Montelukast Sandoz 4 mg granulátum alkalmazási előírás

1. A GYÓGYSZER NEVE

Montelukast Sandoz 4 mg granulátum

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Egy tasak granulátum 4 mg montelukasztnak megfelelő mennyiségű montelukaszt-nátriumot tartalmaz.

A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Granulátum.

Fehér vagy csaknem fehér színű granulátum.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum kombinációs terápiaként javallt az asztma kezelésében azoknál a 6 hónap és 5 év közötti betegeknél, akik enyhe vagy közepes fokú perzisztáló asztmában szenvednek, és akiknél az inhalációs kortikoszteroidok és a „szükség szerint” adagolt rövid hatású béta‑agonisták nem biztosítják kielégítően az asztma klinikai kontrollját.

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum alternatív szerként is alkalmazható az alacsony dózisú inhalációs kortikoszteroidok helyett azoknál a 2‑5 éves betegeknél, akik enyhe perzisztáló asztmában szenvednek, és közeli kórtörténetükben nem szerepel olyan súlyos asztmás roham, amely orális kortikoszteroid-használatot tett szükségessé, valamint azoknál, akikről bebizonyosodott, hogy nem képesek használni az inhalációs kortikoszteroidokat (lásd 4.2 pont).

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum az asztma megelőzésére is javallt azoknál a 2 éves vagy idősebb gyermekeknél, akiknél a predomináns ok a fizikai megterhelés által okozott bronchokonstrikció.

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás

Ez a gyógyszer csak felnőtt felügyelete mellett alkalmazható a gyermekeknél. Az adag 6 hónap és 5 év közötti gyermekek részére napi egy tasak 4 mg‑os granulátum, amelyet este kell bevenni. Ebben a korcsoportban dózismódosítás nem szükséges. A perzisztáló asztmában szenvedő 6 hónap és 2 év közötti beteg gyermekekkel végzett klinikai vizsgálatokból származó hatásossági adatok korlátozottan állnak rendelkezésre. A betegeknél 2‑4 hét montelukaszttal folytatott kezelés után értékelni kell a kezelésre adott választ. Terápiás válasz hiánya esetén a kezelést abba kell hagyni. A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum alkalmazása 6 hónapos kor alatt nem ajánlott.

Az alkalmazás módja

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum beadható önmagában a szájba vagy összekeverve egy kanálnyi hideg vagy szobahőmérsékletű puha étellel (pl. almaszósz, fagylalt, répa és rizs). A tasakot nem szabad kinyitni, amíg nem kerül felhasználásra. A tasak kinyitása után a teljes adag granulátumot azonnal (15 percen belül) be kell adni. Étellel összekeverve a granulátumot tilos későbbi felhasználás céljából tárolni. A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum nem folyadékban történő feloldásra készült, de a gyógyszer bevétele után fogyasztható folyadék. A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum étkezéstől függetlenül alkalmazható.

Általános ajánlások

A montelukaszt terápiás hatása az asztmakontroll paramétereire egy napon belül jelentkezik. A betegeket tájékoztatni kell arról, hogy a Montelukast Sandoz 4 mg granulátumot az asztma egyensúlyi állapotában és rosszabodásának időszakaiban egyaránt folyamatosan kell szedni.

Nem szükséges a dózismódosítás veseelégtelenség vagy enyhe-közepes fokú májkárosodás esetén. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegekkel kapcsolatban nem áll rendelkezésre adat. Az adagolás azonos a fiúk és lányok esetében.

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum az alacsony dózisú inhalációs kortikoszteroidok helyettesítő terápiájaként enyhe perzisztáló asztmában

A montelukaszt nem ajánlott monoterápiaként közepes fokú perzisztáló asztmában. A montelukaszt használata az alacsony dózisú inhalációs kortikoszteroidok alternatív terápiájaként csak azoknál az enyhe perzisztáló asztmában szenvedő 2‑5 éves gyermekeknél megfontolandó, akiknek közeli kórtörténetében nem szerepel olyan súlyos asztmás roham, amely orális kortikoszteroid-használatot tett szükségessé, valamint azoknál, akikről bebizonyosodott, hogy nem képesek az inhalációs kortikoszteroidok használatára (lásd 4.1 pont). Az enyhe perzisztáló asztmát a következők szerint definiálják: az asztma tüneteinek megjelenése hetente több mint egyszer, de napi egynél kevesebbszer, az éjszakai tünetek megjelenése havi kettőnél többször, de heti egynél kevesebbszer, az epizódok között normális tüdőfunkcióval. Ha az ellenőrző vizsgálatig (általában egy hónapon belül) nem áll be az asztma kielégítő egyensúlyi állapota (asztmakontroll), az asztma kezelésének lépcsőzetes terápiás módszere alapján meg kell állapítani, hogy szükséges-e kiegészítő vagy eltérő gyulladáscsökkentő kezelés. A betegek állapotát az asztmakontroll szempontjából rendszeresen ellenőrizni kell.

