Micardis 80 mg tabletta alkalmazási előírás

1. A GYÓGYSZER NEVE

Micardis 20 mg tabletta Micardis 40 mg tabletta Micardis 80 mg tabletta

2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL

Micardis 20 mg tabletta 20 mg telmizartánt tartalmaz tablettánként. Micardis 40 mg tabletta 40 mg telmizartánt tartalmaz tablettánként. Micardis 80 mg tabletta 80 mg telmizartánt tartalmaz tablettánként. Ismert hatású segédanyagok Micardis 20 mg tabletta 84 mg szorbitot (E420) tartalmaz tablettánként. Micardis 40 mg tabletta 169 mg szorbitot (E420) tartalmaz tablettánként. Micardis 80 mg tabletta 337 mg szorbitot (E420) tartalmaz tablettánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban.

3. GYÓGYSZERFORMA

Tabletta Micardis 20 mg tabletta Fehér színű, 2,5 mm-es, kerek tabletta, egyik oldalon mélynyomású „50H” jelöléssel, a másikon a cég logójával ellátva. Micardis 40 mg tabletta Fehér színű, 3,8 mm-es, ovális tabletta, egyik oldalon mélynyomású „51H” jelöléssel, a másikon a cég logójával ellátva. Micardis 80 mg tabletta Fehér színű, 4,6 mm-es, ovális tabletta, egyik oldalon mélynyomású „52H” jelöléssel, a másikon a cég logójával ellátva.

4. KLINIKAI JELLEMZŐK

4.1 Terápiás javallatok

Hypertonia Essentialis hypertonia kezelése felnőtteknél.

Cardiovascularis prevenció A cardiovascularis morbiditás csökkentése felnőtteknél a következő esetekben:

• manifeszt atherothrombotikus cardiovascularis betegség (az anamnézisben szereplő koszorúér-

betegség, stroke vagy perifériás artériás betegség) vagy

• 2-es típusú diabetes mellitus dokumentált célszervkárosodással.

4.2 Adagolás és alkalmazás

Adagolás Essentialis hypertonia kezelése A szokásos, hatákony dózis naponta egyszer 40 mg. A betegek egy részénél azonban már napi 20 mg adása is hatásos lehet. Ha a vérnyomás nem csökken a kívánt értékre, a telmizartán dózisát maximum naponta egyszer 80 mg-ra lehet növelni. A dózis emelésének mérlegelésekor szem előtt kell tartani, hogy a maximális vérnyomáscsökkentő hatás általában a terápia kezdete után 4–8 héttel alakul ki (lásd 5.1 pont). A telmizartán kombinálható tiazid típusú diuretikumokkal (pl. hidroklorotiazid), ami növeli a telmizartán vérnyomáscsökkentő hatását. Cardiovascularis prevenció A készítmény ajánlott dózisa naponta egyszer 80 mg. Nem ismert, hogy a 80 mg-nál kisebb dózisok hatékonyak-e a cardiovascularis morbidiás csökkentésében. Abban az esetben, ha a telmizartán-kezelés elindítása a cardiovascularis morbiditás csökkentésére történik, javasolt a vérnyomás szoros monitorozása, valamint a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek dózisának módosítása is szükségessé válhat. Idősek Az adagoláson nem szükséges módosítani időseknél. Vesekárosodás Súlyos vesekárosodásban szenvedő vagy haemodialysissel kezelt betegeknél csak korlátozott tapasztalatok állnak rendelkezésre. Ezeknél a betegeknél egy kisebb, 20 mg-os kezdő dózis ajánlott (lásd 4.4 pont). Enyhe – közepesen súlyos fokú vesekárosodásban szenvedő betegek esetén nincs szükség a dózis módosítására. A telmizartán nem távolítható el a vérből hemofiltrációval, és nem dializálható. Májkárosodás A Micardis súlyos májkárosodásban szenvedő betegek számára ellenjavallt (lásd 4.3 pont). Enyhe és közepesen súlyos májkárosodás esetén a dózis nem haladhatja meg a napi egyszeri 40 mg-ot (lásd 4.4 pont). Gyermekek és serdülők A Micardis biztonságosságát és hatásosságát 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatok leírása az 5.1 és 5.2 pontban található, de nincs az adagolásra vonatkozó javaslat. Az alkalmazás módja A telmizartán-tabletta naponta egyszeri, szájon át történő alkalmazásra szánt készítmény, amit étkezés közben vagy attól függetlenül, egészben, folyadékkal kell lenyelni. Óvintézkedések a gyógyszer felhasználása vagy alkalmazása előtt A telmizartán-készítményt a tabletta higroszkópos tulajdonsága miatt a zárt buborékcsomagolásban kell tárolni. A tablettát csak röviddel a bevétel előtt szabad kivenni a buborékcsomagolásból (lásd 6.6 pont).

4.3 Ellenjavallatok

• A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni

túlérzékenység.

•	A terhesség második és harmadik trimesztere (lásd 4.4 és 4.6 pont).
•	Az epeutak obstruktív rendellenességei.
•	Súlyos májkárosodás.

A Micardis egyidejű alkalmazása aliszkiréntartalmú készítményekkel ellenjavallt diabetes mellitusban 2 szenvedő vagy károsodott veseműködésű betegeknél (GFR < 60 ml/perc/1,73 m ) (lásd 4.5 és 5.1 pont).

