑fumarát alkalmazásakor herpes zoster fertőzésekről számoltak be. A hosszú távú kiterjesztéses vizsgálatban, amelyben 1736, SM-ben szenvedő beteget kezeltek dimetil‑fumaráttal, a betegek körülbelül 5%-a tapasztalt egy vagy több herpes zoster eseményt, amelyek 42%-a volt enyhe, 55%-a volt közepesen súlyos és 3%-a volt súlyos fokú. Az első dimetil‑fumarát-dózis beadásától a kialakulásig eltelt idő körülbelül 3 hónap és 10 év között változott. Súlyos esemény 4 betegnél fordult elő, amelyek mindegyike rendeződött. A legtöbb alanynál, beleértve azokat is, akik súlyos herpes zoster fertőzést tapasztaltak, a limfocitaszám a normálérték alsó határa felett volt. Azon betegek döntő többségénél, akiknél a limfocitaszám az LLN érték alatt volt, a lymphopeniát közepesen súlyos vagy súlyos fokúnak értékelték. A forgalomba hozatalt követően tapasztalt herpes zoster fertőzéses esetek többsége nem volt súlyos és kezelés hatására elmúlt. A forgalomba hozatalt követően a herpes zoster fertőzésben szenvedő betegek abszolút limfocitaszámáról (absolute lymphocyte count, ALC) korlátozott mennyiségű adat áll rendelkezésre. A jelentett esetekben azonban a betegeknél közepesen súlyos (limfocitaszám ≥ 0,5 × 109/l‑< 0,8 × 109/l) vagy súlyos (limfocitaszám < 0,5 × 109/l – 0,2 × 109/l) lymphopenia állt fenn (lásd 4.4 pont).

Laboratóriumi eltérések

A placebo‑kontrollos vizsgálatokban a vizeletben levő ketonok (1+ vagy magasabb) mennyisége magasabb volt a dimetil-fumaráttal kezelt betegeknél (45%), mint a placebóval kezelt betegeknél (10%). Ezekben a klinikai vizsgálatokban nem figyeltek meg kedvezőtlen klinikai következményeket.

Az 1,25‑dihidroxi‑D‑vitamin szintje csökkent (a középérték százalékos csökkenése a kezelés megkezdésétől a 2. évig 25% a 15%‑kal szemben), valamint a mellékpajzsmirigy-hormon (parathyroid hormone, PTH) mennyisége megnövekedett (a középérték százalékos növekedése a kiindulástól a 2. évig 29% a 15%-kal szemben) a dimetil‑fumaráttal kezelt betegeknél a placebóval kezeltekhez viszonyítva. Mindkét paraméter átlagértékei a normál tartományon belül maradtak.

Az átlagos eozinofilszám átmeneti emelkedését figyelték meg a kezelés első 2 hónapjában.

Gyermekek és serdülők

Egy 96 hetes, nyílt elrendezésű, randomizált, aktív kontrollos, RRSM-ben szenvedő gyermekeket és serdülőket (7 beteg volt 10–˂ 13 éves,71 beteg pedig 13–˂ 18 éves) kezeltek 120 mg naponta kétszer 7 napon át, majd a kezelés fennmaradó részében 240 mg naponta kétszer. A gyermekek és serdülők biztonságossági profilja hasonlónak tűnt a felnőtt betegeknél korábban megfigyelthez.

A gyermekekkel és serdülőkkel végzett klinikai vizsgálat elrendezése eltért a felnőttek placebo‑kontrollos klinikai vizsgálataitól, ezért nem zárható ki, hogy a vizsgálati elrendezés hozzájárult a mellékhatások gyermekeknél és serdülőknél, illetve felnőtteknél észlelt számszerű eltéréséhez. Emésztőrendszeri, valamint légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségekről és tünetekről, illetve a fejfájás és a dysmenorrhea mellékhatásokról gyakrabban (≥ 10%) számoltak be gyermekeknél és serdülőknél, mint felnőtteknél. Ezeket a nemkívánatos eseményeket az alábbi arányban jelentették gyermekeknél és serdülőknél:

Fejfájást a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 28%-ánál jelentettek, szemben a béta‑1a interferonnal kezelt betegek 36%‑ával.

Emésztőrendszeri betegségeket és tüneteket a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 74%‑ánál jelentettek, szemben a béta‑1a interferonnal kezelt betegek 31%‑ával. Ezeknél a betegeknél a dimetil‑fumarát alkalmazásakor a leggyakrabban hasi fájdalomról és hányásról számoltak be.

Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségeket és tüneteket a dimetil-fumaráttal kezelt betegek 32%‑ánál jelentettek, szemben a béta‑1a interferonnal kezelt betegek 11%‑ával. Ezeknél a betegeknél a dimetil‑fumarát alkalmazásakor a leggyakrabban oropharyngealis fájdalomról és köhögésről számoltak be.

Dysmenorrhoeát a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek 17%‑ánál jelentettek, szemben a béta‑1a interferonnal kezelt betegek 7%‑ával.