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum alkalmazása az asztma megelőzéseként olyan 2‑5 éves betegeknél, akiknél a predomináns ok a fizikai megterhelés által okozott bronchokonstrikció

2‑5 éves betegeknél a fizikai megterhelés által okozott bronchokonstrikció a perzisztáló asztma predomináns megjelenési formája lehet, amely inhalációs kortikoszteroid-kezelést igényel. 2‑4 hét montelukaszttal történő kezelés után a betegeket ellenőrizni kell. Ha a kezelés nem ért el kielégítő hatást, kiegészítő vagy másfajta terápiára lehet szükség.

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum terápia egyéb asztmakezeléssel összefüggésben

Az inhalációs kortikoszteroidok mellé kiegészítő kezelésként adott Montelukast Sandoz 4 mg granulátum esetén nem szabad az inhalációs kortikoszteroidokat hirtelen felváltani a Montelukast Sandoz 4 mg granulátummal (lásd 4.4 pont).

15 éves vagy idősebb serdülők és felnőttek részére a 10 mg‑os filmtabletta áll rendelkezésre.

6‑14 éves gyermekek részére az 5 mg‑os rágótabletta áll rendelkezésre.

2‑5 éves gyermekek részére alternatív gyógyszerformaként a 4 mg‑os rágótabletta is rendelkezésre áll.

4.3 Ellenjavallatok

A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Nagyon fiatalkorú betegeknél (6 hónap és 2 év között) a perzisztáló asztma fennállását gyermekorvosnak vagy pulmonológusnak kell diagnosztizálnia.

A beteget tájékoztatni kell, hogy a szájon át szedett montelukasztot soha ne használja akut asztmás rohamok oldására, és az erre a célra általa használt rohamoldó gyógyszer mindig legyen nála. Akut rohamok esetén rövid hatású inhalációs béta‑agonistát kell alkalmazni. A betegnek mihamarabb orvoshoz kell fordulnia, ha a szokásosnál több rövid hatású béta‑agonistára van szüksége.

Az inhalációs vagy orális kortikoszteroidokat nem szabad hirtelen montelukaszttal felváltani.

Nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy az orális kortikoszteroidok dózisa csökkenthető lenne montelukaszt egyidejű alkalmazása esetén.

Az asztmaellenes készítményekkel, köztük a montelukaszttal kezelt betegeknél ritka esetekben szisztémás eosinophilia léphet fel, néhány esetben a Churg‑Strauss szindrómára jellemző vasculitis klinikai tüneteivel, amit gyakran szisztémás kortikoszteroid‑terápiával kezelnek. Ezek az esetek rendszerint, de nem mindig, az orális kortikoszteroid‑terápia csökkentésével vagy megvonásával álltak összefüggésben. Annak a lehetőségét, hogy a leukotrién‑receptor-antagonisták összefüggésben lehetnek a Churg-Strauss szindróma megjelenésével, sem kizárni, sem megerősíteni nem lehet.

Az orvosoknak figyelniük kell az eosinophilia, a vasculitises kiütések, a rosszabbodó pulmonalis tünetek, a cardialis szövődmények és/vagy a neuropathia megjelenésére. A fenti tüneteket mutató betegeket ki kell vizsgálni és kezelésüket újra kell értékelni.

Acetilszalicilsav-érzékeny asztmás betegek montelukaszttal történő kezelése során a betegeknek továbbra is kerülniük kell az acetilszalicilsav és egyéb nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek szedését.

Neuropszichiátriai eseményeket (viselkedésbeli változásokat, depressziót és öngyilkossági hajlamot) jelentettek minden korcsoportnál a montelukaszt alkalmazása során (lásd 4.8 pont). A kezelés abbahagyása nélkül a tünetek súlyosak lehetnek és továbbra is fennállhatnak. Emiatt a montelukaszt alkalmazását abba kell hagyni, ha neuropszichiátriai tünetek jelentkeznek a kezelés során. A betegek és/vagy a gondviselőik figyelmét fel kell hívni a neuropszichiátriai események előfordulására, valamint utasítani kell őket, hogy értesítsék a kezelőorvost, ha ilyen jellegű viselkedésbeli változásokat tapasztalnak.

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum nátriumot tartalmaz

A készítmény kevesebb, mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

A montelukaszt együtt adható az asztma megelőzésére és krónikus kezelésére rutinszerűen alkalmazott egyéb készítményekkel. Gyógyszerinterakciós vizsgálatok során a montelukaszt javasolt terápiás adagja nem gyakorolt klinikailag jelentős hatást a következő gyógyszerek farmakokinetikájára: teofillin, prednizon, prednizolon, orális fogamzásgátlók (etinil‑ösztradiol/noretindron 35/1), terfenadin, digoxin és warfarin.

Fenobarbitállal történő együttadáskor a montelukaszt plazmakoncentráció-görbe alatti területe (AUC) megközelítőleg 40%‑kal csökkent. Mivel a montelukasztot a CYP 3A4, 2C8 és 2C9 metabolizálja, óvatosan kell eljárni, különösen gyermekek esetében, ha a montelukasztot CYP 3A4-, 2C8- és 2C9‑induktorokkal (pl. fenitoin, fenobarbitál és rifampicin) adják együtt.

