1. A GYÓGYSZER NEVE
Vancomycin Hikma 500 mg por oldatos infúzióhoz
Vancomycin Hikma 1000 mg por oldatos infúzióhoz
2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL
Vancomycin Hikma 500 mg por oldatos infúzióhoz
Injekciós üvegenként 500 mg vankomicin hidrokloridot tartalmaz, ami megfelel 500,000 NE vankomicinnek.
Vancomycin Hikma 1000 mg por oldatos infúzióhoz
Injekciós üvegenként 1000 mg vankomicin hidrokloridot tartalmaz, ami megfelel 1,000,000 NE vankomicinnek.
Az elkészített oldat 1 ml-e 50 mg vankomicint tartalmaz.
A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.
3. GYÓGYSZERFORMA
Por oldatos infúzióhoz.
Homogén, fehér vagy világosbarna por.
Feloldást követően az oldat pH-ja 2,5-4,5 között van.
4. KLINIKAI JELLEMZŐK
4.1 Terápiás javallatok
Intravénás alkalmazás
A vankomicin minden korcsoportban az alábbi fertőzések kezelésére javallott (lásd a 4.2., 4.4. és 5.1. pontokat):
- a bőr és a lágyszövetek szövődménnyel járó fertőzései (complicated skin and soft tissue infections, cSSTI)
- csont- és ízületi fertőzések
- területen szerzett tüdőgyulladás (community acquired pneumonia, CAP)
- nozokomiális tüdőgyulladás (hospital acquired pneumonia, HAP), beleértve a lélegeztető készülék okozta pneumonát is (ventilator-associated pneumonia, VAP)
- infectiv endokarditis
Orális alkalmazás
A vankomicin indikációja minden korcsoportban a Clostridium difficile-fertőzés (CDI) kezelése (lásd a 4.2., 4.4. és 5.1. pontokat).
[Az alábbi mondatot ebben a pontban kell feltüntetni az összes vancomycint tartalmazó terméknél] Figyelembe kell venni az antibakteriális szerek megfelelő felhasználásról szóló hivatalos útmutatást.
4.2 Adagolás és alkalmazás
Adagolás
Amikor lehetésges, a vancomycint más antibakteriális szerekkel kombinálva kell alkalmazni.
Intravénás alkalmazás
A kezdő dózist a beteg testtömege alapján kell meghatározni. A későbbi dózismódosításokat a szérumkoncentrációk alapján kell meghatározni a célzott terápiás koncentrációk elérése érdekében. A vesefunkciót figyelembe kell venni a későbbi adagokra és az alkalmazási intervallumokra vonatkozóan.
Felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők:
Az ajánlott adag 15-20 mg/ttkg 8-12 óránként (adagonként nem haladhatja meg a 2 g-ot).
A súlyos állapotú betegeknél 25-30 mg/ttkg telítő dózis alkalmazható, a vankomicin kívánatos szérumkoncentrációjának gyors elérése érdekében.
1 hónapos és 12 éves kor közötti gyermekek:
Az ajánlott adag 10-15 mg/ttkg 6 óránként (lásd a 4.4 pontot).
Érett újszülöttek (a születéstől 27 napos korig) és a koraszülöttek (a születéstől a születés várható dátumáig plusz 27 nap):
Az újszülöttek alkalmazási sémájának meghatározásához neonatológus tanácsát kell kérni. A vankomicin újszülötteknél történő alkalmazásának egy lehetséges módját a következő táblázat mutatja: (lásd a 4.4 pontot)
|
PMD (heti) |
Adag (mg/kg) |
Alkalmazási intervallum (óra) |
|
<29 |
15 |
24 |
|
29-35 |
15 |
12 |
|
>35 |
15 |
8 |
PMD: postmenstruációs életkor (az utolsó menstruáció első napja és a szülés között eltelt idő (gesztációs kor), plusz a születés óta eltelt idő (postnatális kor).
Perioperatív profilaxis bakteriális endocarditis esetén, minden korcsoportban
Az ajánlott kezdő dózis 15 mg/kg az érzéstelenítés megkezdése előtt. Az operáció időtartamától
függően szükség lehet újabb adag vancomycinre.
A kezelés időtartama
A kezelés javasolt időtartamát az alábbi táblázat mutatja. A kezelés időtartamát a fertőzés típusa és súlyossága, továbbá a beteg terápiás válasza alapján egyénileg kell meghatározni.
|
Javallat |
A kezelés időtartama |
|
A bőr és a lágyszövetek szövődménnyel járó fertőzései | |
|
- Nem nekrotizáló |
7-14 nap |
|
- Nekrotizáló |
4-6 hét* |
|
Csont- és ízületi fertőzések |
4-6 hét** |
|
Területen szerzett tüdőgyulladás |
7-14 nap |
|
Nozokomiális tüdőgyulladás, beleértve a lélegeztető készülék okozta pneumonát is |
7-14 nap |
|
Infektív endocarditis |
4-6 hét*** |
* Folytatni kell, ameddig további debridizációra már nincs szükség, a beteg klinikailag jobban van és 48-72 órán át láztalan.
** Megfelelő antibiotikummal történő hosszabb távú orális szuppressziós kezelés megfontolandó a protetizált ízületi fertőzések esetében.
*** A kezelés időtartama és a kombinációs kezelés szükségessége az érintett szívbillentyűtől és a
kórokozótól függ.
Különleges betegcsoportok:
Idősek
Alacsonyabb fenntartó dózis lehet szükséges a vesefunkció életkorral járó csökkenése miatt.
Károsodott veseműködésű betegek
Károsodott veseműködésű felnőttek, gyermekek és serdülők esetében megfontolandó, hogy inkább az indító adag kiválasztása után után a vankomicin szérumszintjét követve végezzük az adagolást, mintsem előre tervezett séma alapján, különösen a súlyos vesekárosodásban szenvedők, vagy a vesepótló kezelésben (renal replacement therapy, RRT ) részesülő betegek esetében, tekinttel a számos tényezőre, amelyek befolyásolhatják a vankomicin szintjét ezeknél a betegeknél.
Az enyhe vagy közepesen súlyos veseelégtelenségben szenvedő betegnél, a kezdő dózist nem szabad csökkenteni. Súlyos veseelégtelenség esetén inkább javasolt az alkalmazások között eltelt idő meghosszabbítása, mint kisebb napi dózis alkalmazása.
Mérlegelni kell azoknak a gyógyszereknek az egyidejű alkalmazását, amelyek csökkenthetik a vankomicin-clearance-t és/vagy erősíthetik nemkívánatos hatásait (lásd 4.4 pont).
