
Aromax Astro Rák
illóolaj keverék, 10 ml
Az intuitív, gondoskodó és érzékeny Rák csillagjegy szülötteinek olyan egzotikus illóolaj keveréket alkottak meg, amelyben a bergamott segíthet átvészelni a szorongással járó pillanatokat. A Rák csillagjegyhez köthetőek az érzelmek, az igazán mély és intim kapcsolatok, a családunk és otthonunk területe. Ebből adódik, hogy a Rák Nappal, Holddal vagy Aszcendenssel rendelkező emberek igazán mély érzésekkel rendelkeznek, érzékenyek, és nagyon fontos szerepet töltenek be az életében azok a kapcsolatok, ahol gondoskodhatnak a másikról. A Rák állatövi jegyhez az édesanyát megjelenítő archetípus köthető, a jegyet uraló bolygó pedig a Hold, ami folyamatos változásban van. Mivel a jegy a víz elemhez tartozik, így fontos számára a folyamatos áramlás és a folytonosság, ám ez magával hozhatja a hangulatának és érzelmi világának ingadozását is, az ezzel együtt járó magasságokkal és mélységekkel együtt. A folyamatos igénye a gondoskodásra, a hova tartozás érzésére, a biztonságra azonban olyan helyzetekbe és kapcsolatokba sodorhatja a Rák csillagjegyű embereket, amik számára mérgezőek lehetnek, így megjelenhet benne a szorongás. A jegy szülöttei általában nagyon kifinomult intuícióval rendelkeznek, ami szintén a szélsőségek irányába terelheti az érzelmi világukat, ugyanis ezek a megérzések sokszor nem tényszerűségeken alapulnak és ellentmondásba kerülhetnek a Rák biztonságra és kiszámíthatóságra való törekvésével. Az Aromax Rák illóolaj keveréke abban lehet segítségedre, hogy lecsitítsd az érzelmeidben megjelenő szélsőségességeket. Támogathatja az érzelmi egyensúlyt, nyugtató és lazító hatása lévén könnyebben lehetsz úrrá a félelmeiden, a kellemetlen érzelmeken és a szorongáson.
Valami nem stimmel? Segíts nekünk azzal hogy megírod!
Oldalunk egy független árösszehasonlító szolgáltatás, amelynek célja a piaci átláthatóság biztosítása. A Patikaradar kizárólag a gyógyszertárakban és webshopokban elérhető, nyilvánosan közzétett ajánlatok bemutatására szolgál. Nem értékesítünk termékeket, és nem veszünk részt a vásárlási folyamatban.
A Patikaradar.hu független piaci szereplő. Az oldalon megjelenő gyógyszertárak és webáruházak (ideértve azok védjegyeit és logóit) megjelenítése kizárólag a vásárlók tájékoztatását és a termék forrásának beazonosítását szolgálja. A megjelenített védjegyek, logók és márkanevek az adott jogtulajdonosok kizárólagos tulajdonát képezik, és nem utalnak a Patikaradar és a védjegy tulajdonosa közötti hivatalos partnerségre, támogatásra vagy egyéb üzleti kapcsolatra, kivéve, ha ez kifejezetten jelölve van.
A megjelenített árakat az egyes gyógyszertárak és webshopok biztosítják, illetve azok nyilvános weboldalairól kerülnek összegyűjtésre. Az általunk közvetített árak pontosságáért, érvényességéért, valamint az egyes termékek elérhetőségéért sem gyógyszertárakban, sem webshopokban felelősséget nem vállalunk.
A webshopok árai dinamikusan változhatnak, ezért kérjük, ellenőrizze a pontos árat és elérhetőséget közvetlenül a webshopban. A feltüntetett összegek bruttó fogyasztói árak, készlet erejéig vagy visszavonásig érvényesek és forintban értendők.
Gyógyszertári kedvezmények esetén: az ajánlatok a gyógyszertárak havi akciós újságaiból származnak, a százalékos kedvezmények a résztvevő patikák elmúlt 30 napra vetített legalacsonyabb bruttó fogyasztói árából kerülnek kiszámításra.
Webshop kedvezmények: a százalékos érték az adott termék elmúlt 30 napban mért átlagárából kerül kiszámításra, figyelembe véve az általunk listázott webshopok árait. Ez a kedvezmény százalék tájékoztató jellegű, és azt mutatja hogy mennyit takaríthat meg a vásárló ahhoz képest, ha az elmúlt 30 napban a terméket az átlagáron vásárolta volna meg.
A termékek képei és valódi megjelenésük eltérhetnek egymástól. Pontos részletekért, aktuális árakért és készletinformációért kérjük, érdeklődjön közvetlenül az adott gyógyszertárban vagy webshop oldalán!
A feltüntetett kedvezmények célja, hogy tájékoztatást nyújtson a felhasználóknak a különböző gyógyszertári és online ajánlatokról és megtakarítási lehetőségekről, nem az egyes termékek fogyasztására ösztönöznek.