Az in vitro vizsgálatok kimutatták, hogy a montelukaszt erős inhibítora a CYP 2C8 enzimnek. Egy a montelukaszt és a roziglitazon (az elsődlegesen a CYP 2C8 által metabolizált gyógyszerek csoportjába tartozó kontroll szubsztrát) bevonásával végzett gyógyszer‑gyógyszer interakciós klinikai vizsgálat adatai azonban azt bizonyították, hogy a montelukaszt in vivo nem gátolja a CYP 2C8‑at. A montelukaszt tehát várhatóan nem változtatja meg jelentős mértékben az ezen enzim által metabolizált gyógyszerek (pl. paklitaxel, roziglitazon és repaglinid) lebomlását.

Az in vitro vizsgálatok kimutatták, hogy a montelukaszt a CYP 2C8 enzim, és a kevésbé szignifikáns mértékben a 2C9 és 3A4 enzim szubsztrátja. Egy montelukaszttal és gemfibrozillal (CYP 2C8- és 2C9‑inhibitor) végzett gyógyszer‑gyógyszer interakciós klinikai vizsgálatban, a gemfibrozil 4,4‑szeresére emelte a montelukaszt szisztémás expozícióját. Nincs szükség a montelukaszt rutinszerű dózismódosítására gemfibrozillal vagy más erős CYP 2C8-inhibitorokkal való együttes alkalmazáskor, azonban a kezelőorvosnak tudnia kell, hogy a mellékhatások száma növekedhet.

In vitro adatok alapján nem várható klinikailag jelentős gyógyszerkölcsönhatás a kevésbé erős CYP 2C8-inhibitorokkal (pl. trimetoprim). Montelukaszt és az erős CYP 3A4-inhibitor itrakonazol együttadása nem eredményezte a montelukaszt szisztémás expozíciójának szignifikáns emelkedését.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség

Az állatkísérletek nem utalnak a terhességet, az embrionális/magzati fejlődést károsan befolyásoló hatásokra.

A terhességi adatbázis alapján rendelkezésre álló korlátozott mennyiségű adat nem utal arra, hogy ok‑okozati összefüggés lenne a montelukaszt használata és azon fejlődési rendellenességek (pl.: végtagfejlődési rendellenességek) között, amelyekről a forgalomba hozatalt követően ritkán, világszerte beszámoltak.

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum terhességben csak akkor adható, ha az egyértelműen szükséges.

Szoptatás

Patkányokon végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a montelukaszt kiválasztódik az anyatejbe (lásd 5.3 pont). Nem ismert, hogy a montelukaszt kiválasztódik-e a humán anyatejbe.

A Montelukast Sandoz 4 mg granulátum szoptató anyáknak csak akkor adható, ha az egyértelműen szükséges.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

A montelukaszt várhatóan nem befolyásolja a gépjárművezetéshez és gépek kezeléséhez szükséges képességeket. Egyesek azonban beszámoltak álmosságról vagy szédülésről.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A klinikai vizsgálatok során a montelukasztot a következő dózisokban és korcsoportoknál értékelték perzisztáló asztma esetén:

​ a 10 mg‑os filmtablettát kb. 4000 felnőtt és 15 éves, vagy idősebb serdülőkorú betegen

​ a 10 mg os filmtablettát kb. 400 felnőtt és 15 éves, vagy idősebb serdülőkorú szezonális allergiás rhinitisben szenvedő és asztmás betegen

​ a 5 mg‑os rágótablettát kb. 1750, 6‑14 év közötti gyermekgyógyászati betegen

​ a 4 mg‑os rágótablettát 851, 2‑5 év közötti gyermekgyógyászati betegen, és

​ a 4 mg‑os granulátumot 175, 6 hónap és 2 év közötti gyermekgyógyászati betegen.

A montelukasztot az alábbi dózisban és korcsoportnál értékelték egy intermittáló asztmában szenvedő betegeken végzett klinikai vizsgálatban:

​ 4 mg granulátumot és rágótablettát 1038, 6 hónap és 5 év közötti gyermekgyógyászati betegen.

A klinikai vizsgálatok során a montelukaszttal kezelt asztmás betegek körében az alábbi, a gyógyszer alkalmazásával összefüggő gyakori (≥ 1/100 - < 1/10) mellékhatások fordultak elő a placebóval kezelt betegekhez képest nagyobb arányban:

Szervrendszer	15 éves vagy annál idősebb serdülők és felnőttek (két 12 hetes vizsgálat, n = 795)	6‑14 éves gyermekek (egy 8 hetes vizsgálat, n = 201); (két 56 hetes vizsgálat, n = 615)	2‑5 éves gyermekek (egy 12 hetes vizsgálat, n = 461) (egy 48 hetes vizsgálat; n = 278)	6 hónap és 2 év közötti gyermekek (egy 6 hetes vizsgálat, n = 175)
Idegrendszeri betegségek és tünetek	fejfájás	fejfájás		hyperkinesia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek				asztma
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	hasi fájdalom		hasi fájdalom	hasmenés
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei				ekcémás dermatitis, kiütés
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók			szomjúság

Korlátozott számú betegen végzett, meghosszabbított (felnőttek esetén maximum 2 évvel, 6‑14 éves gyermekek esetén maximum 12 hónappal) kezelés során a klinikai vizsgálatokban a biztonságossági profil nem változott.

Összesen 502, 2‑5 év közötti beteget kezeltek montelukaszttal legalább 3 hónapig, 338 beteget 6 hónapig vagy annál tovább és 534 beteget 12 hónapig vagy annál tovább. A biztonságossági profil ezeknél a betegeknél sem változott a meghosszabbított kezelés során.