Egy, kis esetszámú, 24 hetes, nyílt elrendezésű, nem kontrollos, RRSM-ben szenvedő, 13–17 éves serdülők bevonásával végzett vizsgálatban (120 mg naponta kétszer 7 napon át, majd a kezelés fennmaradó részében 240 mg naponta kétszer; n = 22), amelyet egy 96 hetes kiterjesztéses vizsgálat követett (240 mg naponta kétszer; n = 20), a biztonságossági profil hasonlónak tűnt a felnőtt betegeknél megfigyelthez.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer biztonságossági profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

Beszámoltak a dimetil‑fumaráttal történő túladagolás eseteiről. Az ezekben az esetekben leírt tünetek megfeleltek a dimetil‑fumarát ismert mellékhatásprofiljának.

Nincs olyan ismert terápiás beavatkozás, amely felgyorsítja a dimetil‑fumarát eliminációját, és nincs ismert antidótuma. Amennyiben klinikailag indokolt, túladagolás esetén tüneti szupportív kezelés indítása javallott.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Immunszuppresszánsok, egyéb immunszuppresszánsok, ATC kód: L04AX07

Hatásmechanizmus

Még nem teljesen ismert, hogy a dimetil‑fumarát milyen mechanizmusokkal fejti ki terápiás hatását sclerosis multiplexben. A preklinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a dimetil‑fumarát farmakodinámiás válaszreakciói elsősorban az eritroid eredetű 2‑es típusú nukleáris faktor 2‑szerű faktor (Nuclear factor (erythroid-derived 2)-like 2 (Nrf2)) transzkripciós útvonal aktivációja révén közvetítődnek. Kimutatták, hogy a dimetil-fumarát a betegeknél up-regulálja az Nrf2-függő antioxidáns géneket (pl. NAD(P)H dehidrogenáz, kinon 1; [NQO1]).

Farmakodinámiás hatások

Az immunrendszerre kifejtett hatások

A dimetil‑fumarát gyulladáscsökkentő és immunmoduláló tulajdonságokat mutatott a preklinikai és klinikai vizsgálatokban. A dimetil‑fumarát és a monometil‑fumarát, amely a dimetil‑fumarát elsődleges metabolitja, a preklinikai modellekben jelentős mértékben csökkentette az immunsejtek aktiválódását, ebből következően pedig a gyulladáskeltő citokinek gyulladásos stimulusra adott válaszreakció során történő kibocsátását. Psoriasisos betegekkel végzett klinikai vizsgálatokban a dimetil‑fumarát hatással volt a lymphocyta-fenotípusokra a gyulladáskeltő citokinprofilok (TH1, TH17) down-regulációja révén, és a gyulladáscsökkentő citokinek (TH2) termelése felé billentette a folyamatot. A dimetil-fumarát többféle inflammatorikus és neuroinflammatorikus károsodási modellben mutatott terápiás aktivitást.

Az SM-ben szenvedő betegek bevonásával végzett III. fázisú vizsgálatokban (DEFINE, CONFIRM és ENDORSE) a dimetil-fumaráttal történő kezelés hatására az átlagos limfocitaszámok átlagosan a kiindulási értékük körülbelül 30%-ával csökkentek az első év folyamán, ezután az értékek stabilizálódtak. Ezekben a vizsgálatokban azokat a betegeket, akiknél a kezelés abbahagyásakor a limfocitaszám az LLN (0,9 × 109/l) alatt volt, mindaddig monitorozták, amíg a limfocitaszám visszatért az LLN-szintre.

Az 1. ábra azon betegek arányát mutatja, akik a becslések szerint hosszan tartó, súlyos lymphopenia nélkül elérik az LLN-szintet a Kaplan–Meier-módszer alapján. A meghatározás szerint a limfocitaszám helyreállásának kiindulási értéke (recovery baseline, RBL) a kezelés leállítását megelőzően, a kezelés alatt mért utolsó ALC. Azon betegek becsült arányát, akik a kiinduláskor (RBL) enyhe, közepesen súlyos vagy súlyos fokú lymphopeniában szenvedtek, és a limfocitaszámuk a 12. hétre és a 24. hétre eléri az LLN-szintet (ALC ≥ 0,9 × 109/l), az 1. táblázat, a 2.  táblázat és a 3. táblázat mutatja be 95%-os pontonkénti konfidenciaintervallummal. A túlélési függvény Kaplan–Meier-féle becslésének standard hibája Greenwood-képlettel kerül kiszámításra.

1. ábra: Kaplan–Meier-módszer; Azon betegek aránya, akiknél a limfocitaszám a kiindulási értékről (Recovery Baseline, RBL) visszatér a ≥ 910 sejt/mm3 (0.9 x 109/L) LLN-szintre

Megjegyzés: 500 sejt/mm3 = 0,5 × 109/l; 800 sejt/mm3 = 0,8 × 109/l; 910 sejt/mm3 = 0,9 × 109/l.