A vankomicin gyengén dializálható rendszeres hemodialízissel. A „high flux dialízis” (amikor a hemodialízishez poliszulfon membránt használnak), továbbá a folyamatos vesepótló kezelés (CRRT) növeli a vankomicin-clearance-t és általában helyettesítő adagolást tesz szükségessé (rendszeres hemodialízis esetén általában az adott kezelés után).
Felnőttek
Felnőtt betegeknél a dózis módosítása a becsült glomerulusfiltrációs rátán (eGFR) alapulhat, amelyet a következő képlet határoz meg:
Férfiak: a beteg testtömege (ka) x (140 – életkor években)
72 x szérum kreatininszint (mg/dl)
Nők: A fenti képlet alapján számított érték 0,85-szöröse.
A felnőtt betegek szokásos kezdő dózisa 15-20 mg/kg, amely 20-49 ml/perc közötti kreatinin- clearance esetén 24 óránként adható. Súlyos vesekárosodás esetén (kreatinin-clearance <20 ml/perc), vagy ha a beteg vesepótló kezelésben részesül, a további adagok megfelelő időzítése és mennyisége nagymértékben függnek a vesepótló kezelés fajtájától, és meghatározásakor a vankomicin szérumszintjéből, továbbá a reziduális vesefunkcióból kell kiindulni (lásd 4.4 pont). Amíg a vancomycinszint eredménye megérkezik, a klinikai helyzettól függően megfontolandó a következő adag kihagyása.
Kritikus állapotú, veseelégtelenségben szenvedő betegek esetében, a kezdeti telítő adagot (25-30 mg/kg) nem kell csökkenteni.
Gyermekek és serdülők
A dóziskorrekció az 1 éves és annál idősebb gyermekek esetében becsült glomerulusfiltrációs rátán (eGFR) alapulhat a módosított Schwartz-képlettel:
eGFR (ml/perc/1,73 m2) = (testmagasság cm x 0,413)/szérumkreatinin (mg/dl)
eGFR (ml/perc/1,73 m2) = (testmagasság cm x 36,2)/szérumkreatinin (µmol/l)
Az egy év alatti újszülöttek és csecsemők esetében szakértői véleményt kell kérni, mivel a módosított Schwartz-képlet náluk nem alkalmazható.
Az alábbi táblázat megközelítő adagolási ajánlásokat tartalmaz a gyermekekre és serdülőkre vonatkozóan, ugyanazon elveket követve, mint a felnőtt betegek esetében.
|
GFR (ml/min/1,73 m2) |
Intravénás adag |
Gyakoriság |
|
50-30 |
15 mg/kg |
12 óra |
|
29-10 |
15 mg/kg |
24 óra |
|
< 10 |
10-15 mg/kg |
További adagok a szint alapján* |
|
Intermittáló hemodialízis |
||
|
Peritoneális dialízis |
||
|
Folyamatos vesepótló kezelés |
15 mg/kg |
További adagok a szint alapján* |
*A későbbi adagok megfelelő időzítése és mennyisége nagymértékben függ a vesepótló kezelés fajtájától, és meghatározásakor a vankomicin szérumszintjéből, továbbá a reziduális vesefunkcióból kell kiindulni. Amíg a vancomycinszint eredménye megérkezik, a klinikai helyzettól függően megfontolandó a következő adag kihagyása.
Májkárosodásban szenvedő betegek
Májelégtelenségben szenvedő betegeknél nincs szükség dózismódosításra.
Terhesség
Jelentős dózismódosításra lehet szükség a terápiás szérumkoncentrációk eléréséhez a terhes nőknél (lásd 4.6 pont).
Elhízás
Obez betegek esetében a kezdő adagot személyre szabottan kell a testtömeghez igazítani, akárcsak a nem obez betegeknél.
Orális alkalmazás
Felnőttek és 12 évesnél idősebb serdülők
Clostridium difficile- (CDI) fertőzés kezelése:
A vankomicin javasolt adagja 125 mg 6 óránként 10 napon át, a nem súlyos CDI első epizódja esetén. Az adag 6 óránként 500 mg-ra emelhető 10 napon keresztül súlyos és szövődményes betegség esetén. A maximális napi dózis nem haladhatja meg a 2 g-ot.
A fertőzés többszörösen kiújulása esetén megfontolható az aktuális CDI-epizód vankomicin-kezelése, naponta négyszer 125 mg adaggal 10 napon át, amelyet követhet akár adag leépítése, ami az adag fokozatos csökkentését jelenti napi 125 mg-ig, akár pulzáló kezelés, azaz 125-500 mg/nap 2-3 naponta, legalább 3 héten át.
1 hónapos és 12 éves kor közötti gyermekek
A vankomicin ajánlott adagja 10 mg/kg orálisan, 6 óránként, 10 napig. A maximális napi adag nem haladhatja meg a 2 g-ot.
A vankomicin-kezelés időtartamát egyénenként, a klinikai lefolyás alapján kell meghatározni. Ha lehetséges, a CDI-t vélhetően kiváltó antibakteriális szer alkalmazását le kell állítani. Gondoskodni kell a megfelelő folyadék- és elektrolitpótlásról.
A vankomicin szérumkoncentrációjának monitorozása
A terápiás gyógyszerszint-monitorozás (TDM)) gyakoriságát a klinikai kép és a terápiás válasz alapján kell egyénre szabni, a napi mintavételtől – amire egyes hemodinamikailag instabil betegeknél lehet szükség – a hetente legalább egyszer végzett ellenőrzésig, amelyre stabil állapotú, terápiás választ mutató betegeknél kerülhet sor. Ép vesefunkciójú betegeknél a vankomicin szérumkoncentrációját a kezelés második napján, közvetlenül a következő dózis előtt kell ellenőrizni.
Az intermittáló hemodialízissel kezelt betegeknél a vankomicin-szintet rendszerint a hemodialízis- kezelések megkezdése előtt kell meghatározni.
Orális alkalmazás után a vankomicin szérumkoncentrációját gyulladásos bélbetegségben szenvedő betegeknél monitorozni kell (lásd 4.4 pont).
A vankomicin minimális terápiás szintje a vérben normál esetben 10-20 mg/l, a fertőzés helyétől és a kórokozó érzékenységétől függően. A 15-20 mg/l minimális értékeket általában klinikai laboratóriumok ajánlják, hogy jobban lefedjék az érzékenynek nyilvánított kórokozókat >1 mg/l MIC-értékkel (lásd 4.4 és 5.1 pont).
A megfelelő AUC-érték eléréséhez szükséges egyéni dózisigény előrejelzéséhez hasznosak lehetnek a modellezett módszerek. A modell alapú megközelítést alkalmazhatjuk a személyre szabott kezdeti dózis kiszámításához és a dózisok TDM eredmények alapján történő módosításához (lásd 5.1 pont).