A biztonságossági profil a 6 hónap és 2 év közötti betegeknél sem változott a legfeljebb 3 hónappal meghosszabbított kezelés során.

A forgalomba hozatalt követő tapasztalat:

A forgalomba hozatalt követően jelentett mellékhatások szervrendszer valamint előfordulási gyakoriság szerint szerepelnek a lenti táblázatban. A gyakorisági kategóriák a jelentős klinikai vizsgálatok alapján lettek megállapítva.

Szervrendszer	Mellékhatás megnevezése	Gyakorisági kategória*
Fertőző betegségek és parazitafertőzések	felső légúti fertőzés§	Nagyon gyakori
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek	megnövekedett vérzési hajlam	Ritka
	thrombocytopenia	Nagyon ritka
Immunrendszeri betegségek és tünetek	túlérzékenységi reakciók, beleértve az anaphylaxiát	Nem gyakori
	hepaticus eosinophil‑beszűrődés	Nagyon ritka
Pszichiátriai kórképek	rendellenes álmok (beleértve a rémálmokat), insomnia, somnambulismus, szorongás, izgatottság (beleértve az agresszív viselkedést vagy ellenségességet), depresszió, pszichomotoros hiperaktivitás (beleértve az ingerlékenységet, nyugtalanságot, tremort†)	Nem gyakori
	figyelemzavar, memóriazavar, tic	Ritka
	hallucinációk, dezorientáció, öngyilkos gondolatok és magatartás (öngyilkossági hajlam), dysphemia, obszesszív‑kompulzív tünetegyüttes	Nagyon ritka
Idegrendszeri betegségek és tünetek	szédülés, álmosság, paraesthesia/hypoesthesia, görcsroham	Nem gyakori
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	palpitatio	Ritka
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek	epistaxis	Nem gyakori
	Churg‑Strauss szindróma (CSS) (lásd 4.4 pont) pulmonalis eosinophilia	Nagyon ritka
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	hasmenés§§, hányinger§§, hányás§§	Gyakori
	szájszárazság, dyspepsia	Nem gyakori
Máj‑ és epebetegségek, illetve tünetek	emelkedett szérum transzaminázszint (ALAT, ASAT)	Gyakori
	hepatitis (beleértve a cholestaticus, hepatocellularis és kevert típusú májkárosodást)	Nagyon ritka
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei	kiütés§§	Gyakori
	véraláfutások, urticaria, pruritus	Nem gyakori
	angiooedema	Ritka
	erythema nodosum, erythema multiforme	Nagyon ritka
A csont‑ és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei	arthralgia, myalgia (beleértve az izomgörcsöket)	Nem gyakori
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek	gyermekeknél enuresis	Nem gyakori
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	pyrexia§§	Gyakori
	asthenia/fáradtság, rossz közérzet, oedema	Nem gyakori
* Gyakorisági kategória: Minden mellékhatás esetében a klinikai kutatási adatbázisban jelentett előfordulási arány alapján került meghatározásra: Nagyon gyakori (≥ 1/10), Gyakori (≥ 1/100 ‑ < 1/10), Nem gyakori (≥ 1/1000 ‑ < 1/100), Ritka (≥ 1/10 000 ‑ < 1/1000), Nagyon ritka (< 1/10 000). § Klinikai vizsgálatokban nagyon gyakran jelentették ezt a mellékhatást mind a montelukasztttal, mind pedig a placebóval kezelt betegeknél. §§ Klinikai vizsgálatokban gyakran jelentették ezt a mellékhatást mind a montelukaszttal, mind pedig a placebóval kezelt betegeknél † Gyakorisági kategória: ritka.

Feltételezett mellékhatások bejelentése

A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.

Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül*.

4.9 Túladagolás

Krónikus asztma vizsgálatokban felnőtteknek 22 héten át adott, napi maximum 200 mg montelukaszt, valamint rövid távú vizsgálatokban kb. 1 héten át adott, napi maximum 900 mg nem okozott klinikailag jelentős nemkívánatos eseményeket.

A túladagolás tünetei

A forgalomba hozatalt követően, valamint klinikai vizsgálatok során beszámoltak akut túladagolásról, beleértve olyan jelentéseket, amelyek felnőttek és gyermekek esetében 1000 mg‑os (egy 42 hónapos gyermek esetében ez hozzávetőleg 61 mg/kg) adagokról számoltak be. A megfigyelt klinikai és laboratóriumi eredmények megegyeztek a felnőttekben és a gyermekekben megfigyelt biztonságossági profillal. A túladagolások túlnyomó részénél nem jelentettek mellékhatást. A leggyakrabban előforduló nemkívánatos események megfeleltek a montelukaszt biztonságossági profiljának, és a következők voltak: hasi fájdalom, aluszékonyág, szomjúság, fejfájás, hányás és pszichomotoros hiperaktivitás.