4.4 Különleges figyelmeztetések és az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések

Terhesség Az angiotenzin II (ATII)-receptor-blokkolókkal történő kezelést terhesség alatt nem szabad elkezdeni. Hacsak az ATII-receptor-blokkolóval történő kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az ATII-receptor-blokkolók szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben szükséges, egy másik kezelést el kell kezdeni (lásd 4.3 és 4.6 pont). Májkárosodás Miután a telmizartán elsősorban az epén keresztül eliminálódik, cholestasisban, epeútszűkületben vagy súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknek a Micardis nem adható (lásd 4.3 pont). Ezeknél a betegeknél a telmizartán hepaticus clearance-ének csökkenése várható. A Micardis-t csak elővigyázatossággal szabad adni enyhe, ill. közepesen súlyos fokú májkárosodás esetén. Renovascularis hypertonia Olyan betegeknél, akiknél az arteria renalis kétoldali szűkülete, vagy az egyetlen funkcionáló vese artériájának szűkülete áll fenn, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható szerekkel történő kezelés fokozza a súlyos hypotonia és a veseelégtelenség rizikóját. Vesekárosodás és vesetranszplantáció Vesekárosodás esetén a Micardis-kezelés mellett a szérum kálium- és kreatininszintjének időszakos monitorozása indokolt. Nincs tapasztalat azon betegek Micardis-kezelésével kapcsolatban, akiknél a közelmúltban vesetranszplantációt végeztek. A telmizartán nem távolítható el a vérből hemofiltrációval, és nem dializálható. Volumen- és/vagy nátriumhiányos betegek Symptomaticus hypotonia léphet fel, különösen a Micardis első ddózisa után azon betegeknél, akiknél kifejezett volumen- és/vagy nátriumhiány alakult ki pl. nagy dózisú diuretikus kezelés, sószegény diéta, ill. hasmenés vagy hányás következtében. A Micardis adagolásának elkezdése előtt ezeket az állapotokat normalizálni kell. A Micardis adása előtt normalizálni kell a volumen- és/vagy nátriumhiányt. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer kettős blokádja (RAAS) Bizonyíték van rá, hogy az ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén egyidejű alkalmazása fokozza a hypotonia, hyperkalaemia és csökkent veseműködés (beleértve az akut veseelégtelenség) kockázatát. A RAAS ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinált alkalmazásával történő kettős blokádja ezért nem javasolt (lásd 4.5 és 5.1 pont). Ha a kettős-blokád kezelést abszolút szükségesnek ítélik, ez csak szakorvos felügyeletével, a vesefunkció, elektrolitszintek és a vérnyomás gyakori és szoros ellenőrzése mellett történhet. Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók egyidejű alkalmazása diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél nem javasolt.

Egyéb, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer stimulációjával járó állapotok Olyan betegeknél, akiknek a vascularis tónusa és a vesefunkciója elsősorban a renin-angiotenzinaldoszteron rendszer aktivitásától függ (pl. súlyos pangásos szívelégtelenség vagy vesebetegség, többek között az arteria renalis stenosisa esetén), az e rendszerre ható gyógyszerekkel való kezelés, pl. telmizartán-kezelés során akut hypotoniát, hyperazotaemiát, oliguriát és ritkán akut veseelégtelenséget észleltek (lásd 4.8 pont). Primer aldosteronismus A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer gátlása útján ható vérnyomáscsökkentő hatású gyógyszerek primer aldosteronismusban rendszerint hatástalanok, ezért a telmizartán alkalmazása nem javasolt. Aortastenosis, mitralis stenosis, hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia Más vasodilatatorokhoz hasonlóan fokozott óvatosság ajánlott aortastenosis vagy mitralis stenosis és hypertrophiás obstructiv cardiomyopathia esetén. Inzulin- vagy antidiabetikus kezelés alatt álló diabeteses betegek Ezeknél a betegeknél telmizartán-kezelés során hypoglykaemia fordulhat elő. Ezért ezeknél a betegeknél a vércukorszint megfelelő ellenőrzése szükséges. Az inzulin vagy az antidiabetikum dózisának módosítása is szükségessé válhat, ha az indokolt. Hyperkalaemia A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható gyógyszerek alkalmazása hyperkalaemiát okozhat. Időseknél, veseelégtelenségben szenvedő betegeknél, cukorbetegeknél, egyidejűleg más, a szérum káliumszintjét esetleg emelő gyógyszert szedő betegeknél és/vagy más egyidejű események esetén a hyperkalaemia halálos is lehet. Renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló gyógyszer egyidejű alkalmazásának mérlegelése előtt fel kell mérni az előny/kockázat arányt. A hyperkalaemia főbb rizikófaktorai:

• Cukorbetegség, vesekárosodás, életkor (> 70 év).
• Egy vagy több, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszert befolyásoló és/vagy káliumpótló

gyógyszer egyidejű alkalmazása. A következő gyógyszerek, illetve gyógyszercsoportok okozhatnak hyperkalaemiát: káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító vízhajtók, ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók, nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (beleértve a szelektív COX-2-gátlókat), heparin, immunszuppresszív szerek (ciklosporinvagy takrolimusz), valamint a trimetoprim.

• Egyidejű események, különösképpen dehidráció, akut cardialis decompensatio, metabolikus

acidosis, vesefunkció-romlás, a vese állapotának hirtelen romlása (pl.: fertőző megbetegedések), sejtszétesés (pl.: akut alsó végtagi ischaemia, rhabdomyolisis, kiterjedt trauma). A fokozott kockázatú betegeknél a káliumszint szoros ellenőrzése javasolt (lásd 4.5 pont). Etnikai különbségek Az angiotenzinkonvertáló-enzim-gátlókhoz hasonlóan úgy tűnik, a telmizartán és más angiotenzin II-receptor-blokkolók kevésbé csökkentik a vérnyomást a fekete populációban, mint a nem feketékben; ennek az lehet az oka, hogy a fekete hypertoniás betegeknél gyakoribb az alacsony reninszint. Ischaemiás szívbetegség Miként más vérnyomáscsökkentő szerek esetében is, ischaemiás szívbetegségben vagy ischaemiás cardiovascularis betegségben szenvedő betegeknél a vérnyomás túlzott csökkentése myocardialis infarctus vagy stroke kialakulásához vezethet. Intestinalis angiooedema Intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkolóval kezelt betegeknél (lásd 4.8 pont). Ezeknél a betegeknél abdominalis fájdalom, hányinger, hányás és hasmenés jelentkezett. A tünetek az angiotenzin II-receptor-blokkolóval végzett kezelés leállítása után megszűntek.

Amennyiben intestinalis angiooedemát diagnosztizálnak, a telmizartán-kezelést le kell állítani, és a beteget megfelelően monitorozni kell mindaddig, amíg a tünetek teljes mértékben meg nem szűnnek. Szorbit Micardis 20 mg tabletta A Micardis 20 mg tabletta 84,32 mg szorbitot tartalmaz tablettánként. Micardis 40 mg tabletta A Micardis 40 mg tabletta 168,64 mg szorbitot tartalmaz tablettánként. Micardis 80 mg tabletta A Micardis 80 mg tabletta 337,28 mg szorbitot tartalmaz tablettánként. Örökletes fruktózintolerenciában (HFI-vel) szenvedő betegeknél ez a gyógyszer nem alkalmazható. Nátrium A készítmény kevesebb mint 1 mmol (23 mg) nátriumot tartalmaz tablettánként, azaz gyakorlatilag „nátriummentes”.