1. táblázat: Kaplan–Meier-módszer; Azon betegek aránya, akiknél a limfocitaszám a becslések szerint eléri az LLN-szintet, és kiinduláskor (RBL) közepesen súlyos lymphopeniában szenvednek, kivéve a hosszan tartó, súlyos lymphopeniában szenvedő betegeket

a Kiinduláskor (RBL) < 0,9 × 109/l és ≥ 0,8 × 109/l ALC-t mutató betegek, kivéve a hosszan tartó, súlyos lymphopeniában szenvedő betegeket.

2. táblázat: Kaplan–Meier-módszer; Azon betegek aránya, akiknél a limfocitaszám a becslések szerint eléri az LLN-szintet, és kiinduláskor (RBL) súlyos lymphopeniában szenvednek, kivéve a hosszan tartó, súlyos lymphopeniában szenvedő betegeket

aKiinduláskor (RBL) < 0,8 × 109/l és ≥ 0,5 × 109/l ALC-t mutató betegek, kivéve a hosszan tartó, súlyos lymphopeniában szenvedő betegeket.

3.  táblázat: Kaplan–Meier-módszer; Azon betegek aránya, akiknél a limfocitaszám a becslések szerint eléri az LLN-szintet, és kiinduláskor (RBL) súlyos lymphopeniában szenvednek, kivéve a hosszan tartó, súlyos lymphopeniában szenvedő betegeket

aKiinduláskor (RBL) < 0,5 × 109/l ALC-t mutató betegek, kivéve a hosszan tartó, súlyos lymphopeniában szenvedő betegeket.

Klinikai hatásosság és biztonságosság

Két, 2 éves, randomizált, kettős vak, placebo‑kontrollos vizsgálatot (DEFINE 1234 beteggel, és CONFIRM 1417 beteggel) végeztek, RRSM-ben szenvedő betegekkel. Az SM progresszív formájában szenvedő betegek nem kerültek be ezekbe a vizsgálatokba.

A hatásosságot (lásd az alábbi, 4. táblázatot) és a biztonságosságot olyan betegeknél bizonyították, akiknek a Kibővített Rokkantsági Állapot Skálán (Expanded Disability Status Scale – EDSS) 0 és 5 közötti pontszáma volt, és akiknél előfordult legalább 1 relapszus a randomizálást megelőző évben, vagy pedig a randomizálás előtti 6 hétben készült róluk olyan koponya MR-vizsgálat, amin látható volt legalább egy gadolínium-dúsulással járó (Gd+) lézió. A CONFIRM vizsgálatban volt egy, a kiértékelő számára titkosított besorolással vizsgált (azaz a vizsgálati kezelésre adott választ kiértékelő vizsgálóorvos/vizsgáló nem ismerte az alkalmazott kezelést) összehasonlító referenciakészítmény, a glatiramer-acetát.

A DEFINE vizsgálatban részt vevő betegek kiindulási jellemzőinek középértékei a következők voltak: 39 éves életkor, 7,0 éve fennálló betegség, és 2,0-es EDSS pontszám. Továbbá a betegek 16%‑ának az EDSS pontszáma > 3,5 volt, 28%‑uknál következett be ≥ 2 relapszus az előző évben és 42%‑uk kapott már más, jóváhagyott SM kezelést. Az MR-vizsgálati kohorszban a vizsgálatba belépő betegek 36%‑ánál találtak Gd+ léziót a kiinduláskor (Gd+ léziók átlagos száma 1,4).

A CONFIRM vizsgálatban részt vevő betegek kiindulási jellemzőinek középértékei a következők voltak: 37 éves életkor, 6,0 éve fennálló betegség, és 2,5‑es EDSS pontszám. Továbbá a betegek 17%‑ának az EDSS pontszáma > 3,5 volt, 32%‑uknál következett be ≥ 2 relapszus az előző évben és 30%‑uk kapott már más, jóváhagyott SM kezelést. Az MR‑vizsgálati kohorszban a vizsgálatba belépő betegek 45%‑ánál találtak Gd+ léziót a kiinduláskor (Gd+ léziók átlagos száma 2,4).

A placebóhoz viszonyítva a dimetil‑fumaráttal kezelt betegek klinikailag jelentős és statisztikailag szignifikáns csökkenést mutattak: a DEFINE vizsgálat elsődleges végpontjában, a 2 év alatt relapszáló betegek arányában; valamint a CONFIRM vizsgálat elsődleges végpontjában, az éves szintre vetített relapszusrátában (annualised relapse rate, ARR) 2 év alatt.

4. táblázat: Klinikai és MR-végpontok a DEFINE és a CONFIRM vizsgálatokban

aA klinikai végpontok összes analízise beválasztás szerinti (intention-to-treat, ITT) populációban történt;

bAz MR-analízis MR-kohorsz alkalmazásával történt

*p-érték < 0,05; **p-érték < 0,01; ***p-érték < 0,0001

#statisztikailag nem szignifikáns

A kulcsfontosságú (pivotális) vizsgálatokból (DEFINE és CONFIRM) 1736 alkalmas RRSM-beteget vontak be egy nyílt elrendezésű, nem kontrollos, 8 éves kiterjesztett vizsgálatba (ENDORSE). A vizsgálat elsődleges célja a dimetil-fumarát hosszú távú biztonságosságának értékelése volt RRSM-ben szenvedő betegeknél. Az 1736 beteg kb. felét (909, 52%) legalább 6 évig kezelték. A 3 vizsgálatban 501 beteget kezeltek folyamatosan 240 mg dimetil‑fumaráttal naponta kétszer, és 249 beteg, akiket korábban a DEFINE és a CONFIRM vizsgálatokban placebóval kezeltek, az ENDORSE vizsgálatban napi kétszeri 240 mg‑os kezelést kapott. A folyamatosan napi kétszeri kezelésben részesült betegeket legfeljebb 12 évig kezelték.