A túladagolás kezelése

Nem áll rendelkezésre specifikus információ a montelukaszt-túladagolás kezelésére vonatkozóan. Nem ismert, hogy a montelukaszt peritoneális dialízissel vagy hemodialízissel eltávolítható‑e.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Obstruktív légúti betegségekre ható egyéb szisztémás szerek; leukotrién‑receptor antagonisták, ATC kód: R03D C03

A ciszteinil-leukotriének (LTC4, LTD4, LTE4) erős gyulladást kiváltó eikozanoidok, melyek különféle sejtekből, pl. mastocytákból vagy eosinophilekből szabadulnak fel. Ezek a fontos proasztmatikus mediátorok a légutakban található ciszteinil-leukotrién-receptorokhoz (CysLT) kötődnek és légúti történéseket okoznak, beleértve a bronchokonstrikciót, nyáktermelést, érpermeabilitás-növekedést és az eosinophil sejtek felszaporodását.

A montelukaszt orálisan aktív vegyület, amely erős affinitással és nagy szelektivitással kötődik a CysLT1‑receptorokhoz. Klinikai vizsgálatokban a montelukaszt alacsony, mindössze 5 mg‑os adagban is már blokkolta a belélegzett LTD4 által indukált bronchokonstrikciót. Szájon át történő alkalmazását követően két órán belül bronchodilatatiót figyeltek meg. A béta‑agonisták által kifejtett bronchodilatációs hatás és a montelukaszt által létrehozott bronchodilatáció összeadódott. A montelukaszt‑kezelés gátolta az antigén hatására fellépő korai és késői fázisú bronchokonstrikciót. A montelukaszt a placebóhoz képest csökkentette a perifériás vérben keringő eosinophilek számát mind a felnőtt, mind a gyermekkorú betegeknél. Egy másik vizsgálatban a montelukaszt‑kezelés a placebóhoz viszonyítva szignifikánsan csökkentette (a köpetben mért) légúti eosinophilek számát is. A felnőtt és a 2‑14 év közötti betegeknél a montelukaszt a placebóhoz képest csökkentette a perifériás vérben keringő eozinofilek számát, egyidejűleg pedig javította a klinikai asztmakontrollt.

Felnőtteken végzett vizsgálatok során, a napi egyszeri 10 mg‑os dózisban adott montelukaszt a placebóhoz képest jelentős javulást eredményezett a reggeli FEV1-értékekben (a kezdeti értékhez viszonyított 10,4% javulás a 2,7%‑kal szemben), valamint a reggeli kilégzési csúcsáramlási sebességben (PEFR) (a kezdeti értékhez képest 24,5 l/perc javulás a 3,3 l/perccel szemben), és jelentős csökkenést eredményezett a teljes béta‑agonista-használatban (a kezdeti értékhez képest -26,1% a ‑4,6%‑kal szemben.) A placebóhoz képest a betegek által jelentett nappali és éjszakai asztmatünetek pontértékei szignifikánsan javultak.

Felnőttek beválasztásával végzett vizsgálatokban kimutatták, hogy a montelukaszt hatása hozzáadódik az inhalációs kortikoszteroidok klinikai hatásához. (A FEV1 százalékos változása a kezdeti értékekhez képest az inhalációs beklometazon+montelukaszt-kezelés esetén 5,43%, beklometazon esetén 1,04%; béta‑agonista használatának százalékos változása a kezdeti értékekhez képest az inhalációs beklometazon+montelukaszt esetén -8,70%, beklometazon esetén 2,64%). Az inhalációs beklometazonhoz (adagolóval adott napi kétszeri 200 mikrogramm) képest a montelukaszt gyorsabb kezdeti hatást mutatott, bár a 12 hetes vizsgálat teljes időtartama alatt a beklometazon nagyobb átlagos terápiás hatást fejtett ki (FEV1 százalékos változása a kezdeti értékekhez képest montelukaszt esetén 7,49%, beklometazon esetén 13,3%; béta‑agonista használatának százalékos változása a kezdeti értékekhez képest montelukaszt esetén -28,28%, beklometazon esetén -43,89%). Mindazonáltal a montelukaszttal kezelt betegek nagy része az inhalációs beklometazonhoz hasonló klinikai hatást tapasztalt (pl. a beklometazonnal kezelt betegek 50%‑ánál mért, a kezdeti értékekhez képest legalább 11%‑os FEV1‑javulást a montelukaszttal kezelt betegek kb. 42%‑a tapasztalta).

Egy 8 hétig tartó, 6‑14 éves betegek bevonásával végzett klinikai vizsgálatban a napi egyszeri 5 mg‑os dózisú montelukaszt a placebóhoz képest szignifikánsan javította a légzésfunkciót (FEV1: a kezdeti értékekhez képest történt változás 8,71% a 4,16%‑kal szemben; reggeli PEFR: a kezdeti értékekhez képest történt változás 27,9 l/perc a 17,8 l/perccel szemben) és csökkentette a „szükség szerinti” béta‑agonista-használatot (a kezdeti értékekhez képest -11,7% a +8,2%‑kal szemben).