4.5 Gyógyszerkölcsönhatások és egyéb interakciók

Digoxin Ha a telmizartánt digoxinnal adták együtt, a digoxin csúcs plazmakoncentráció (49%) és a mélyponti koncentráció (20%) medián értékének emelkedését figyelték meg. A telmizartán-kezelés elkezdésekor, módosításakor és leállításakor a digoxin szintjét monitorozni kell, hogy az a terápiás tartományban maradjon. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszerre ható más gyógyszerekhez hasonlóan a telmizartán is okozhat hyperkalaemiát (lásd 4.4 pont). Ennek kockázatát fokozza olyan gyógyszerrel történő kombinálás, ami szintén okozhat hyperkalaemiát (káliumtartalmú sópótló készítmények, káliummegtakarító vízhajtók, ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók, nem-szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (beleértve a szelektiv COX-2-gátlókat), heparin, immunszuppresszív szerek (ciklosporinvagy takrolimusz), valamint a trimetoprim). A hyperkalaemia kialakulása az egyidejűleg fennálló rizikótényezőktől függ. Fokozott a kockázat a fent említett terápiás gyógyszer-kombinációk esetén. A kockázat különösen magas káliummegtakarító diuretikummal vagy káliumot tartalmazó sópótló készítménnyel történő kombináció kapcsán. Ugyanakkor például az ACE-gátlókkal vagy nem-szteroid gyulladáscsökkentőkkel való egyidejű alkalmazás kisebb kockázatot jelent, feltéve, hogy az alkalmazással kapcsolatos óvintézkedéseket szigorúan betartják. Egyidejű alkalmazás nem javasolt. Káliummegtakarító diuretikumok vagy káliumpótló készítmények Az angiotenzin II-receptor-blokkolók, így a telmizartán is, mérséklik a vízhajtók okozta káliumvesztést. A káliummegtakarító vdiuretikumok, mint például a spironolakton, eplerenon, triamteren vagy az amilorid, a káliumpótló vagy káliumot tartalmazó sópótló készítmények jelentősen megemelhetik a szérum káliumszintjét. Ha egyidejű alkalmazásuk dokumentált hypokalaemia miatt indokolt, csak óvatosan és a szérum káliumszintjének gyakori ellenőrzése mellett alkalmazhatók. Lítium A szérum lítiumszintjének reverzibilis emelkedéséről és toxicitásról számoltak be a lítium angiotenzinkonvertáló-enzim-gátlókkal, és angiotenzin II-receptor-blokkolókkal – köztük a telmizartánnal – történő egyidejű alkalmazása kapcsán. Amennyiben ilyen kombináció alkalmazása szükséges, a szérum lítiumszintjének gondos ellenőrzése javasolt. Óvatosságot igénylő egyidejű alkalmazás.

Nem-szteroid gyulladáscsökkentők A nem-szteroid gyulladáscsökkentők (úgymint a gyulladáscsökkentő dózisban alkalmazott acetilszalicilsav, COX-2-gátlók és nem szelektív nem-szteroid gyulladáscsökkentők) csökkenthetik az angiotenzin II-receptor-blokkolók antihipertenzív hatását. Néhány vesekárosodásban szenvedő betegnél (pl.: dehidrált betegek, vesekárosodásban szenvedő idős betegek) az angiotenzin II-receptorblokkolók és ciklooxigenáz-gátlók egyidejű alkalmazása a vesefunkció további rosszabbodását, esetleg akut veseelégtelenségetokozhat, mely általában reverzibilis. Emiatt a kombináció csak óvatosan alkalmazható, különösen időseknél. A betegeket megfelelően hidrálni kell, illetve megfontolandó a vesefunkciónak az egyidejű kezelés megkezdését követően, illetve azután bizonyos időközönként történő ellenőrzése. Egy vizsgálatban a telmizartán és a ramipril együttadása a ramipril és a ramiprilát AUC0-24- és Cmax-értékének 2,5-szeres növekedéséhez vezetett. Ennek a megfigyelésnek a klinikai jelentősége nem ismert. Diuretikumok (tiazidok és kacsdiuretikumok) A korábbi nagy dózisú diuretikus kezelés, mint például furoszemid- (kacsdiuretikum) és hidroklorotiazid- (tiazid diuretikum) kezelés volumenvesztést, illetve hypotonia kialakulását okozhatja a telmizartán-kezelés megkezdésekor. Egyidejű alkalmazásukkor ezt figyelembe kell venni. Egyéb vérnyomáscsökkentő szerek A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatását más vérnyomáscsökkentő készítmények egyidejű alkalmazása fokozhatja. A klinikai vizsgálati adatok azt mutatták, hogy a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszernek (RAAS) ACE-gátlók, angiotenzin II-receptor-blokkolók vagy aliszkirén kombinációjával történő kettős blokádja nagyobb gyakorisággal okoz mellékhatásokat, például hypotoniát, hyperkalaemiát vagy beszűkült veseműködést (többek között akut veseelégtelenséget is), mint csak egyféle RAAS-ra ható szer alkalmazása (lásd 4.3, 4.4 és 5.1 pont). Farmakológiai tulajdonságaik alapján várható, hogy a következő gyógyszerek fokozhatják valamennyi típusú vérnyomáscsökkentő szer, így köztük a telmizartán antihipertenzív hatását: baklofén, amifosztin. Ezenkívül az orthostaticus hypotoniát az alkohol, barbiturátok, kábító fájdalomcsillapítók, illetve az antidepresszánsok súlyosbíthatják. Kortikoszteroidok (szisztémás adagolás) A vérnyomáscsökkentő hatás csökkenése.