Az ENDORSE vizsgálat során a naponta kétszer 240 mg dimetil‑fumaráttal kezelt betegek több mint felénél nem lépett fel relapszus. A 3 vizsgálatban folyamatosan, naponta kétszer kezelt betegek esetében a korrigált ARR 0,187 volt (95%‑os CI: [0,156‑0,224]) a DEFINE és CONFIRM vizsgálatokban, és 0,141 (95%‑os CI: [0,119–0,167]) az ENDORSE vizsgálatban. A korábban placebóval kezelt betegek esetében a DEFINE és CONFIRM vizsgálatokban számított korrigált ARR 0,330‑ról (95%‑os CI: [0,266‑0,408]) 0,149-re csökkent (95%‑os CI: [0,116‑0,190]) az ENDORSE vizsgálatban.

Az ENDORSE vizsgálatban a betegek többségénél (> 75%) nem igazoltak funkciózavar-progressziót (a funkciózavar-progresszió folyamatos fennállása 6 hónapon keresztül). A három vizsgálat összesített eredményei azt mutatták, hogy a dimetil‑fumaráttal kezelt betegeknél a megerősített funkciózavar‑progresszió aránya konzisztens és alacsony volt, az ENDORSE vizsgálatban pedig a betegek átlagos EDSS pontszámai enyhén emelkedtek. Az MR értékelések (a 6. évig, 752, olyan betegnél, akik korábban a DEFINE és CONFIRM vizsgálatok MR‑vizsgálati kohorszába tartoztak) azt mutatták, hogy a betegek többségénél (körülbelül 90%‑nál) nem volt Gd-dúsulással járó lézió. A 6 év alatt az új vagy újonnan növekvő T2‑léziók, valamint az új T1‑léziók számának éves korrigált átlaga (középértéke) alacsony maradt.

Hatásosság a magas aktivitású betegségben szenvedő betegeknél:

A DEFINE és a CONFIRM vizsgálatokban a magas betegségaktivitású betegek alcsoportjában a kezelés konzisztensen befolyásolta a relapszusokat, míg a 3 hónapig fennálló funkciózavar‑progresszióig eltelt időre gyakorolt hatást nem sikerült egyértelműen meghatározni. A vizsgálatok elrendezése miatt a következőképpen határozták meg a magas betegségaktivitást:

a betegnél 2 vagy több relapszus jelentkezik egy év alatt, és egy vagy több Gd-dúsulással járó lézió látható az agyról készített MR‑felvételen (n = 42 a DEFINE, n = 51 a CONFIRM vizsgálatban), vagy

a beteg nem reagál egy teljes és megfelelő (legalább egy évig tartó) béta‑interferon kezelésre, legalább 1 relapszusa volt az előző évben a kezelés mellett, és legalább 9, T2‑hiperintenzitású lézió vagy legalább 1, Gd-dúsulással járó lézió látható a cranialis MR‑felvételen, vagy a beteg relapszusrátája az előző évben nem változott vagy emelkedett a megelőző 2 évhez képest (n = 177 a DEFINE, n = 141 a CONFIRM vizsgálatban).

Gyermekek és serdülők

A dimetil‑fumarát biztonságosságát és hatásosságát RRSM‑ben szenvedő gyermekeknél és serdülőknél egy randomizált, nyílt elrendezésű, aktív kontrollos (béta‑1a interferon), párhuzamos csoportos vizsgálatban értékelték, amelyben 10–< 18 éves, RRSM‑ben szenvedő gyermekek és serdülők vettek részt. Százötven beteget randomizáltak dimetil‑fumarát‑kezelésre (240 mg per os, naponta kétszer) vagy béta‑1a interferon‑kezelésre (30 mikrogramm im., hetente egyszer) 96 héten keresztül. A vizsgálat elsődleges végpontja azoknak a betegeknek az aránya volt, akiknél a 96. héten nem találtak új vagy újonnan megnagyobbodott T2‑hiperintenzív léziókat az agyi MR‑felvételeken. A fő másodlagos végpont az új vagy újonnan megnagyobbodott T2‑hiperintenzív léziók száma volt az agyi MR‑felvételeken a 96. héten. Leíró statisztika kerül bemutatásra, mivel az elsődleges végpontra vonatkozóan előre nem terveztek megerősítő hipotézist.