Egy 12 hónapig tartó vizsgálatban, amely a montelukaszt és az inhalációs flutikazon asztmakontrollra gyakorolt hatásosságát hasonlította össze enyhe perzisztáló asztmában szenvedő 6‑14 éves betegeknél, a montelukaszt nem volt klinikailag kevésbé hatékony a flutikazonnál a kisegítő asztmakezelés nélküli napok (rescue‑free days, RFD) százalékos növelésében, ami a vizsgálat primer végpontja volt. A kezelés 12 hónapjának átlaga alapján az RFD‑k százalékos aránya 61,6‑ről 84,0‑re növekedett a montelukasztcsoportban és 60,9‑ről 86,7‑re a flutikazoncsoportban. A csoportok közötti legkisebb négyzetes átlag különbsége az RFD‑k százalékos növekedésében statisztikailag szignifikáns volt (-2,8, 95% KI: -4,7, -0,9), de az előre meghatározott klinikai noninferioritási küszöbértéken belül maradt.

Mind a montelukaszt, mind a flutikazon javulást eredményezett az asztmakontroll azon másodlagos paramétereiben, amelyek értékelésre kerültek a kezelés 12 hónapja alatt:

​ A FEV1 1,83 literről 2,09 literre növekedett a montelukasztcsoportban és 1,85 literről 2,14 literre a flutikazoncsoportban. A csoportok közötti legkisebb négyzetes átlag különbsége a FEV1 növekedésében -0,02 liter volt, 95% KI: -0,06, 0,02. Az elvárt érték százalékában kifejezett FEV1 növekedésének átlaga a kezdeti értékekhez képest 0,6% volt a montelukasztcsoportban és 2,7% volt a flutikazoncsoportban. A két eredmény legkisebb négyzetes átlag különbsége szignifikáns volt: -2,2%, 95% KI: -3,6, -0,7.

​ Azon napok száma, amelyeken béta‑agonista-használatra volt szükség, lecsökkent 38,0‑ról 15,4‑re a montelukasztcsoportban és 38,5‑ről 12,8‑ra a flutikazoncsoportban. A csoportok közötti legkisebb négyzetes átlag különbsége a béta‑agonista használatát igénylő napok százalékos arányában szignifikáns volt: 2,7, 95% KI: 0,9, 4,5.

​ Azon betegek százalékos aránya, akiknél asztmás roham lépett fel (asztmás rohamnak az asztmás állapot romlásának olyan időszakát tekintették, ami orális szteroid‑kezelést, nem tervezett orvosi ellátást, sürgősségi ellátást vagy hospitalizációt igényelt) 32,2% volt a montelukasztcsoportban és 25,6% volt a flutikazoncsoportban, az esélyarány (95% KI) szignifikáns volt: 1,38 (1,04, 1,84).

​ A szisztémás (főleg orális) kortikoszteroid‑használat a vizsgálati időszakban 17,8% volt a montelukasztcsoportban és 10,5% a flutikazoncsoportban. A csoportok közötti legkisebb négyzetes átlag különbsége szignifikáns volt: 7,3%, 95% KI: 2,9, 11,7.

Egy 12 hétig tartó, 2‑5 éves gyermekek bevonásával végzett placebokontrollos vizsgálat során a napi egyszeri 4 mg montelukaszt az egyidejű egyéb kezeléstől (inhalációs/porlasztott kortikoszteroidok vagy inhalációs/porlasztott nátrium-kromoglikát) függetlenül javította az asztmakontroll paramétereit a placebóhoz képest. A betegek 60%‑a nem kapott egyéb asztmakezelést. A montelukaszt szignifikánsan javította mind a nappali tüneteket (így a köhögést, a zihálást, a nehezített légzést, valamint a korlátozott aktivitást), mind az éjszakai tüneteket a placebóhoz viszonyítva. A montelukaszt ezen felül a placebónál szignifikánsan nagyobb mértékben csökkentette a béta‑agonisták “szükség esetén” történő használatát, illetve a kortikoszteroidoknak az asztma romlása miatt szükséges sürgősségi használatát. A montelukasztot kapó betegeknek több asztma-mentes napja volt, mint a placebót kapóknak. A kezelés hatása már az első adag után jelentkezett.

Egy 12 hónapig tartó, placebokontrollos vizsgálat során, melyet 2‑5 éves, exacerbációs epizódokkal járó enyhe asztmában szenvedő gyermekek bevonásával végeztek, a napi egyszer 4 mg dózisban adott montelukaszt a placebóhoz képest szignifikánsan (p  0,001) csökkentette az asztmás exacerbációs epizódok (EE) éves arányát (1,60 EE vs. 2,34 EE, ahol az EE meghatározása: ≥3 egymást követő nap, amikor a nappali tünetek enyhítésére béta‑agonista vagy orális/inhalációs kortikoszteroid használatára vagy asztma miatti hospitalizációra volt szükség). Az EE éves gyakorisága 31,9%-kal csökkent (95% KI: 16,9, 44,1.)

Egy placebokontrollos vizsgálatban, melyet olyan 6 hónapos és 5 éves kor közötti, intermittáló asztmában szenvedő gyermekgyógyászati betegeken végeztek, akik nem szenvedtek perzisztens asztmában, a montelukaszt‑kezelést 12 hónapig adták, vagy naponta egyszer 4 mg adagolási rend, vagy 12 napos kezelési sorozatok formájában, melyek mindegyikét az intermittáló tünetek felléptekor kezdtek meg. A 4 mg montelukaszttal vagy placebóval kezelt betegek között nem figyeltek meg jelentős különbséget az olyan asztmarohammal végződő asztmaepizódok számát illetően, melyek egészségügyi beavatkozást, pl.: nem tervezett orvosi ellátást, sürgősségi ellátást vagy hospitalizációt, illetve orális, intravénás vagy intramuszkuláris kortikoszteroid‑kezelést igényeltek.