4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás

Terhesség Az angiotenzin II-receptor-blokkolók alkalmazása nem javasolt a terhesség első trimeszterében (lásd 4.4. pont). Az angiotenzin II-receptor-blokkolók alkalmazása ellenjavallt a terhesség második és harmadik trimeszterében (lásd 4.3 és 4.4 pont). A Micardis terhes nőknél történő alkalmazásáról nincs megfelelő adat. Az állatokon végzett kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont). A terhesség első harmada alatti ACE-gátló-expozíciót követő teratogenitási kockázatra vonatkozó epidemiológiai bizonyíték nem volt meggyőző, a kockázat kis mértékű növekedése azonban nem zárható ki. Mivel az angiotenzin II (ATII) -receptor-blokkolók alkalmazásával járó kockázatra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre kontrollált epidemiológiai adatok, hasonló kockázattal lehet

számolni ezen gyógyszercsoport esetén is. Hacsak az angiotenzin II-receptor-blokkolóval történő kezelés folytatása nem elengedhetetlen, a terhességet tervező betegeket olyan más antihipertenzív kezelésre kell átállítani, melynek a terhesség alatti alkalmazásra vonatkozó biztonságossági profilja megalapozott. Terhesség megállapítását követően az ATII-receptor-blokkolók szedését azonnal abba kell hagyni és amennyiben szükséges, a másik kezelést el kell kezdeni. Az angiotenzin II-receptor-blokkolóval való kezelés a terhesség második és harmadik harmadában ismerten magzati toxicitást (csökkent vesefunkció, oligohydramnion, a koponyacsontosodás retardációja) és újszülöttkori toxicitást (veseelégtelenség, hypotonia, hyperkalaemia) okoz (lásd 5.3 pont). Amennyiben az angiotenzin II-receptor-blokkolók expozíció a terhesség második trimeszterétől kezdve történt, a vesefunkció és a koponya ultrahangvizsgálata javasolt. Azokat a csecsemőket, akiknek édesanyja angiotenzin II-receptor-blokkolókat szedte, hypotonia kialakulása szempontjából szoros megfigyelés alatt kell tartani (lásd 4.3 és 4.4 pont). Szoptatás Mivel nem áll rendelkezésre információ a Micardis szoptatás alatt történő alkalmazására vonatkozóan, a Micardis alkalmazása nem javasolt, ésmásik, a szoptatásra vonatkozóan jobban alátámasztott biztonságossági profillal rendelkező kezelés választandó, különösen újszülött vagy koraszülött szoptatása esetén. Termékenység A preklinikai vizsgálatok során nem figyeltek meg a Micardis által a női és a férfi termékenységre kifejtett hatást.

4.7 A készítmény hatásai a gépjárművezetéshez és a gépek kezeléséhez szükséges képességekre

Gépjárművezetéskor vagy gépek kezelésekor figyelembe kell venni, hogy a vérnyomáscsökkentőkkel (mint például a Micardis) történő kezelés mellékhatásaként olykor syncope vagy szédülés léphet fel.

4.8 Nemkívánatos hatások, mellékhatások

A biztonságossági profil összefoglalása A súlyos mellékhatások között szerepel a ritkán (≥ 1/10 000 - < 1/1000) előforduló anaphylaxiás reakció és az angiooedema, valamint az akut veseelégtelenség. A hypertonia miatt kezelt betegeknél a kontrollos vizsgálatokban a mellékhatások összesített előfordulási gyakorisága legtöbbször hasonló volt a telmizartánnal (41,4%) és a placebóval (43,9%) kezelt csoportban. A mellékhatások gyakorisága nem függött az alkalmazott gyógyszer dózisától vagy a betegek nemétől, életkorától és rasszbeli sajátosságaitól. A cardiovascularis morbiditás csökkentése esetén a telmizartán biztonságossági profilja megegyezett a hypertoniás betegek esetében észlelttel. A következőkben felsorolt mellékhatások a hypertonia miatt kezelt betegek kontrollos klinikai vizsgálataiból és a forgalomba hozatalt követő jelentésekből származnak. A felsorolás figyelembe veszi azokat a súlyos mellékhatásokat és a kezelés megszakításához vezető mellékhatásokat is, amelyek három hosszú távú klinikai vizsgálatból származnak, amelyekben összesen 21 642 beteget kezeltek telmizartánnal akár 6 éven át a cardiovascularis morbiditás csökkentése érdekében. A mellékhatások táblázatos felsorolása A mellékhatásokat gyakoriság szerint, a következő egyezmény alapján csoportosították: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 - < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 - < 1/100), ritka (≥ 1/10 000 - < 1/1000), nagyon ritka (< 1/10 000).

Az egyes gyakorisági kategóriákon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerülnek megadásra. Fertőző betegségek és parazitafertőzések Nem gyakori: Húgyúti fertőzések, cystitis, felső légúti fertőzések, köztük pharyngitis és sinusitis 1 Ritka: Sepsis, halálos kimenetelű eseteket is beleértve Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek Nem gyakori: Anaemia Ritka: Eosinophilia, thrombocytopenia Immunrendszeri betegségek és tünetek Ritka: Anaphylaxiás reakciók, túlérzékenység Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek Nem gyakori: Hyperkalaemia Ritka: Hypoglykaemia (cukorbetegeknél), hyponatraemia Pszichiátriai kórképek Nem gyakori: Álmatlanság, depresszió Ritka: Szorongás Idegrendszeri betegségek és tünetek Nem gyakori: Syncope Ritka: Aluszékonyság Szembetegségek és szemészeti és tünetek Ritka: Látáskárosodás A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei Nem gyakori: Szédülés Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Nem gyakori: Bradycardia Ritka: Tachycardia Érbetegségek és tünetek 2 Nem gyakori: Hypotonia , orthostaticus hypotonia Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek Nem gyakori: Dyspnoe, köhögés 4 Nagyon ritka: Interstitialis tüdőbetegség Emésztőrendszeri betegségek és tünetek Nem gyakori: Hasi fájdalom, hasmenés, emésztési zavar, puffadás, hányás Ritka: Szájszárazság, hasi diszkomfortérzés, dysgeusia Máj- és epebetegségek, illetve tünetek 3 Ritka: Kóros májfunkciós értékek/májbetegség A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei Nem gyakori: Pruritus, hyperhidrosis, bőrkiütés Ritka: Angiooedema (beleértve a halálos kimenetelt is), ekzema, erythema, urticaria, gyógyszerkiütés, toxikus bőrkiütés