Az alkalmazási módja
Intravénás alkalmazás
Az intravénás vancomycint rendszerint intermittáló infúzió formájában alkalmazzák, az intravénás alkalmazásra ebben a pontban leírt adagolási javaslatok megfelelnek az alkalmazás ezen formájának.
A vankomicin csak lassú intravénás infúzió formájában adható, legalább egy órán át vagy legfeljebb 10 mg/perc sebességgel (amelyik hosszabb ideig tart); megfelelően hígítva (legalább 100 ml 500 mg hatóanyagra, vagy legalább 200 ml 1000 mg-ra) (lásd 4.4 pont).
Azok a betegek, akiknél a folyadékbevitelt korlátozni kell, 500 mg/50 ml vagy 1000 mg/100 ml oldatot is kaphatnak, bár az infúzióval kapcsolatos nemkívánatos hatások kockázata emelkedhet ezeknél a magasabb koncentrációknál.
Az oldat elkészítésével kapcsolatos további információkat lásd a 6.6 pontban.
Megfontolható a vankomicin folyamatos infúzióban történő alkalmazása, például olyan betegeknél, akiknél a vankomicin-clearance instabil.
Orális alkalmazás: 500 mg és 1000 mg vancomycint tartalmazó oldatok hígíthatók 30 ml vízben, melyeket a beteg megihat vagy amelyek beadhatók nazogasztrikus szondán át is.
4.3 Ellenjavallatok
A hatóanyaggal vagy a készítmény 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység (lásd 4.4 pont).
A vancomycint nem szabad intramuszkulárisan beadni az alkalmazás helyén kialakuló nekrózis kockázata miatt.
4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések
Túlérzékenységi reakciók
Felléphetnek súlyos és esetenként halálos túlérzékenységi reakciók (lásd 4.3 és 4.8 pont). Túlérzékenységi reakciók esetén a vancomycint azonnal le kell állítani, és a megfelelő sürgősségi intézkedéseket meg kell kezdeni.
Azoknál a betegeknél, akik hosszabb ideig vagy más, potenciálisan neutropéniát vagy agranulocitózist okozó gyógyszerekkel együtt kapták a vancomycint, rendszeresen ellenőrizni kell a fehérvérsejtszámot. Minden vancomycinnel kezelt betegnél, rendszeresen vérképvizsgálatot, valamint vizeletvizsgálatot, májfunkciós próbákat, illetve vesefunkciós vizsgálatot kell végezni.
A vankomicin csak kellő körültekintés mellett adható a teikoplaninra allergiás betegeknek, mivel allergiás keresztreakciókat jelentettek, beleértve a végzetes anafilaxiás sokkot is.
Antibakteriális hatásspektrum
A vankomicin antibakteriális hatásspektruma a Gram-pozitív organizmusokra korlátozódik. Nem alkalmas önálló szerként bizonyos típusú fertőzések kezelésére, kivéve, ha a kórokozóról már kimutatták, hogy érzékeny, vagy erősen gyanítható, hogy a legvalószínűbb okozó(k) olyanok, amelyekkel szemben alkalmazható a vankomicin-kezelés.
A vankomicin ésszerű alkalmazásánál figyelembe kell vennie a bakteriális hatásspektrumot, a biztonságossági profilt és a standard antibakteriális terápia kivitelezhetőségét az adott betegnél.
Ototoxicitás
Beszámoltak átmeneti vagy maradandó ototoxicitásról (lásd 4.8 pont) a meglévő hallásvesztés szenvedő betegeknél, akik nagy intravénás adagokat, illetve egyidejűleg olyan, egyéb ototoxikus gyógyszereket kaptak, mint az aminoglikozidok. A vankomicin adását olyan betegeknél is szintén kerülni kell, akiknél halláskárosodás áll fenn. A fülzúgás a hallásvesztés előjele lehet. Egyéb antibiotikumokkal kapcsolatos tapasztalatok arra utalnak, hogy a halláskárosodás a kezelés leállítása ellenére is tovább romlik. Az ototoxicitás kockázatának visszaszorítása érdekében a vérszinteket rendszeresen mérni kell, továbbá a rendszeres hallásvizsgálat is javasolt.
Az időskorú betegek hajlamosabbak a halláskárosodásra. Az időseknél a kezelés alatt és után figyelemmel kell kísérni a vestibularis funkciókat és a hallást. Kerülni kell az egyéb ototoxikus anyagok párhuzamos vagy egymást követő használatát.
Infúzióval összefüggő reakciók
A gyors bólusban (pl. néhány perc alatt) történő beadás súlyos hypotoniát (beleértve a sokkot és ritkán szívmegállást is), valamint hisztaminszerű reakciót és maculopapulosus vagy erythemás bőrkiütéseket (ún. „red man szindróma” vagy „red neck szindróma”) okozhat. A vankomicint a gyors infúzió-beadással kapcsolatos reakciók elkerülése érdekében lassan, hígított (2,5-5,0 g/l) infúzióban kell beadni, legfeljebb 10 mg/ml-es sebességgel, és legalább 60 perc alatt. Az infúzió leállítása általában ezeknek a reakcióknak az azonnali megszűnését eredményezi.
Az infúzióbeadással összefüggő reakciók (hypotonia, bőrpír, erythema, urticaria és pruritus) gyakorisága nő anesztetikumok egyidejű alkalmazása esetén (lásd 4.5 pont). Ez csökkenthető, ha anesztézia megkezdése előtt a vankomicint 60 perces infúzióban adják be az.
Súlyos bullosus reakciók
A vankomicin alkalmazása során Stevens-Johnson-szindrómát (SJS) jelentettek (lásd 4.8 pont). Ha az SJS tünetei vagy jelei fennállnak (pl. progresszív bőrkiütés, gyakran hólyagokkal vagy nyálkahártyán jelentkező elváltozásokkal), a vankomicin-kezelést azonnal le kell állítani és dermatológus szakorvos véleményét kell kérni.
Az alkalmazás helyén fellépő reakciók
Fájdalom és thrombophlebitis – amely esetenként súlyos fokú – számos betegnél előfordul, akik a vankomicint infúzióban kapják. A thrombophlebitis gyakoriságát és súlyosságát minimalizálhatjuk úgy, hogy a hatóanyagot lassan, higított oldat formájában alkalmazzuk (lásd 4.2 pont) és rendszeresen változtatjuk a beadás helyét.
A vankomicin hatékonyságát és biztonságosságát nem erősítették meg intratekális, lumbalis és intraventrikuláris alkalmazás során.
Nephrotoxicitás
A vankomicint óvatosan kell alkalmazni veseelégtelenségben, beleértve az anúriát is, szenvedő betegeknél, mivel a toxikus hatások kialakulásának veszélye tartósan magas vérkoncentrációk esetén jelentősen nagyobb.