A beválasztás szerinti (Intent to Treat, ITT) populációban azoknak a betegeknek az aránya, akiknél a kiinduláshoz viszonyítva a 96. héten nem volt észlelhető új vagy újonnan megnagyobbodott T2‑lézió az MR‑felvételen, 12,8% volt a dimetil‑fumarát csoportban és 2,8% a béta‑1a interferon csoportban. A kiinduláshoz viszonyítva az új vagy újonnan megnagyobbodott T2‑léziók átlagos száma a 96. héten (amelyet a kiindulási T2‑léziók számához és kiindulási életkorhoz igazítottak [ITT‑populáció, az MR-vizsgálati eredményekkel nem rendelkező betegek kivételével]) 12,4 volt a dimetil‑fumarát csoportban, és 32,6 a béta‑1a interferon csoportban.

A 96 hetes, nyílt elrendezésű vizsgálati szakasz lezárásáig a klinikai relapszus valószínűsége a dimetil‑fumarát csoportban 34%, a béta‑1a interferon csoportban pedig 48% volt.

A dimetil‑fumaráttal kezelt (13‑< 18 éves) gyermekek és serdülők biztonságossági profilja minőségileg megegyezett a felnőtt betegeknél korábban megfigyeltekkel (lásd 4.8 pont).

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

A szájon át alkalmazott dimetil‑fumarát a keringésbe kerülés előtt gyors ütemű, észterázok általi hidrolízisen esik át, majd az elsődleges metabolitjává, monometil‑fumaráttá alakul, ami szintén aktív anyag. A dimetil‑fumarát szájon át történő bevételét követően nem határozható meg a dimetil-fumarát mennyisége a plazmában. Ezért a dimetil‑fumarátra vonatkozó összes farmakokinetikai analízist a plazmában levő monometil‑fumaráttal végezték. A farmakokinetikai adatokat sclerosis multiplexes betegektől és egészséges önkéntesektől nyerték.

Felszívódás

A monometil-fumarát tmax értéke 2‑2,5 óra. Mivel a dimetil‑fumarát gyomornedv‑ellenálló kemény kapszulák gyomornedv‑ellenálló granulátumokat tartalmaznak, addig nem kezdődik meg a felszívódásuk, amíg el nem hagyják a gyomrot (ez általában kevesebb mint 1 órát vesz igénybe).

Naponta kétszer 240 mg étkezés közben történő bevételét követően a mediánja (Cmax) 1,72 mg/l, az összesített görbe alatti terület (AUC) expozíció pedig 8,02 óra × mg/l volt a sclerosis multiplexes betegek esetében. A dózistartomány vizsgálatokban (120‑360 mg) a Cmax és az AUC általánosságban körülbelül a dózis emelésével arányosan emelkedett.

Sclerosis multiplexben szenvedő betegeknél a napi háromszori adagolási rendben 4 órás kihagyás volt két 240 mg-os dózis beadása között. Ez az expozíció minimális mértékű felhalmozódását eredményezte, aminek következtében a Cmax középértéke 12%‑kal emelkedett a napi kétszeri adagoláshoz képest (1,72 mg/l a napi kétszeri adagolás esetében, a napi háromszori adagolás 1,93 mg/l-es értékével szemben), és ez nem befolyásolta a biztonságosságot.

Az ételnek nincs klinikailag jelentős hatása a dimetil‑fumarát expozíciójára. Azonban a dimetil‑fumarátot a jobb tolerálhatóság miatt, tekintettel a kipirulásra vagy az emésztőrendszeri nemkívánatos eseményekre étkezés közben kell bevenni (lásd 4.2 pont).

Eloszlás

240 mg dimetil‑fumarát szájon át történő bevételét követően a látszólagos eloszlási térfogat 60 l és 90 l között változik. A monometil‑fumarát emberi plazmafehérjéhez történő kötődése általában 27% és 40% közé esik.

Biotranszformáció

Az emberi szervezetben a dimetil‑fumarát nagy mértékben metabolizálódik, a bevett adag kevesebb, mint 0,1%‑a választódik ki a vizeletben változatlan dimetil-fumarát formában. A szisztémás keringésbe jutása előtt a vegyületet először észterázok metabolizálják, melyek egyaránt jelen vannak az emésztőrendszerben, a vérben és a szövetekben. További metabolizáción esik át trikarboxilsav-cikluson keresztül, de ebben nem játszik szerepet a citokróm P450 (CYP) rendszer.

Egy, egyszeri 240 mg-os 14C-dimetil‑fumarát adagolást elemző vizsgálatban az emberi plazmából a glükózt azonosították, mint predomináns metabolitot. A keringésben levő többi metabolit közé tartozik a fumársav, a citromsav és a monometil-fumarát. A fumársav folytatólagos (downstream) metabolizációja a trikarboxilsav‑cikluson keresztül történik, és a CO2 kilélegzése szolgál az elimináció elsődleges módjául.

Elimináció

A CO2 kilélegzése a dimetil‑fumarát eliminációjának elsődleges útvonala, mely módon a bevitt adag 60%-a távozik.

A veséken keresztül és a széklettel történő kiválasztás az elimináció másodlagos útjai, melyeken keresztül a bevitt dózis 15,5%-a (vese) és 0,9%-a (széklet) távozik.