A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei Nem gyakori: Hátfájás (pl. ischias), izomgörcs, myalgia Ritka: Arthralgia, végtagfájdalom, ínfájdalom (íngyulladásszerű tünetek) Vese- és húgyúti betegségek és tünetek Nem gyakori: Vesekárosodás (az akut vesekárosodást is beleértve) Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Nem gyakori: Mellkasi fájdalom, gyengeség Ritka: Influenzaszerű megbetegedés Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei Nem gyakori: Emelkedett kreatininszint a vérben Ritka: Csökkent haemoglobin-, emelkedett húgysavszint, emelkedett májenzimértékek, emelkedett kreatin-foszfokináz-szint. 1,2,3,4 A további információkat lásd az „A kiválasztott mellékhatások leírása” alpontban. A kiválasztott mellékhatások leírása Sepsis A PRoFESS vizsgálatban a telmizartán esetén a placebóhoz képest a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg. A jelenség véletlen felfedezés vagy egy, ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet (lásd 5.1 pont). Hypotonia Ezt a mellékhatást gyakran jelentették azoknál a kontrollált vérnyomású betegeknél, akiknek a telmizartánt a cardiovascularis morbiditás csökkentése céljából adták a standard kezelésen felül. Kóros májfunkciós értékek/májbetegség A forgalomba hozatalt követő esetekben tapasztalt kóros májfunkciós érték/májbetegség legtöbbször japán betegeknél fordult elő. Valószínűsíthető, hogy ezek a mellékhatások a japán betegeknél gyakrabban jelentkeznek. Interstitialis tüdőbetegség A gyógyszer forgalomba hozatalát követően a telmizartán szedésével időbeli összefüggésben interstitialis tüdőbetegség eseteit jelentették, de ok-okozati kapcsolatot nem igazoltak. Intestinalis angiooedema Egyes esetekben intestinalis angiooedemáról számoltak be angiotenzin II-receptor-blokkoló alkalmazását követően (lásd 4.4 pont). Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

4.9 Túladagolás

A telmizartán túladagolásáról korlátozott mennyiségű humán adat áll rendelkezésre. Tünetek A telmizartán túladagolása után leginkább jellemző tünet a hypotonia és tachycardia, azonban bradycardia, szédülés, a szérum kreatininszintjének emelkedése és akut veseelégtelenség is előfordult.

Kezelés A telmizartán hemofiltrációval nem távolítható el, és nem dializálható. A beteg állapotát gondosan monitorozni kell, tüneti és szupportív kezelés szükséges. A kezelés függ a gyógyszer bevétele után eltelt időtől és a tünetek súlyosságától. Ajánlott a hánytatás és/vagy a gyomormosás. Kedvező hatásúnak bizonyulhat túladagoláskor az aktív szén is. A szérum elektrolit- és a kreatininszintjét gyakran szükséges ellenőrizni. Hypotonia kialakulása esetén hanyatt kell fektetni a beteget, és gyorsan elektrolit- és folyadékpótlást kell alkalmazni.

5. FARMAKOLÓGIAI TULAJDONSÁGOK

5.1 Farmakodinámiás tulajdonságok

Farmakoterápiás csoport: Angiotenzin II-receptor-blokkolók (ARB-k), önmagukban, ATC kód: C09CA07. Hatásmechanizmus A telmizartán per os adva hatékony és szelektív angiotenzin II 1-es típusú (AT1) receptor-blokkoló. A receptorhoz nagy affinitással kötődő telmizartán leszorítja az angiotenzin II-t az annak ismert farmakológiai hatásait közvetítő AT1-receptor altípusról. A telmizartán nem fejt ki semmilyen parciális agonista hatást az AT1-receptoron. Szelektíven kötődik az AT1-receptorokhoz, és a kötődés hosszú tartamú. Nem mutat affinitást más receptorokhoz (pl. AT2 vagy egyéb, kevésbé ismert ATreceptorok). E receptorok funkcionális szerepe nem ismert, miként az sem, hogy az angiotenzin II (melynek szintjét a telmizartán emeli) által potenciálisan előidézett hiperstimulációjuknak milyen hatása van. A telmizartán csökkenti a plazma aldoszteronszintjét; nem gátolja a plazma renin aktivitását, és nem blokkolja az ioncsatornákat. Nem gátolja a bradykinin lebontását is végző angiotenzinkonvertáló-enzimet (kinináz II). Ezért nem várható, hogy a bradykinin közvetítette mellékhatásokat potencírozza. Embereknél 80 mg telmizartán adásával szinte teljes mértékben kiküszöbölhető az angiotenzin II által kiváltott vérnyomás-emelkedés; ez a gátló hatás 24 órán keresztül érvényesül és még 48 óra múlva is kimutatható. Klinikai hatásosság és biztonságosság Az essentialis hypertonia kezelése A telmizartán első dózisának hatása fokozatosan, 3 óra alatt alakul ki. A vérnyomáscsökkentő hatás rendszerint 4-8 heti kezelés után tetőzik, és hosszú távú kezelés esetén is fennmarad. Ambuláns vérnyomás-monitorozás eredményei alapján a vérnyomáscsökkentő hatás erőssége 24 órán keresztül állandó, beleértve a következő dózis bevétele előtti utolsó 4 órát is. Ezt megerősítette, hogy a placebokontrollos vizsgálatokban a 40 és 80 mg-os telmizartán-dózisok után a maradék-csúcshatás aránya egységesen 80% felett maradt. Dózisfüggőnek tűnik, hogy mennyi idő alatt tér vissza a kiindulási szintre a szisztolés vérnyomás. Ebben a tekintetben a diasztolés vérnyomásra vonatkozó adatok nem egyértelműek. A telmizartán hypertoniás betegeknél a szisztolés és diasztolés vérnyomást egyaránt csökkenti, a szívfrekvenciát azonban nem módosítja. Nincs még magyarázat arra, hogyan járul hozzá a vérnyomáscsökkentő hatáshoz a gyógyszer diuretikus és nátriuretikus hatása. A telmizartán vérnyomáscsökkentő hatásának erőssége nem marad el más vegyületcsoportokba tartozó antihipertenzívumokétól (ezt igazolják a telmizartánt és az amlodipint, az atenololt, az enalaprilt, a hidroklorotiazidot és a lizinoprilt összehasonlító klinikai vizsgálatok eredményei). A telmizartán adagolásának hirtelen beszüntetése után a vérnyomás fokozatosan, néhány nap alatt tér vissza a kezelés előtti értékre, nem lép fel „rebound” vérnyomás-emelkedés.