A toxicitás kockázatát a magas vérkoncentráció, illetve a hosszú ideig tartó terápia jelentősen megnöveli.
Rendszeresen ellenőrizni kell a vankomicin vérszintjét nagy dózisok és hosszú távú alkalmazás esetén, különösen veseelégtelenségben vagy halláskárosodásban szenvedő betegeknél, továbbá nephrotoxikus vagy ototoxikus szerek párhuzamos alkalmazásakor (lásd 4.2 pont).
Gyermekek és serdülők
Az intravénás alkalmazás gyermekekre és serdülőkre vonatkozó jelenlegi ajánlásainak megfelelő alkalmazás – különösen a 12 évesnél fiatalabb gyermekek esetében - sok esetben a vankomicin szubterápiás szintjéhez vezethet. A nagyobb adagban alkalmazott vankomicin biztonságosságát azonban nem állapították meg, és a 60 mg/kg/nap-t meghaladó adagok nem ajánlhatók általánosan.
A vesék éretlensége és a vankomicin szérumkoncentrációjának esetleges emelkedése miatt a vankomicin csak különleges körültekintés mellett alkalmazható csecsemőknél, illetve gyermekeknél. Ennek megfelelően a vankomicin vérkoncentrációinak szoros monitorozása szükséges az ilyen gyermekeknél. Vancomycin és anesztetikumok egyidejű alkalmazása erythemával, hisztaminszerű bőrvörösödéssel és anafilaxiás reakciókkal volt összefüggésbe hozható. Ugyanakkor a nefrotoxikus szerekkel, például aminoglikozid antibiotikumokkal, nem-szteroid gyulladásgátlókkal (pl. ibuprofén a ductus arteriosus záródásához) vagy az amfotericin B-vel történő egyidejű alkalmazása fokozza a nephrotoxicitás kockázatát (lásd 4.5 pont), ezért fontos a vankomicin-szérimszint és a vesefunkció monitorozása.
Időskori alkalmazás
Az életkor előrehaladtával a glomerulus filtrációs ráta természetes csökkenése a vankomicin szérumkoncentrációjának a növekedését eredményezheti (lásd 4.2 pont).
Gyógyszerkölcsönhatás anesztetikumokkal
Az anesztetikumok által kiváltott szívizom-depressziót a vankomicin súlyosbíthatja. Anesztézia alatt a dózist hígítani kell, és lassan kell beadni, szoros cardialis monitorozás mellett. A testhelyzetváltoztatásokat kerülni kell az infúzió beadásának végéig, majd a testhelyzet megváltoztatható (lásd 4.5 pont).
Pseudomembranus enterocolitis
Erős és nem múló hasmenés esetén mérlegelni kell az esetlegesen életveszélyes pseudomembranosus colitis lehetőségét (lásd 4.8 pont). Hasmenés elleni gyógyszerek adása tilos!
Szuperinfekciók
A vankomicin elhúzódó alkalmazása a hatóanyagra nem érzékeny mikroorganizmusok elszaporodásához vezethet. A beteg gondos megfigyelése elengedhetetlen. Megfelelő intézkedéseket kell tenni, ha a kezelés alatt felülfertőzés következik be.
Orális alkalmazás
A vankomicin intravénás alkalmazása nem hatásos Clostridium difficile-fertőzés esetén. Ebben az indikációban a vancomycint orálisan kell alkalmazni.
A Clostridium difficile kolonizációjának vagy toxinjának vizsgálata nem ajánlott 1 évesnél fiatalabb gyermekeknél a tünetmentes kolonizáció magas aránya miatt, hacsak nem áll fenn súlyos hasmenés a stasis kockázati tényezőivel, mint a Hirschsprung-kór, az operált analis atresia vagy más súlyos motilitászavarok. Minden esetben keresni kell az alternatív etiológiákat, és meg kell győzősdni a Clostridium difficile okozta enteroclitis fennállásáról.
A szisztémás felszívódás lehetősége
Az abszorpció fokozott lehet a bélnyálkahártya gyulladásos betegségei eseténeknél vagy a Clostridium difficile okozta pseudomembranosus colitisben. Az ilyen betegeknél fennáll a nemkívánatos hatások kockázata, különösen, ha egyidejűleg veseműködési zavar is fennáll. Minél súlyosabb a veseműködési zavar, annál nagyobb a vankomicin parenterális alkalmazásából fakadó mellékhatások kockázata. A vankomicin szérumkoncentrációját monitorozni kell a bélnyálkahártya gyulladásos betegségei esetén.
Nephrotoxicitás
A vesefunkció rendszeres ellenőrzése szükséges a veseműködési zavarban szenvedő betegek kezelésekor, illetve azoknál, akik egyidejűleg aminoglikozidot vagy más nefrotoxikus gyógyszert kapnak.
Ototoxicitás
A rendszeres hallásvizsgálat hasznos lehet az ototoxicitás kockázatának minimalizálásához a hallásvesztéssel élő betegeknél, illetve azoknál, akik egyidejűleg ototoxikus hatású gyógyszert, például aminoglikozidot kapnak.
Kölcsönhatások bélmotilitás-gátlókkal és protonpumpagátlókkal
Kerülni kell a motilitásgátlók alkalmazását, és felül kell vizsgálni a protonpumpagátlók alkalmazását.
Gyógyszerrezisztens baktériumok kialakulása
Az orális vankomicin használata növeli a vankomicin-rezisztens Enterococcus-törzsek kialalkulását a gastrointestinalis traktusban. Emiatt az orális vankomicin körültekintő alkalmazása javasolt.
4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók
Egyéb potenciálisan nefrotoxikus vagy ototoxikus gyógyszer
A vankomicin és egyéb, potenciálisan neurotoxikus vagy/és nefrotoxikus szer, különösen a gentamicin, amfotericin B, sztreptomicin, neomicin, kanamicin, amikacin, tobramicin, viomicin, bacitracin, polimixin B, kolisztin és ciszplatin, egyidejű vagy egymást követő alkalmazása potenciálhatja a vankomicin nefrotoxicitását és/vagy ototoxicitását, és ezért a beteg gondos monitorozását teszi szükségessé.
A szinergikus hatás miatt (pl. gentamicinnel) ezekben az esetekben a vankomicin maximális dózisát 8 óránként adott 500 mg-ra kell korlátozni.
Anesztetikumok
A vankomicin és anesztetikumok egyidejű adása erythemát, hisztaminszerű kipirulást és anafilaktoid reakciókat okozhat. Ez csökkenthető, ha a vankomicint 60 perc alatt, az anesztézia megkezdése előtt adják be.