A montelukaszt hatásosságát 6 hónap és 2 év közötti betegeknél a 2 éves és annál idősebb asztmás betegeknél mutatott hatásosság extrapolációja támasztja alá, és a hasonló farmakokinetikai adatokon, valamint azon a feltevésen alapul, hogy a betegség lefolyása, patofiziológiája és a gyógyszer hatása alapvetően hasonló ezeknél a betegcsoportoknál.

Egy felnőtteken végzett, 12 hetes vizsgálat során a montelukaszt szignifikánsan gátolta a fizikai terhelés által kiváltott bronchokonstrikciót (excercise-induced bronchoconstriction, EIB) (a FEV1 maximális esése a montelukaszt-kezelésnél 22,33%, míg placebo esetén 32,40% volt; a FEV1 kezdeti értékénél 5%‑kal kisebb értékig történő visszaálláshoz szükséges idő a montelukaszt esetén 44,22 perc, a placebo esetén 60,64 perc volt). Ez a hatás állandó volt a vizsgálat 12 hete alatt. Az EIB csökkenését egy rövid távú, 6‑14 éves betegeken végzett vizsgálat is kimutatta (a FEV1 maximális esése 18,27%, míg placebo esetén 26,11% volt; a kezdeti értékeket 5%‑on belül megközelítő javuláshoz szükséges idő a montelukaszt esetén 17,76 perc, a placebo esetén ez az érték 27,98 perc volt). A hatás a napi egyszeri adagolási intervallum végén is kimutatható volt.

Acetilszalicilsav-érzékeny asztmás betegeknél, akik egyidejű inhalációs és/vagy orális kortikoszteroid‑kezelésben részesültek, a montelukaszt a placebóhoz képest az asztma paramétereinek szignifikáns javulását eredményezte, (a FEV1 változása a kezdeti értékekhez képest 8,55% volt a ‑1,74%‑kal szemben, és a teljes béta‑agonista-használat csökkenése a kezdeti értékekhez képest -27,78% volt a 2,09%‑kal szemben).

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás

Szájon át történő alkalmazást követően a montelukaszt gyorsan felszívódik. A 10 mg‑os filmtabletta éhgyomorra történő beadása után felnőtteknél, a plazma csúcskoncentráció (Cmax) a bevételt követően 3 óra (Tmax) múlva alakul ki. Az átlagos orális biohasznosíthatóság 64%. A standard étkezés nem befolyásolja az orális biohasznosíthatóságot és a Cmax értékét. A biztonságosságot és hatásosságot olyan klinikai vizsgálatokkal bizonyították, ahol a 10 mg‑os filmtablettát az étkezés idejére való tekintet nélkül alkalmazták.

Az 5 mg‑os rágótabletta Cmax értéke éhgyomorra beadva felnőtteknél a bevételt követő 2 órán belül alakul ki. Az átlagos orális biohasznosíthatóság 73%, amely 63%‑ra csökken egy átlagos étkezés következtében.

A 4 mg-os rágótabletta Cmax értéke éhgyomorra beadva 2‑5 éves gyermekeknél a bevételt követő 2 órán belül alakul ki. Az átlagos Cmax 66%-kal magasabb, míg a Cmin alacsonyabb, mint azoknál a felnőtteknél, akik 10 mg‑os tablettát kaptak.

Felnőttek esetében az éhgyomorra alkalmazott 4 mg‑os granulátum bioekvivalens a 4 mg‑os rágótablettával. A 4 mg‑os granulátum Cmax értéke 6 hónap és 2 év közötti gyermekeknél a bevételt követő 2 órán belül alakul ki. A Cmax közel kétszerese a 10 mg‑os tablettát kapó felnőtteknél mért értéknek. Almaszósz vagy magas zsírtartalmú standard étkezés együttadása a granulátummal nem befolyásolja klinikailag jelentős mértékben a montelukaszt AUC-val meghatározott farmakokinetikáját (1225,7 ng óra/ml almaszósszal és 1223,1 ng óra/ml anélkül, valamint 1191,8 ng óra/ml magas zsírtartalmú standard étkezéssel és 1148,5 ng óra/ml anélkül).

Eloszlás

A montelukaszt több mint 99%‑ban kötődik a plazmafehérjékhez. A montelukaszt átlagos eloszlási térfogata dinamikus egyensúlyi állapotban 8‑11 liter. Patkányokon radioaktív jelzésű montelukaszttal végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy a szer csak minimális mértékben jut át a vér‑agy gáton. Ezen felül az adagolást követő 24 órával a radioaktív jelzésű anyag koncentrációja az egyéb szövetekben minimális volt.

Biotranszformáció

A montelukaszt nagymértékben metabolizálódik. Terápiás adagokkal végzett vizsgálatok során felnőttekben és gyermekekben dinamikus egyensúlyi állapotban a montelukaszt metabolitjainak plazmakoncentrációi nem voltak kimutathatóak.