A száraz köhögés szignifikánsan ritkábban jelentkezett telmizartánnal kezelt betegeknél, mint azoknál, akiknek ACE-gátlót adtak azon klinikai vizsgálatokban, melyekben a két vérnyomáscsökkentő kezelést hasonlították össze. Cardiovascularis prevenció Az ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in Combination with Ramipril Global Endpoint Trial) vizsgálatban a telmizartán, a ramipril és a telmizartán és ramipril kombinációjának 25 620, olyan 55 évnél idősebb beteg cardiovascularis kimenetélére kifejtett hatását hasonlították össze, akiknek az anamnézisében koszorúér-betegség, stroke, TIA, perifériás érbetegség vagy szervkárosodással (pl. retinopathiával, balkamrai hypertrophiával, makro- vagy mikroalbuminuriával) járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt; amely betegpopuláció a cardiovascularis események szempontjából rizikópopulációt jelent. A betegek véletlen besorolás alapján kerültek a következő három csoport valamelyikébe: 80 mg telmizartán (n = 8542), 10 mg ramipril (n = 8576), vagy 80 mg telmizartán és 10 mg ramipril kombinácáiója (n = 8502), és a betegeket átlagosan 4,5 éven át követték. A telmizartán a ramiprilhez hasonló hatást mutatott a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke, és a pangásos szívelégtelenség miatti kórházi kezelés elsődleges összetett végpontjának csökkentésében. Az elsődleges végpont incidenciája hasonló volt a telmizartán- (16,7%) és a ramipril- (16,5%) csoportokban. A kockázati hányados a telmizartán esetén a ramiprilhez képest 1,01 volt (97,5%-os CI 0,93-1,10, p [non-inferioritás] = 0,0019 1,13-os határnál). A bármely okból bekövetkezett halálozás a telmizartánnal kezelt betegeknél 11,6%, a ramiprillel kezelteknél 11,8% volt. A telmizartán a ramiprilhez hasonlóan hatékony volt a következő, előre meghatározott másodlagos végpontok esetében: cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, és nem fatális stroke (0,99 [97,5%-os CI 0,90-1,08], p [non-inferioritás] = 0,0004); ezek voltak a ramipril hatását a placebóval szemben vizsgáló HOPE (Heart Outcomes Prevention Evaluation Study) referenciavizsgálat elsődleges végpontjai. A TRANSCEND vizsgálatban ACE-inhibitorral szemben intoleráns, egyébként az ONTARGET vizsgálat beválasztási kritériumainak megfelelő betegeket randomizáltak, akik a standard kezelésen felül 80 mg telmizartánt (n = 2954) vagy placebót (n = 2972) kaptak. Az utánkövetés átlagos időtartama 4 év és 8 hónap volt. Nem találtak statisztikailag szignifikáns különbséget az elsődleges összetett végpont (cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarctus, nem fatális stroke, vagy kórházi kezelést igénylő pangásos szívelégtelenség) incidenciájában (15,7% a telmizartán-, és 17,0% a placebocsoportban, kockázati arány 0,92 (95%-os CI 0,81-1,05, p = 0,22)). A telmizartán a placebóhoz képest előnyösebbnek bizonyult a cardiovascularis halálozás, nem fatális myocardialis infarktus és nem fatális stroke előre meghatározott másodlagos összetett végpontja szempontjából (0,87 [95%-os CI 0,76-1,00, p = 0,048]). A cardiovascularis mortalitásra kifejtett előnyös hatásra vonatkozó bizonyítékot nem találtak (kockázati arány 1,03, 95%-os CI 0,85-1,24). A köhögés és az angiooedema ritkábban jelentkezett a telmizartánnal kezelt, mint a ramiprillel kezelt betegek esetében, míg hypotonia a telmizartán esetében jelentkezett gyakrabban. A telmizartán és a ramipril kombinációja nem volt előnyösebb az önmagában alkalmazott ramiprilnél vagy telmizartánnál. A cardiovascularis mortalitás és a bármely okból bekövetkező mortalitás számszerűleg gyakoribb volt a kombináció esetén. Ezenkívül szignifikánsan nagyobb gyakorisággal fordult elő hyperkalaemia, veseelégtelenség, hypotonia és syncope a kombinációs ágon. Ezért a telmizartán és ramipril kombinációja nem javasolt ebben a populációban. A PRoFESS („Prevention Regimen For Effectively avoiding Second Strokes”) vizsgálatban képest a közelmúltban stroke-on átesett, 50 éves vagy annál idősebb betegeknél a telmizartán esetén a sepsis incidenciájának növekedését figyelték meg a placebóhoz képest (0,70% vs. 0,49%) (RR 1,43 [95%-os konfidencia intervallum, 1,00-2,06]); a fatális kimenetellel járó sepsis eseteinek incidenciája a placebót szedőkhöz képest (0,16%) a telmizartánt szedő betegeknél növekedett (0,33%) (RR 2,07