Izomrelaxánsok
Ha a vankomicint műtét alatt vagy közvetlenül utána adják be, az egyidejűleg alkalmazott izomrelaxánsok (pl. szukcinilkolin) neuromuszkuláris blokkoló hatása erősödhet, és a hatástartama megnyúlhat.
4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás
Termékenység
Termékenységre vonatkozó adatok nincsenek.
Terhesség
A vankomicin humán terhesség alatti biztonságos alkalmazására vonatkozóan nincs elegendő tapasztalat. Az állatokon végzett reprodukciós toxikológiai vizsgálatok nem mutattak ki az embrionális vagy fötális fejlődésre, illetve a gesztációs periódusra kifejtett hatásokat (lásd 5.3 pont).
Azonban a vankomicin átjut a placentán, és az embrionális és neonatális ototoxicitás és nefrotoxicitás potenciális kockázata nem zárható ki. Ezért a vankomicin terhesség alatt csak egyértelmű indikáció esetén, a kockázat/előny gondos mérlegelését követően alkalmazható.
Egy vizsgálatban, amelyet olyan nők újszülöttein végeztek, akik a terhesség alatt vankomicint kaptak, nem találtak szenzoneurális hallásvesztést vagy nefrotoxicitást. Egy csecsemőnél, akinek az édesanyja a harmadik trimeszterben kapott vankomicint, vezetéses hallásvesztést mutattak ki, de az ok/okozati összefüggést nem igazolták.
Szoptatás
A vankomicin kiválasztódik az emberi anyatejbe, ezért szoptatás alatt csak akkor alkalmazható, ha más antibiotikumok hatástalanok voltak. A vankomicin szoptató anyáknak a csecsemőnél jelentkező potenciális mellékhatások (bélflóra-zavar hasmenéssel, kolonizáció élesztőgombákkal, és szenzibilizáció lehetősége) miatt csak kellő körültekintéssel adható.
Figyelembe véve ezen gyógyszer fontosságát a szoptató anya szempontjából, mérlegelni kell a szoptatás leállítását.
A vankomicin kiválasztódik az anyatejbe, ezért alkalmazása szoptató nőknél nem ajánlott.
4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre
A Vancomycin Hikma nem vagy csak elhanyagolható mértékben befolyásolja a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességeket.
4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások
A biztonságossági profil összefoglalása
A leggyakoribb mellékhatások a flebitisz, a pszeudo-allergiás reakciók és a felsőtest kipirulása („vörös nyak szindróma"), ami az intravénás vankomicin infúzió túl gyors beadásával függ össze.
A vankomicin elhanyagolható mértékben szívódik fel a gasztrointesztinális rendszerből. Súlyos bélnyálkahártya-gyulladás esetén azonban, különösen, ha veseelégtelenség is fennáll, kialakulhatnak olyan mellékhatások, amelyek a vankomicin parenterális alkalmazásakor fordulnak elő.
A mellékhatások táblázatos felsorolása
A gyakorisági csoportokon belül a mellékhatások súlyosságuk csökkenő sorrendjében szerepelnek.
A mellékhatások a MedDRA terminológiának megfelelően és szervrendszerek (system organ class, SOC) szerint kerülnek felsorolásra:
Nagyon gyakori (>1/10); gyakori (>1/100 - <1/10); nem gyakori (>1/1 000 - <1/100); ritka (>l/l0 000 - <1/1 000); nagyon ritka (<1/10 000); nem ismert (a rendelkezésre álló adatok alapján a gyakoriság nem állapítható meg.
|
MedDRA- szervrendszeri osztályok |
Nagyon gyakori |
Gyakori |
Nem gyakori |
Ritka |
Nagyon ritka |
Nem ismert |
|---|---|---|---|---|---|---|
|
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek |
Reverzíbilis neutropenia, agranulocytosis, eosinophilia, thrombocytopenia, pancytopenia. | |||||
|
Immunrendszeri betegségek és tünetek |
Túlérzékenységi reakció, anaphylactoid reakciók | |||||
|
-A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei |
Átmeneti vagy tartós hallásvesztés |
Vertigo, tinnitus, szédülés | ||||
|
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek |
Szívmegállás | |||||
|
Érbetegségek és tünetek |
Vérnyomáscsökkenés |
Vasculitis | ||||
|
Légzőrendszeri, mellkasi és központi idegrenszeri rendellenességek |
Dyspnoe, stridor | |||||
|
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek |
Hányinger |
Pseudomembranosus enterocolitis |
Hányás, hasmenés |
|||
|
A bőr- és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei |
A felsőtest kipirulása („vörös nyak szindróma"), exanthema és nyálkahártya-gyulladás, pruritus, urticaria |
Exfoliativ dermatitis, Stevens-Johnson-szindróma, Lyell-szindróma, IgA indukálta bullosus dermatitis |
DRESS (Drug Reactions with Eosinophilia and Systemic Symptoms - eosionophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakciók). AGEP (Acute generalised exanthematous pustulosis - akut generalizált exanthematosus pustulosis) |
|||
|
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek |
Veseelég-telenség, ami főként a szérumkreatinin- vagy szérum-karbamid- koncentrá- ció emelkedé-sében nyilvánul meg |
Interstitialis nephritis, akut veseelégtelenség |
Akut tubularis nekcrosiss |
|||
|
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók |
Phlebitis, felsőtest és arc kipirulása |
Láz, remegés, a mellkasi és hátizmok fájdalma és görcse. |
A kiválasztott mellékhatások leírása
A reverzíbilis neutropenia általában egy vagy több héttel az intravénás kezelés kezdete után, vagy 25 g-ot meghaladó összdózis után jelentkezik.
Az intravénás vankomicin-infúziót lassan kell beadni (lásd 4.2 és 4.4 pont). A gyorsan adott infúzió alatt vagy közvetlenül utána anafilaxiás / anafilaktoid reakciók léphetnek fel, beleértve a sípoló légzést. A reakciók enyhülnek az a kezelés leállítása után, általában 20 perc és 2 óra között. Intramuszkuláris injekció után nekrózis léphet fel.
A tinnitus, amely megelőzheti a süketséget, indokolja kezelés megszakítását.
Ototoxicitást elsősorban olyan betegeknél jelentettek, akik nagy dózist vagy egyidejűleg más ototoxikus gyógyszereket is kaptak, például aminoglikozidot, illetve azoknál, akik veseműködése vagy hallása már korábban is csökkent volt.
Ha hólyagos bőrelváltozás gyanúja merül fel, a kezelést le kell állítani és speciális bőrgyógyászati vizsgálatot kell végezni.