A monometil‑fumarát terminális felezési ideje rövid (körülbelül 1 óra), és 24 óra elteltével az emberek többségének keringésében a monometil-fumarát már nincs jelen. Terápiás adagolási rend esetén az dimetil-fumarát vagy a monometil‑fumarát nem halmozódik fel a dimetil‑fumarát több dózisának bevétele esetén sem.

Linearitás

A vizsgált 120-360 mg-os dózistartományban egy vagy több adag esetén a dimetil‑fumarát expozíció a bevett adaggal megközelítőleg arányosan emelkedik.

Farmakokinetika különleges betegcsoportoknál

A variancia‑analízis (Analysis of Variance, ANOVA) eredményei alapján a testtömeg az expozíció (Cmax és AUC) fő kovariánsa RRSM‑ben szenvedő betegeknél, de ez nem befolyásolta a klinikai vizsgálatban mért biztonságossági és hatékonysági eredményeket.

A nem és az életkor nem volt klinikailag jelentős hatással a dimetil‑fumarát farmakokinetikájára. A farmakokinetikát 65 éves vagy ennél idősebb betegeknél nem vizsgálták.

Vesekárosodás

Mivel a vese a dimetil‑fumarát eliminációjának másodlagos útvonala, és a bevitt adag kevesebb, mint 16%‑ának eltávolításáért felel, a farmakokinetikát nem vizsgálták vesekárosodásban szenvedő egyéneknél.

Májkárosodás

Mivel a dimetil‑fumarátot és a monometil‑fumarátot észterázok metabolizálják a CYP450 rendszer részvétele nélkül, a farmakokinetikát nem vizsgálták májkárosodásban szenvedő egyéneknél.

Gyermekek és serdülők

A naponta kétszer alkalmazott 240 mg dimetil‑fumarát farmakokinetikai profilját egy kis esetszámú, nyílt elrendezésű, nem kontrollos vizsgálatban, RRSM-ben szenvedő 13‑17 éves betegek bevonásával értékelték (n = 21). A dimetil‑fumarát farmakokinetikája ezeknél a serdülőkorú betegeknél összhangban volt azzal, amit korábban felnőtt betegeknél megfigyeltek (Cmax: 2,00 ± 1,29 mg/l; AUC0‑12h: 3,62 ± 1,16 mg×óra/l, ami 7,24 mg×óra/l-es napi össz AUC-nek felel meg).

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

Az alábbi, „Toxikológia” és a „Reprodukcióra kifejtett toxicitás” című részekben leírt mellékhatásokat nem figyelték meg klinikai vizsgálatokban, de észlelték állatoknál a klinikai expozíciós szinthez hasonló szintek esetében.

Genotoxicitás

A dimetil‑fumarát és a monometil‑fumarát negatív eredményt mutatott egy in vitro assay-sorozatban (Ames, kromoszóma-rendellenességek emlősök sejtjeiben). A dimetil‑fumarát negatív eredményt mutatott a patkányokkal végzett in vivo micronucleus assay során.

Karcinogenitás

A dimetil‑fumarát karcinogenitásával kapcsolatos vizsgálatokat maximum 2 éven keresztül folytatták egerekkel és patkányokkal. A dimetil‑fumarátot szájon át adták be 25, 75, 200 és 400 mg/ttkg/nap dózisban egereknek, és 25, 50, 100 és 150 mg/ttkg/nap dózisban patkányoknak. Egereknél a renalis tubularis carcinoma gyakorisága a napi 75 mg/ttkg dózis esetén megemelkedett, ami a javasolt emberi dózissal egyenértékű expozíciót (AUC) jelent. Patkányoknál a renalis tubularis carcinoma és a herék Leydig‑sejtes adenomájának gyakorisága a napi 100 mg/ttkg dózis esetén megemelkedett, ami a javasolt emberi dózisnál körülbelül kétszer nagyobb expozíciót jelent. Nem ismert, hogy ezek az eredmények milyen jelentőséggel bírnak az emberi kockázatok vonatkozásában.

A mirigyeket nem tartalmazó gyomorterület (előgyomor) laphámsejtes papillomájának és carcinomájának gyakorisága megnövekedett az egereknél a javasolt emberi dózissal egyenértékű expozíció, a patkányoknál pedig a javasolt emberi dózis alatti expozíció hatására (az AUC alapján). A rágcsálók előgyomrának nincs emberi megfelelője.

Toxikológia

A dimetil‑fumarát szondával, szájon át beadott szuszpenziójával (dimetil‑fumarát 0,8%‑os hidroxipropil‑metil‑cellulózban) végeztek toxicitási vizsgálatokat rágcsálókon, nyulakon és majmokon. A kutyákon végzett krónikus vizsgálatot szájon át beadott dimetil‑fumarát kapszulákkal végezték.