[95%-os konfidencia intervallum, 1,14-3,76]). A telmizartán alkalmazása során a sepsis incidenciájának megfigyelt növekedése véletlen felfedezés vagy egy ez idáig ismeretlen mechanizmus következménye lehet. Két nagy, randomizált, kontrollos vizsgálatban (ONTARGET (ONgoing Telmisartan Alone and in combination with Ramipril Global Endpoint Trial) és VA NEPHRON-D (The Veterans Affairs Nephropathy in Diabetes)) vizsgálták az ACE-gátló és angiotenzin II-receptor-blokkolók kombinált alkalmazását. Az ONTARGET vizsgálatot olyan betegeken végezték, akiknek a kórtörténetében cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, vagy szervkárosodással járó 2-es típusú diabetes mellitus szerepelt. További információért lásd még a „Cardiovascularis prevenció” pontban szereplő információkat. A VA NEPHRON-D vizsgálatot 2-es típusú diabetesben és diabeteses nephropathiában szenvedő betegeken végezték. Ezek a vizsgálatok nem mutattak ki szignifikánsan előnyös hatásokat a renalis és/vagy cardiovascularis kimenetel és a mortalitás vonatkozásában, miközben a monoterápia esetén megfigyelthez képest nőtt a hyperkalaemia, akut veseelégtelenség és/vagy hypotonia kockázata. A hasonló farmakodinámiás tulajdonságok alapján ezek az eredmények más ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók esetében is relevánsak. Az ACE-gátlók és angiotenzin II-receptor-blokkolók nem alkalmazhatók egyidejűleg diabeteses nephropathiaban szenvedő betegeknél . Az ALTITUDE (Aliskiren Trial in Type 2 Diabetes Using Cardiovascular and Renal Disease Endpoints) vizsgálat célja az volt, hogy megállapítsák, előnyös-e a standard ACE-gátlóval vagy angiotenzin II-receptor-blokkolóval történő kezelés kiegészítése aliszkirénnel 2-es típusú diabetesben és krónikus vesebetegségben, illetve cardiovascularis betegségben vagy mindkettőben szenvedő betegeknél. A vizsgálatot idő előtt leállították, mert nőtt a mellékhatások kockázata. A cardiovascularis eredetű halál és a stroke szám szerint gyakoribb volt az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban, és a jelentős mellékhatások illetve súlyos mellékhatások (hyperkalaemia, hypotonia és veseműködési zavar) is gyakoribbak voltak az aliszkirén-csoportban, mint a placebocsoportban. Gyermekek és serdülők A Micardis biztonságosságát és hatásosságát 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők esetében nem igazolták. A telmizartán két dózisának vérnyomáscsökkentő hatását vizsgálták 76 hypertoniás, 6 - < 18 éves, jelentősen túlsúlyos (≥ 20 kg - ≤ 120 kg testtömegű, átlagosan 74,6 kg-os) betegnél, akiket 4 héten át 1 mg/ttkg (n = 29) vagy 2 mg/ttkg (n = 31) telmizartánnal kezeltek. A beválasztásnál a másodlagos hypertonia jelenlétét nem vizsgálták. Néhány, a vizsgálatban részt vevő betegnél az alkalmazott dózisok magasabbak voltak a hypertonia kezelésére a felnőtt populációban javasoltnál, ami elérte a felnőtteknél vizsgált, napi 160 mg-os dózishoz hasonló szintet. Az életkori hatásokat figyelembe vevő korrekció után a kiindulási értékhez viszonyított átlagos szisztolés vérnyomáscsökkenés (elsődleges cél) 14,5 (1,7) Hgmm volt a 2 mg/ttkg telmizartánt kapó, 9,7 (1,7) Hgmm az 1 mg telmizartánt kapó és 6,0 (2,4) Hgmm volt a placebocsoportban. A korrigált diasztolés vérnyomáscsökkenés értékei a kiindulási értékekhez képest 8,4 (1,5) Hgmm, 4,5 (1,6) Hgmm és 3,5 (2,1) Hgmm voltak. A változás dózisfüggőnek bizonyult. A vizsgálat 6 - ≤ 18 éves betegekre vonatkozó biztonságossági adatai alapvetően a felnőtteknél megfigyeltekhez hasonlóak voltak. A hosszú távú telmizartán-kezelés biztonságosságát gyermekeknél és serdülőknél nem értékelték. Az ezen betegpopulációban észlelt eosinophilszám-emelkedést felnőtteknél nem figyelték meg. Ennek klinikai jelentősége és relevanciája nem ismert. Hypertoniás gyermekeknél a telmizartán hatásosságára és biztonságosságára vonatkozó következtetéseket ezen klinikai adatok alapján nem lehet levonni.

5.2 Farmakokinetikai tulajdonságok

Felszívódás A telmizartán rövid idő alatt, azonban változó mértékben szívódik fel. Abszolút biohasznosulása átlagosan 50%-os. A telmizartánt étkezés közben bevéve 40 mg-os dózis adásakor kb. 6%-kal, 160 mg-os dózis adásakor kb. 19%-kal csökken a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC0-∞). Három órával a bevétel után azonban már nem különbözik az éhgyomorra, ill. étkezés közben adott telmizartán plazmaszintje. Linearitás/nem-linearitás Az AUC csekély mértékű csökkenése feltehetően nem csökkenti a telmizartán hatékonyságát. Nincs egyenes arányosság a beadott dózis és plazmakoncentrációk között. A Cmax és kisebb mértékben az AUC 40 mg feletti dózisok esetén nem a dózissal arányosan nő. Eloszlás A telmizartán nagymértékben (> 99,5%) kötődik a plazmafehérjékhez, elsősorban az albuminhoz és az 1-savanyú glikoproteinhez. A dinamikus egyensúlyi állapot (steady state) kialakulása után mérhető átlagos látszólagos eloszlási térfogat (Vdss) hozzávetőleg 500 liter. Biotranszformáció A telmizartán az anyavegyület glükoroniddá történő konjugációjával metabolizálódik. A konjugált metabolit nem rendelkezik farmakológiai aktivitással. Elimináció A telmizartán eliminációja biexponenciális görbével jellemezhető, terminális felezési ideje > 20 óra. A maximális plazmakoncentráció (Cmax), és kisebb mértékben a plazmakoncentráció-idő görbe alatti terület (AUC) az alkalmazott dózissal nem arányosan nő. A javasolt dózisok alkalmazásakor nem észlelték a telmizartán klinikai szempontból számottevő akkumulációját. Nőknél magasabb plazmaszinteket mértek, mint férfiaknál, ez azonban nem befolyásolta a hatékonyságot. A szájon át (vagy intravénásan) adott telmizartán szinte teljes mértékben a széklettel, javarészt változatlan formában ürül ki a szervezetből. Az alkalmazott dózisnak kevesebb mint 1%-a választódik ki a vizeletben. A máj vérátáramlásához (kb. 1500 ml/perc) viszonyítva a teljes plazma-clearance (Cltot) értéke magas (kb. 1000 ml/perc). Gyermekek és serdülők A telmizartán két dózisának farmakokinetikai jellemzőit vizsgálták másodlagos célként 6 - < 18 év közötti hypertoniás betegeknél (n = 57), négyhetes, 1 mg/ttkg vagy 2 mg/ttkg dózisban alkalmazott telmizartán szedését követően. A farmakokinetikai célok közé tartozott a telmizartán dinamikus egyensúlyi állapotú értékének meghatározása gyermekeknél és serdülőknél, valamint az életkorral összefüggő különbségek vizsgálata. Bár a vizsgálat túl kicsi volt ahhoz, hogy a 12 év alatti gyermekekre vonatkozóan messzemenő következtetést lehessen levonni, az eredmények általánosságban megegyeztek a felnőtteknél találtakkal, és megerősítették, hogy a telmizartán hatása nem lineáris, különösen a Cmax vonatkozásában. Nem Különbséget figyeltek meg a plazmakoncentrációkban; a Cmax körülbelül 3-szor, az AUC pedig 2-szer nagyobb nőknél, mint férfiaknál. Idősek A telmizartán farmakokinetikai jellemzői nem különböznek az idős, ill. a 65 évesnél fiatalabb betegeknél. Vesekárosodás Enyhe, közepesen súlyos és súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél a plazmakoncentrációk megduplázódását figyelték meg, mindazonáltal veseelégtelenségben szenvedő, haemodialyisissel kezelt betegeknél alacsonyabb plazmaszinteket mértek. A telmizartán veseelégtelenségben is

nagymértékben kötődik a plazmafehérjékhez, ezért haemodialysissel nem távolítható el a keringésből. A telmizartán eliminációs felezési ideje nem változik vesekárosodás esetén. Májkárosodás Májkárosodásban végzett farmakokinetikai vizsgálatok eredményei alapján közel 100%-ig fokozódhat a telmizartán abszolút biohasznosulása. Az eliminációs felezési idő nem változik májkárosodásban.