Gyermekek és serdülők
A gyermekekre és a felnőttre vonatkozó biztonságossági profil általában összhangban van. Nephrotoxicitásról gyermekeknél számoltak be, rendszerint más nefrotoxikus szerekkel, például aminoglikozidokkal együtt alkalmazva.
Feltételezett mellékhatások bejelentése
A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni.
Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.
4.9 Túladagolás
Túladagolás miatti toxicitást jelentettek. Egy 2 éves gyermeknél 500 mg-os intravénás dózis beadása letális intoxikációt okozott. Egy felnőttnek 10 nap alatt beadott összesen 56 g veseelégtelenséget okozott. Bizonyos nagy kockázatú állapotokban (pl. súlyos vesekárosodás esetén) magas szérumkoncentrációk, valamint oto- és nefrotoxikus hatások jelentkezhetnek.
Intézkedések túladagolás esetén
Specifikus antidotum nem ismert.
Tüneti kezelés a szükséges veseműködés fenntartásával.
A vankomicin a vérből hemodialízissel vagy peritonealis dialízissel csak csekély mértékben távolítható el. Poliszulfon gyantákkal végzett hemofiltrációt vagy hemoperfúziót használtak a vankomicin szérumkoncentrációinak csökkentésére.
5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK
5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok
Farmakoterápiás csoport: Fertőzésellenes szerek - egyéb antibakteriális szerek
ATC kód: J01XA01 – Szisztémás fertőzésellenes szerek – szisztémás antibakteriális szerek – egyéb antibakteriális szerek – glikopeptid antibakteriális szerek
Hatásmechanizmus
A vankomicin triciklikus glikopeptid antibiotikum, amely az érzékeny baktériumok sejtfalának bioszintézisét gátolja azáltal, hogy nagy affinitással kötődik a sejtfal prekurzor egységének D-alanil-D- alanin végéhez. A gyógyszer az osztódó mikroorganizmusokra baktericid hatású. Továbbá gyengíti a baktérium sejtfal membránjának permeabilitását és az RNS szintézist.
Farmakokinetikai/farmakodinámiás összefüggés
A vankomicin hatása koncentrációtól független. A hatásosságot előrejelző elsődleges paraméter a koncentrációgörbe alatti terület (AUC) osztva a célorganizmusra vonatkozó minimális gátló koncentrációval (MIC). In vitro, állatkísérletes és korlátozott humán adatok alapján a vankomicin klinikai hatásosságának biztosításához szükséges PK/PD célérték a 400 AUC/MIC arány. Amikor a MIC > 1,0 mg/l ennek a célértéknek az eléréséhez a felső tartományba tartozó dózis alkalmazása és magas maradék szérumkoncentráció (15-20 mg/l) elérése szükséges (lásd 4.2 pont).
Rezisztenciamechanizmus
A glikopeptidekkel szembeni szerzett rezisztencia a különböző van génkomplexek beépülésén és a D-alanil-D-alanin célmolekula D-alanil-D-laktáttá vagy D-alanil-D-szerinné való átalakulásán alapul. Ez utóbbiakhoz a vankomicin csupán kismértékben kötődik. Egyes országokban növekszik a rezisztens esetek száma, főleg az enterococcusoknál; az Enterococcus faecium multirezisztens törzsei különösen riasztók.
Van gének ritkán találhatók a Staphylococcus aureus-ban, ahol a sejtfal szerkezetében bekövetkező változások „közepes" érzékenységet eredményeznek, amely gyakran heterogén. Úgyszintén beszámoltak a methicillin-rezisztens Staphylococcus-törzsekről (MRSA) csökkent vankomicin- érzékenységgel.
A Staphylococcus vankomicinnel szembeni érzékenységének csökkenése vagy rezisztenciája nem tisztázott. Számos genetikai elem és több mutáció szükséges ehhez.
Nincs keresztrezisztencia a vankomicin és az egyéb csoportokba tartozó antibiotikumok között. Előfordult keresztrezisztencia más glikopeptid antibiotikumokkal, amilyen a teikoplanin. A kezelés során kialakuló szekunder rezisztencia ritka.
Szinergizmus
A vankomicin és egy aminoglikozid antibiotikum kombinációja szinergista hatású a Staphylococcus aureus több törzsével, a nem-enterococcus D-Streptococcusokkal, Enterococcusokkal és a Viridans csoportú Streptococcusokkal szemben. A vankomicin kombinációja a cefalosporinokkal szinergista hatást fejt ki egyes oxacillin-rezisztens Staphylococcus epidermidis törzsekkel szemben, és a vankomicin és rifampicin kombinációja szinergista hatást fejt ki a Staphylococcus epidermidisszel és részleges szinergista hatást egyes Staphylococcus aureus törzsekkel szemben.
Mivel a vankomicinnek cefalosporinnal kombinációban antagonista hatása is lehet egyes Staphylococcus epidermidis törzsekkel szemben, illetve rifampicinmel kombinációban egyes Staphylococcus aureus törzsekkel szemben, a szinergizmus előzetes vizsgálata hasznos lehet.
Baktériumtenyésztésre mintát kell venni a kórokozó mikroorganizmusok izolálása és identifikálása érdekében, valamint a vankomicin érzékenység megállapítására.
Érzékenységi határértékek
A vankomicin Gram-pozitív baktériumokkal szemben hatásos, amilyen például a staphylococcus, a streptococcus, az enterococcus, a pneumococcus és a clostridium. A Gram-negatív baktériumok rezistensek a vancomycinre.
A szerzett rezisztencia prevalenciája az egyes fajok esetében földrajzilag és időben eltérő legyen, ezért ajánlott beszerezni a rezisztenciaviszonyokra vonatkozó helyi adatokat, különösen súlyos fertőzések kezeléskor. Szükség esetén szakértői véleményt kell kérni, ha a rezisztencia lokális prevalenciája olyan, hogy a készítmény alkalmazása bizonyos típusú fertőzéseknél megkérdőjelezhető. Ezek az adatok csak hozzávetőleges iránymutatást adnak arra vonatkozóan, hogy a mikroorganizmusok érzékenyek-e a vancomycinre.