A montelukaszt metabolizmusában a citokróm P450 2C8 a legjelentősebb enzim. Kismértékben hozzájárulhat továbbá a CYP 3A4 és 2C9 is, habár a CYP 3A4‑inhibitor itrakonazolról kimutatták, hogy nem változtatja meg a montelukaszt farmakokinetikai változóit a napi 10 mg montelukasztot kapó egészséges egyénekben. Humán májmikroszómákkal végzett in vitro vizsgálatok eredményei alapján a montelukaszt terápiás plazmakoncentrációi nem gátolják a citokróm P450 3A4, 2C9, 1A2, 2A6, 2C19 és 2D6 enzimeket. A montelukaszt metabolitjainak hozzájárulása a terápiás hatáshoz minimális.

Elimináció

Egészséges felnőttekben a montelukaszt átlagos plazmaclearance‑e 45 ml/perc. Radioaktív jelzett montelukaszt orális adását követően a radioaktivitás 86%‑a az 5 napig gyűjtött székletből, és kevesebb mint 0,2%‑a a vizeletből volt visszanyerhető. A montelukaszt orális biohasznosíthatóságával összevetve ez azt jelzi, hogy a montelukaszt és metabolitjai szinte kizárólag az epén keresztül eliminálódnak.

Különleges betegcsoportok

Idős, ill. enyhe-közepes fokú májkárosodásban szenvedő betegek esetén nincs szükség dózismódosításra. Vesekárosodásban szenvedő betegeken még nem végeztek vizsgálatokat. Mivel a montelukaszt és metabolitjai az epén keresztül ürülnek ki, vesekárosodásban szenvedő betegeknél várhatóan nem szükséges az adagolás módosítása. Súlyos májelégtelenségben (Child‑Pugh pontszám > 9) szenvedő betegekre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok a montelukaszt farmakokinetikájáról.

A montelukaszt nagy dózisban (a javasolt felnőtt dózis 20‑60‑szorosa) történő alkalmazásakor a plazma teofillin koncentrációjának csökkenését figyelték meg. Ezt a hatást a javasolt napi egyszeri 10 mg montelukaszt alkalmazása esetén nem észlelték.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

Állatokon végzett toxicitási vizsgálatokban kismértékű átmeneti változásokat figyeltek meg a szérum ALAT, glükóz, foszfor és trigliceridek szintjeiben, amelyek átmeneti jellegűek voltak. Állatok esetében a toxicitás jelei a következők voltak: fokozott nyálelválasztás, gastrointestinalis tünetek, laza széklet és az ionegyensúly felborulása. Ezek a tünetek a klinikai szisztémás dózisexpozíció több mint 17‑szeresénél jelentkeztek. Majmokban a nemkívánatos hatások 150 mg/kg/nap dózisoktól jelentkeztek (ami több mint 232‑szerese a klinikai dózisexpozíciónak). Az állatokon végzett vizsgálatokban a montelukaszt nem hatott a fertilitásra vagy a reprodukciós képességekre a klinikai szisztémás expozíciót több mint 24‑szeres mértékben meghaladó dózisokban sem. Egy patkányokon végzett nőstény fertilitási vizsgálatban 200 mg/kg/nap montelukaszt esetén (a klinikai szisztémás expozíció több mint 69‑szerese) az utódok testsúlyának mérsékelt csökkenését figyelték meg. Nyulakon végzett vizsgálatok során a klinikai szisztémás expozíció több mint 24‑szeresének megfelelő szisztémás expozíció esetén nagyobb gyakorisággal észleltek csontosodási zavarokat, összehasonlítva a párhuzamosan megfigyelt kontroll állatokkal. Patkányoknál nem észleltek eltéréseket. Kimutatták, hogy a montelukaszt átjut a placentán és kiválasztódik a laktáló állatok anyatejébe.

Egereknél és patkányoknál a legnagyobb vizsgált dózis, 5000 mg/kg (egereknél 15 000 mg/m2 és patkányoknál 30 000 mg/m2) montelukaszt-nátrium egyszeri per os adása után sem észleltek elhullást. Ez az adag az ajánlott felnőtt humán dózis 25 000‑szeresének felel meg (50 kg testsúlyú felnőtt esetén).

Egereknél a montelukaszt 500 mg/kg/nap (kb. a szisztémás expozíció több mint 200‑szorosa) adag esetén nem bizonyult fototoxikusnak az UVA, az UVB és a látható fény spektrumában.

A montelukaszt a rágcsálókban végzett in vitro, és in vivo vizsgálatok során nem volt mutagén, sem tumorogén.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Hidroxipropilcellulóz

Mannit

Magnézium‑sztearát

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

2 év.

6.4 Különleges tárolási előírások

Legfeljebb 25 ºC-on tárolandó. A fénytől és a nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Granulátum 7, 10, 14, 20, 28, 30 és 100 db PET/Al/PE tasakot tartalmazó dobozban.

Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk

Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

Megjegyzés:  (egy keresztes)

Osztályozás: II. csoport

Kizárólag orvosi rendelvényhez kötött gyógyszer (V).

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Sandoz Hungária Kft.

1114 Budapest

Bartók Béla út 43-47.

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)

OGYI-T-21467/07 (7×)

OGYI-T-21467/08 (20×)

OGYI-T-21467/09 (28×)

OGYI-T-21467/10 (30×)

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK / MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2011. május 26.

A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2018. február 13.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

2024. május 8.