5.3 A preklinikai biztonságossági vizsgálatok eredményei

A klinikai alkalmazásra javasolt terápiás tartománynak megfelelő dózisokkal, normotenziós kísérleti állatoknál végzett preklinikai vizsgálatok során a vörösvértest-jellemzők (vvt-szám, haemoglobinszint és haematokritérték) csökkenését, a vese hemodinamikai paramétereinek változásait (emelkedett karbamid-nitrogén- és kreatininszint), valamint a szérum káliumszintjének emelkedését észlelték. Kutyánál a vesetubulusok kitágulását és atrophiáját figyelték meg. A gyomornyálkahártya károsodását (erosiók, fekélyképződés vagy gyulladás) kutyánál és patkánynál is megfigyelték. Ezeknek az ACEgátlókkal, illetve az angiotenzin II-receptor-blokkolókkal végzett preklinikai vizsgálatokból már ismert gyógyszerfüggő mellékhatásoknak a kialakulása sóoldat per os adásával megelőzhető volt. Mind a két állatfajban észlelték a plazma reninaktivitás fokozódását, továbbá a juxtaglomerularis sejtek hypertrophiáját és/vagy hyperplasiáját. Ezek úgyszintén az ACE-gátlók és más angiotenzin IIreceptor-blokkolók gyógyszercsaládjára jellemző hatásoknak tekinthetők, klinikai szempontból azonban valószínűleg nincs jelentőségük. Teratogén hatása egyértelműen nem bizonyított, azonban a telmizartán toxikus dózistartományában megfigyeltek az utódok postnatalis fejlődésére kifejtett olyan hatást, mint pl. alacsonyabb testsúly és késleltetett szemnyitás. Nem igazoltak mutagenitást és jelentős klasztogén aktivitást az in vitro vizsgálatokban és nem volt kimutatható a karcinogenitás patkánynál és egérnél. A telmizartán esetében nem figyeltek meg a férfi vagy női termékenységre gyakorolt hatást.

6. GYÓGYSZERÉSZETI JELLEMZŐK

6.1 Segédanyagok felsorolása

Povidon (K25), meglumin, nátrium-hidroxid, szorbit (E420), magnézium-sztearát.

6.2 Inkompatibilitások

Nem értelmezhető.

6.3 Felhasználhatósági időtartam

Micardis 20 mg tabletta 3 év Micardis 40 mg és 80 mg tabletta 4 év

6.4 Különleges tárolási előírások

Ez a gyógyszer különleges tárolási hőmérsékletet nem igényel. A nedvességtől való védelem érdekében az eredeti csomagolásban tárolandó.

6.5 Csomagolás típusa és kiszerelése

Alumínium/alumínium buborékcsomagolás (PA/Al/PVC/Al vagy PA/PA/Al/PVC/Al). Egy buborékcsomagolás 7 vagy 10 tablettát tartalmaz. Micardis 20 mg tabletta Kiszerelés: 14, 28, 56 vagy 98 tablettát tartalmaz buborékcsomagolásban. Micardis 40 mg és 80 mg tabletta Kiszerelés: 14, 28, 56, 84 vagy 98 tablettát tartalmaz buborékcsomagolásban, vagy 28 × 1, 30 × 1, 90 × 1 tablettát tartalmaz, adagonként perforált buborékcsomagolásban; 360 tablettát tartalmazó gyűjtőcsomagolás (4, egyenként 90 × 1 tablettát tartalmazó dobozból áll). Nem feltétlenül mindegyik kiszerelés kerül kereskedelmi forgalomba.

6.6 A megsemmisítésre vonatkozó különleges óvintézkedések és egyéb, a készítmény

kezelésével kapcsolatos információk

A tabletta higroszkópos tulajdonsága miatt a telmizartán-készítményt a zárt buborékcsomagolásban kell tárolni. A tablettát csak röviddel a bevétel előtt szabad kivenni a buborékcsomagolásból. Bármilyen fel nem használt gyógyszer, illetve hulladékanyag megsemmisítését a gyógyszerekre vonatkozó előírások szerint kell végrehajtani.

7. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA

Boehringer Ingelheim International GmbH Binger Str. 173 55216 Ingelheim am Rhein Németország

8. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY SZÁMAI

Micardis 20 mg tabletta EU/1/98/090/009 (14 tabletta) EU/1/98/090/010 (28 tabletta) EU/1/98/090/011 (56 tabletta) EU/1/98/090/012 (98 tabletta) Micardis 40 mg tabletta EU/1/98/090/001 (14 tabletta) EU/1/98/090/002 (28 tabletta) EU/1/98/090/003 (56 tabletta) EU/1/98/090/004 (98 tabletta) EU/1/98/090/013 (28 × 1 tabletta) EU/1/98/090/015 (84 tabletta) EU/1/98/090/017 (30 × 1 tabletta) EU/1/98/090/019 (90 × 1 tabletta) EU/1/98/090/021 (4 × (90 × 1) tabletta)

Micardis 80 mg tabletta EU/1/98/090/005 (14 tabletta) EU/1/98/090/006 (28 tabletta) EU/1/98/090/007 (56 tabletta) EU/1/98/090/008 (98 tabletta) EU/1/98/090/014 (28 × 1 tabletta EU/1/98/090/016 (84 tabletta) EU/1/98/090/018 (30 × 1 tabletta) EU/1/98/090/020 (90 × 1 tabletta) EU/1/98/090/022 (4 × (90 × 1) tabletta)

9. A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY ELSŐ KIADÁSÁNAK/

MEGÚJÍTÁSÁNAK DÁTUMA

A forgalomba hozatali engedély első kiadásának dátuma: 1998. december 16. A forgalomba hozatali engedély legutóbbi megújításának dátuma: 2008. november 19.

10. A SZÖVEG ELLENŐRZÉSÉNEK DÁTUMA

A gyógyszerről részletes információ az Európai Gyógyszerügynökség internetes honlapján (https://www.ema.europa.eu) található.