Az EUCAST (European Committee on Antimicrobial Susceptibility Testing: - Az antimikrobás érzékenység vizsgálatával foglalkozó európai bizottság) ajánlásai a minimális gátló koncentráció (MIC) határértékére a következők:
|
Patogén |
Érzékeny |
Rezisztens |
|
Staphylococcus aureus1 |
≤ 2 mg/l |
> 2 mg/l |
|
Koaguláz-negatív Staphylococcusok1 |
≤ 4 mg/l |
> 4 mg/l |
|
Enterococcus spp. |
≤ 4 mg/l |
> 4 mg/l |
|
Streptococcus spp. (A, B, C, G csoportok) |
≤ 2 mg/l |
> 2 mg/l |
|
Streptococcus pneumoniae |
≤ 2 mg/l |
> 2 mg/l |
|
Gram-pozitív anaerob patogének |
≤ 2 mg/l |
> 2 mg/l |
1Az S. aureus a vankomicin 2 mg/l-es MIC-értékénél a vad típusra jellemző megoszlás határán található, így a klinikai válasz csökkent lehet.
|
Gyakran érzékenynek bizonyuló faj |
|
Gram-pozitív kórokozók Enterococcus faecalis Staphylococcus aureus Methicillin-resistant Staphylococcus aureus coagulase-negative Staphylococci Streptococcus spp. Streptococcus pneumoniae Enteroccocus spp. Staphylococcus spp. Anaerob fajok Clostridium spp. kivéve Clostridium innocuum Eubacterium spp. Peptostreptococcus spp. |
|
Azon fajok, amelyek esetében gondot okozhat a szerzett rezisztencia |
|
Enterococcus faecium |
|
Öröklötten rezisztensek |
|
Minden Gram-negatív baktériumok Gram-pozitív aerob fajok Erysipelothrix rhusiopathiae Heterofermentative Lactobacillus Leuconostoc spp Pediococcus spp. Anaerob fajok Clostridium innocuum |
|
A vankomicin-rezisztencia kialakulása kórházanként eltérő. A helyi mikrobiológiai laboratóriumoknak ezért kapcsolatban kell állniuk egymással a releváns helyi információk megosztása érdekében. |
5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok
Felszívódás
A vancomycint a szisztémás fertőzések kezelésére intravénásan alkalmazzák.
Ép veseműködés esetén az 1 g vankomicin (15 mg/kg) 60 perces intravénás infúzióját követően (többszöri adag) az átlagos plazmakoncentráció 50-60 mg/l az infúzió beadása után azonnal, 20-25 mg/l 2 órával az infúzió után, és 5-10 mg/l 11 órával az infúzió után. A többszörös dózis után kapott plazmaszintek hasonlók az egyetlen adag után mért értékekhez.
Vancomycin általában nem szívódik fel orális alkalmazást követően. Az abszorpció azonban orális alkalmazás esetén is végbemehet a (pseudomembranosus) colitis esetén. Ez a vankomicin felhalmozódásához vezethet, ha a betegnél vesekárosodás is fennáll.
Eloszlás
A testfelületre számított eloszlási térfogat kb. 60 l/1,73 m2 felület. 10-100 mg/l-es szérumkoncentráció esetén a vankomicin megközelítőleg 30-55%-ban kötődik a plazmafehérjékhez, ultrafiltrációval mérve.
A vankomicin átjut a placentán és bejut a köldökzsinórvérbe. Gyulladásmentes agyhártyák mellett a cerebrospinalis folyadékba történő diffúzió kismértékű.
Elimináció
A vankomicin eliminációs felezési ideje 4-6 óra az ép veseműködésű betegeknél és 2,2-3 óra gyermekeknél. A plazma-clearance körülbelül 0,058 l/kg/óra, a vese-clearance körülbelül 0,048 l/kg/óra. Az első 24 órában a vankomicin beadott dózisának körülbelül 80% -a ürül a vizelettel, glomerulusfiltrációval. A veseműködési zavar elnyújtja a vankomicin kiválasztását.
Anuriás betegeknél az átlagos felezési idő 7,5 nap. A vankomicin ototoxicitása miatt ilyen esetekben indokolt a plazmakoncentráció monitorozása.
A biliaris kiválasztás nem jelentős (kevesebb, mint a dózis 5%-a).
Bár a vancomycint a hemodialízissel vagy a peritoneális dialízissel nem lehet hatékonyan eltávolítani, beszámoltak a vankomicin fokozott clearance-éről hemoperfúzióval és a hemofiltrációval.
Orális alkalmazás után a beadott dózisnak csak egy része ürül a vizelettel. Ezzel ellentétben a vancomycint nagy koncentrációban mutatták ki a székletben (>3100 mg/kg a napi 2 g-os adag mellett).
Linearitás/nonlinearitás
A vankomicin koncentrációja általában arányosan emelkedik a dózis növelésével. A plazmakoncentráció többszörös dózis esetén hasonló az egyszeri alkalmazáskor tapasztalt értékhez.
Különleges betegcsoportok
Vesekárosodásban szenvedő betegek
A vankomicin elsődlegesen a glomerulusfiltráció útján ürül ki. Károsodott vesefunkció esetén a vankomicin terminális eliminációs felezési ideje meghosszabbodik, és a teljes szisztémás clearance csökkent. Következésképpen az optimális dózist a 4.2. Adagolás és alkalmazás pontban meghatározott ajánlások alapján kell kiszámítani.
Májkárosodásban szenvedő betegek
A vankomicin farmakokinetikája nem változik májkárosodásban szenvedő betegeknél.
Terhesség
Terhes nőknél a terápiás szérumkoncentrációk eléréséhez szignifikánsan nagyobb adagra lehet szükség (lásd 4.6 pont).
Túlsúlyos betegek
A vankomicin eloszlása túlsúlyos betegekben megváltozhat a megnövekedett eloszlási térfogat, a vese-clearance és a plazmafehérjékhez való kötődés lehetséges változásai miatt. A vankomicin szérumkoncentrációja ezekben a betegcsoportokban meghaladta az egészséges férfiaknál várható értéket (lásd 4.2 pont).
Gyermekes és serdülők
A vankomicin farmakokinetikája jelentős interindividuális variabilitást mutat a koraszülöttek és az érett újszülöttek esetében. Újszülötteknél intravénás alkalmazás után a vankomicin eloszlási volumene 0,38 és 0,97 l/kg között változik, ami hasonló a felnőttek értékeihez, míg a clearance 0,63 és 1,4 ml/kg/perc között változik. A felezési idő 3,5 és 10 óra között változik, és hosszabb a felnőtteknél mért értéknél, ami megfelel az újszülöttekre jellemző alacsonyabb értéknek.
Csecsemőknél és idősebb gyermekeknél az eloszlási térfogat 0,26 és 1,05 l/kg között mozog, míg a clearance 0,33-1,87 ml/kg/perc.
5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei
A hagyományos – farmakológiai biztonságossági és ismételt dózistoxicitási– vizsgálatokból származó nem klinikai jellegű adatok azt igazolták, hogy a készítmény alkalmazásakor humán vonatkozásban különleges kockázat nem várható.
A mutagén hatásokkal kapcsolatos, korlátozott számú adat negatív eredményt mutat, karcinogenitásra vonatkozó, hosszú távú, állatkísérletekből származó adatok nem állnak rendelkezésre.