A dimetil‑fumarát ismételt szájon át történő adása után elváltozásokat figyeltek meg a vesékben az egereknél, a patkányoknál, a kutyáknál és a majmoknál. Károsodásra utaló renalis tubularis epithelialis regenerálódást figyeltek meg az összes fajnál. Renalis tubularis hyperplasiát figyeltek meg azoknál a patkányoknál, akik egész életükben (2 éves vizsgálat) kapták a készítményt. Azoknál a kutyáknál, amelyek 11 hónapon keresztül naponta kapták szájon át a dimetil‑fumarátot, a corticalis atrophiára vonatkozóan számított küszöbértéket az AUC-érték alapján javasolt dózis háromszorosánál figyelték meg. Azoknál a majmoknál, amelyek 12 hónapon keresztül naponta kapták szájon át a dimetil‑fumarátot, egysejtes necrosist az AUC-érték alapján javasolt dózis kétszerese mellett figyeltek meg. Interstitialis fibrosist és corticalis atrophiát az AUC-érték alapján javasolt dózisnál hatszor nagyobb adag mellett figyeltek meg. Nem ismert, hogy ezek az eredmények milyen jelentőséggel bírnak az emberekre vonatkozóan.

Patkányoknál és kutyáknál a herékben a tubuli seminiferi csírahámjának degenerálódását figyelték meg. Ezt patkányok esetében körülbelül a javasolt dózisszinten, kutyák esetében pedig a javasolt dózis háromszorosa (az AUC alapján) mellett figyelték meg. Nem ismert, hogy ezek az eredmények milyen jelentőséggel bírnak az emberekre vonatkozóan.

Egerek és patkányok előgyomrában megfigyeltek laphámsejtes hyperplasiát és hyperkeratosist, gyulladást, valamint laphámsejtes papillomát és carcinomát a 3 hónapos vagy annál hosszabb időtartamú vizsgálatokban. Az egerek és patkányok előgyomrának nincs emberi megfelelője.

Reprodukcióra és fejlődésre kifejtett toxicitás

A dimetil‑fumarát hím patkányoknak, szájon át, 75, 250, és 375 mg/ttkg/nap adagban, a párosodás előtt és alatt adva nem volt hatással a hímek termékenységére, még a legnagyobb vizsgált dózis (az AUC alapján a javasolt dózis legalább 2-szerese) esetében sem. A dimetil‑fumarát nőstény patkányoknak, szájon át, 25, 100, és 250 mg/ttkg/nap adagban, a párosodás előtt és alatt, valamint a vemhesség 7. napjáig adva a 14 naponkénti oestrus fázisok számának csökkenését idézte elő, és növelte a meghosszabbodott diestrus fázisú állatok számát a legnagyobb vizsgált dózis (az AUC alapján javasolt dózis tizenegyszerese) esetében. Azonban ezek a változások nem befolyásolták a termékenységet vagy a világra hozott életképes magzatok számát.

Patkányoknál és nyulaknál kimutatták, hogy a dimetil‑fumarát átjut a placenta membránján a magzati vérkeringésbe, és a szer magzati és anyai plazmakoncentrációjának aránya 0,48–0,64 és 0,1 volt. A dimetil‑fumarát egyik dózisánál sem figyeltek meg fejlődési rendellenességeket a patkányoknál vagy a nyulaknál. A vemhes patkányoknak szájon át, 25, 100, és 250 mg/ttkg/nap adagban, a szervfejlődés időszakában adott dimetil‑fumarát anyai mellékhatásokat okozott az AUC alapján javasolt dózis 4‑szeresén, valamint alacsony magzati súlyt és késleltetett csontosodást idézett elő (a metatarsusokban és a hátsó végtag phalanxaiban) az AUC alapján javasolt dózis tizenegyszeresén. Az alacsonyabb magzati súlyt és a késleltetett csontosodást az anyai toxicitás (csökkent testsúly és ételfogyasztás) következményének tartották.

A vemhes nyulaknak szájon át, 25, 75, és 150 mg/ttkg/nap dózisban, a szervfejlődés alatt adott dimetil‑fumarát nem volt hatással az embrió és a magzat fejlődésére, viszont az anya testtömegének csökkenését okozta az AUC alapján javasolt dózis hétszeresén, illetve az abortuszok számának megnövekedését idézte elő az AUC alapján javasolt dózis 16-szorosán.

Patkányoknak szájon át, 25, 100, és 250 mg/ttkg/nap adagban, a terhesség és a szoptatás alatt adott dimetil‑fumarát csökkent testtömeget eredményezett az F1 utódokban, valamint késleltetett szexuális érést okozott a hímnemű F1 utódokban az AUC alapján javasolt dózis 11‑szerese esetén. Ez nem volt hatással az F1 utódok termékenységére. Az utódok alacsonyabb testtömegét az anyai toxicitás következményének tartották.