Sem indirekt, sem direkt teratogén hatás nem volt tapasztalható azokban a teratogenitás vizsgálatokban, melyek során patkányok és nyulak testfelület alapján (mg/m2) az emberi adagnak körülbelül megfelelő dózisokat kaptak.
A gyógyszer alkalmazásának perinatalis/postnatalis időszakra, illetve a fertilitásra gyakorolt hatásával kapcsolatosan nem állnak rendelkezésre állatkísérletes adatok.
6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK
6.1 Segédanyagok felsorolása
A készítmény segédanyagot nem tartalmaz.
6.2 Inkompatibilitások
A vankomicin oldat alacsony pH értéke más összetevőkkel történő összekeveréskor kémiai vagy fizikai instabilitást okozhat. Ezért felhasználás előtt minden parenteralis oldatot vizuálisan ellenőrizni kell az esetleges kicsapódások vagy elszíneződés tekintetében.
Ez a gyógyszer kizárólag a 6.6 pontban felsorolt gyógyszerekkel keverhető.
Kombinációs terápia:
Amennyiben a vankomicin mellett egyéb antibiotikus/kemoterápiás kezelésre is szükség van, akkor a készítményeket egymástól elkülönítve kell beadni.
A vankomicin oldat és a béta-laktám antibiotikumok elegye fizikailag inkompatibilis. A nagyobb vankomicin koncentráció növeli a kicsapódás valószínűségét. E két antibiotikum beadása között javasolt az intravénás eszközök alapos átöblítése. Továbbá ajánlatos a vankomicin oldatot legalább 5 mg/ml koncentrációra hígítani.
6.3 Felhasználhatósági időtartam
Por:
3 év
Elkészített oldat:
Az elkészített oldat kémiai és fizikai stabilitása 25ºC-on, illetve 2ºC és 8ºC között 48 óráig igazolt.
Mikrobiológiai okokból a feloldott és hígított készítményt azonnal fel kell használni. Amennyiben nem használják fel azonnal, a felhasználó felelőssége a megfelelő tárolási körülmények, illetve tárolási idő biztosítása a felhasználásig; a készítmény általában legfeljebb 24 órán át használható fel, hűtőszekrényben (2-8ºC között) tárolva, kivéve, amennyiben a feloldás és hígítás ellenőrzött és validált körülmények között történik.
6.4 Különleges tárolási előírások
Legfeljebb 25°C-on tárolandó.
A fénytől való védelem érdekében az injekciós üveget tartsa a dobozában.
Hígítás és stabilitás: lásd 6.6 pont.
6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése
Elsődleges csomagolás: lepattintható műanyag védőlappal, alumínium kupakkal és klorobutil gumidugóval lezárt 10 ml-es vagy 20 ml-es, I-es típusú injekciós üveg.
Másodlagos csomagolás: doboz.
Kiszerelés: 1 db és 10 db injekciós üveg.
Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.
6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény kezelésével kapcsolatos információk
A készítményt fel kell oldani, és a létrejövő koncentrátumot felhasználás előtt tovább kell hígítani.
Az oldat elkészítése
A Vancomycin 500 mg oldatos infúzióhoz való port 10 ml steril injekcióhoz való vízzel kell feloldani.
A Vancomycin 1000 mg oldatos infúzióhoz való port 20 ml steril injekcióhoz való vízzel kell feloldani.
Az elkészített oldat 50 mg vankomicint tartalmaz milliliterenként.
Az elkészített oldat külső megjelenése
Elkészítést követően az oldat tiszta, színtelen vagy halványsárgás-barna, látható részecskéktől mentes.
Az elkészített oldat tárolására vonatkozó előírásokat lásd a 6.3 pontban.
Az oldatos infúzió végső hígításának kivitelezése
Az 50 mg/ml vankomicint tartalmazó oldatot tovább kell hígítani.
Megfelelő oldószerek:
5% glükóz oldat vagy
0,9% nátrium-klorid oldat
Intermittáló infúzió:
Az 500 mg vankomicint (50 mg/ml) tartalmazó elkészített oldatot tovább kell hígítani legalább 100 ml oldószerrel (5 mg/ml-es koncentrációra).
Az 1000 mg vankomicint (50 mg/ml) tartalmazó elkészített oldatot tovább kell hígítani legalább 200 ml oldószerrel (5 mg/ml-es koncentrációra).
A vankomicin oldatos infúzió koncentrációja nem haladhatja meg az 5 mg/ml-t.
A kívánt dózist lassan, intravénásan kell beadni legfeljebb 10 mg/perc-es sebességgel, legalább 60 perc alatt.
Folyamatos infúzió:
Ez csak akkor alkalmazható, ha az intermittáló infúzióadás nem lehetséges. Hígítson fel 1000 mg vagy 2000 mg feloldott vankomicint megfelelő mennyiségű, fent felsorolt oldószerrel, és cseppinfúzióban adja be úgy, hogy a beteg az előírt dózist 24 óra alatt kapja meg.
Per os adagolás:
Az 500 mg vagy 1000 mg vankomicint tartalmazó elkészített oldatot 30 ml vízzel lehet hígítani, és a beteg megihatja, vagy beadható nazogasztrikus szondán keresztül
A hígított oldat külső megjelenése
Hígítás után az oldat tiszta, részecskéktől mentes.
A hígított oldat tárolására vonatkozó előírásokat lásd a 6.3 pontban.
Beadás előtt az elkészített és hígított oldatot vizuálisan ellenőrizni kell, hogy nem tartalmaz-e részecskéket és elszíneződést. Csak tiszta, színtelen, látható részecskéktől mentes oldat adható be.
Megsemmisítés
Az injekciós üvegek egyszeri alkalmazásra valók. A fel nem használt készítményt meg kell semmisíteni.
Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.
Megjegyzés: (egy kereszt)
Osztályozás: II./3 csoport
Korlátozott érvényű orvosi rendelvényhez kötött, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. §-ának ga) pontja szerinti rendelőintézeti járóbeteg-szakellátást vagy fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatók által biztosított körülmények között alkalmazható gyógyszer (I).
7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA
Hikma Farmacêutica (Portugal), S.A.
Estrada do Rio da Mó nos 8, 8A e 8B – Fervença
2705-906 Terrugem SNT, Portugal
8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMA(I)
Vancomycin Hikma 500 mg por oldatos infúzióhoz
OGYI-T-21716/01 1 x injekciós üvegben
OGYI-T-21716/02 10 x injekciós üvegben
Vancomycin Hikma 1000 mg por oldatos infúzióhoz
OGYI-T-21716/03 1 x injekciós üvegben
OGYI-T-21716/04 10 x injekciós üvegben
9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/ MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA
A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 2011. május 18.
A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2015. hónap NN.
10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA
2019. 12. 08.