Toxicitás fiatal állatoknál

Fiatal patkányokkal végzett két toxicitási vizsgálatban a születés utáni 28. naptól a 90–93. napig (ami embereknél körülbelül 3 éves és annál idősebb kornak felel meg) naponta per os adagolt dimetil‑fumarát alkalmazásakor a felnőtt állatoknál megfigyelthez hasonló, a vesét és az előgyomrot érintő célszervi toxicitás mutatkozott. Az első vizsgálatban a dimetil‑fumarát legfeljebb 140 mg/ttkg/nap maximális dózisban (gyermekek és serdülők korlátozott mennyiségű AUC-adatai alapján a javasolt humán dózis körülbelül 4,6-szerese) történő alkalmazása nem volt hatással a fejlődésre, az idegrendszeri eredetű viselkedésre vagy a hímek és nőstények termékenységére. Hasonlóképpen, a második vizsgálatban a dimetil‑fumarát fiatal hím patkányoknál legfeljebb 375 mg/ttkg/nap maximális dózisban (az ajánlott gyermekgyógyászati dózis mellett feltételezett AUC körülbelül 15-szöröse) történő alkalmazásakor nem figyeltek meg a hímek termékenységére és járulékos szerveire gyakorolt hatást. Ugyanakkor a combcsont és a lumbális csigolyák ásványi anyag-tartalmának és csontsűrűségének csökkenése nyilvánvaló volt a fiatal hím patkányoknál. Fiatal patkányoknál csont-denzitometriai eltéréseket is megfigyeltek egy másik fumársav‑észter, a diroximel‑fumarát per os alkalmazását követően, amely in vivo ugyanazon aktív metabolittá, a monometil‑fumaráttá alakul át. A fiatal patkányoknál észlelt denzitometriai változások esetében a megfigyelhető mellékhatást még nem okozó dózisszint (no observed adverse effect level, NOAEL) körülbelül 1,5-szerese az ajánlott gyermekgyógyászati dózis feltételezett AUC-értékének. Lehetséges, hogy a csontokat érintő hatások összefüggésben állnak az alacsonyabb testtömeggel, de egy közvetlen hatás szerepe nem zárható ki. A csontokat érintő hatások felnőtt betegek vonatkozásában korlátozott jelentőséggel bírnak. Gyermekek és serdülők vonatkozásában az eredmények jelentősége nem ismert.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

A kapszula tartalma (gyomornedv‑ellenálló bevonattal rendelkező minitabletták)

mikrokristályos cellulóz

kroszpovidon

talkum

povidon

vízmentes kolloid szilícium-dioxid

magnézium‑sztearát

trietil-citrát

metakrilsav-etil-akrilát-kopolimer (1:1)

hipromellóz

titán‑dioxid (E 171)

triacetin

Kapszulahéj

zselatin

titán-dioxid (E171)

brillantkék FCF-FD&C Blue 1 (E 133)

sárga vas-oxid (E172)

Kapszula jelölés (fekete jelölőfesték)

sellak

kálium‑hidroxid

propilénglikol (E1520)

fekete vas-oxid (E172)

tömény ammónia-oldat

6.2 Inkompatibilitások

Nem releváns.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

3 év

6.4 Különleges tárolási előírások

Ez a gyógyszer különleges tárolási hőmérsékletet nem igényel.

A fénytől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

100 db gyomornedv-ellenálló kemény kapszulát tartalmazó, PP/HDPE kupakkal, fóliával lezárt HDPE tartály, szilikagél nedvességmegkötő betétettel.

oPA/Alu/PVC//Alu buborékcsomagolás vagy oPA/Alu/PVC//Alu adagonként perforált buborékcsomagolás dobozban.

Dimetil-fumarát ratiopharm120 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

Kiszerelések:

14 db gyomornedv-ellenálló kapszula (buborékcsomagolás dobozban)

14 × 1 db gyomornedv-ellenálló kapszula (adagonként perforált buborékcsomagolás dobozban)

100 db gyomornedv-ellenálló kapszula (tartályban)

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

Dimetil-fumarát ratiopharm 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

Kiszerelések:

56 db gyomornedv-ellenálló kapszula (buborékcsomagolás dobozban)

56 × 1 db gyomornedv-ellenálló kapszula (adagonként perforált buborékcsomagolás dobozban)

168 db gyomornedv-ellenálló kapszula (buborékcsomagolás dobozban)

168 × 1 db gyomornedv-ellenálló kapszula (adagonként perforált buborékcsomagolás dobozban)

196 db gyomornedv-ellenálló kapszula (buborékcsomagolás dobozban)

196 × 1 db gyomornedv-ellenálló kapszula (adagonként perforált buborékcsomagolás dobozban)

100 db gyomornedv-ellenálló kapszula (tartályban)

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés: (egy kereszt)

Osztályozás: II./2 csoport

Korlátozott érvényű orvosi rendelvényhez kötött, szakorvosi/kórházi diagnózist követően folyamatos szakorvosi ellenőrzés mellett alkalmazható gyógyszer (Sz).

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Teva Gyógyszergyár Zrt.,

4042 Debrecen,

Pallagi út 13.

Magyarország

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

Dimetil-fumarát ratiopharm 120 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

OGYI-T-24235/01   14x   

OGYI-T-24235/02   14x1

Dimetil-fumarát ratiopharm 240 mg gyomornedv-ellenálló kemény kapszula

OGYI-T-24235/03   56x   

OGYI-T-24235/04   56x1

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2023.05.16.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA: 2024. július 27.